Századok – 1972
Történeti irodalom - Forrásszemelvények a magyar hazafias és honvédő hagoymányok történetéből (Ism. Simon Gyula) 1444/VI
1446 TÖRTÉNETI IRODALOM temény „okos" felhasználására inti, ugyanakkor nem menti fel a kiadót, hogy az eddig1 tapasztalatok alapján, mind a hat kötet didaktikai-metodikai feldolgozására részletes útmutatást, kézikönyvet jelentessen meg. Ennek nagyon lényeges része legyen a pedagógusoknak nyújtott részletezőbb forráskritika, és a feldolgozás konkrét módszereinek megjelölése. A történelemtanár számára ugyanis a forrás ugyanolyan értékű, mint a fizika, a kémia, a biológia tanár számára a kísérlet és az előadóterem, a laboratórium, s megvan a didaktikai alkalmazhatóságnak is a módszeres menete. Az ilyen kézikönyv végre a történeti szemléltetés és szükséges forráskritika számára is mintapéldákat nyújthatna. A szerkesztő megindokolja a kötet bevezetőjében, hogy miért szerepel nagyon szűkrefogottan szépirodalom, költészet a gyűjteményben. Az egyes fejezetek mottójául idézett versek többsége azonban pedagógiai „telitalálat", élményt varázsol az órára, legjobb líránknak a haza sorskérdéseivel való mindenkori összeforrottságáról tanúskodik, miért is szívesen olvastunk volna többet belőlük, egyet-egyet pl. József Attilától, Radnóti Miklóstól. Ez még inkább fokozhatná a kötet nagyon erős érzelmi, élményt keltő nevelő hatását. A forrásgyűjtemény mind az általános, mind a középiskolai történelemtanításban, szakkörökben valóban nélkülözhetetlen. A honszeretet cselekvő gyakorlatára int és a jelen nagy feladataira mozgósít. Határozott és nagyon korszerű tantervelméleti elvet mutat be, ami aktualitását csak fokozhatja: a történelem legfontosabb szakaszai ós jelenségei köré csoportosítja a leginkább nevelő és képző jellegű dokumentumokat. Nem esik itt a tudomány által „kérlelhetetlenül" megkövetelt folyamat-ábrázoláson csorba, csak a pedagógia szempont jai jobban érvényesülnek. A kötet arányai, szerkezete meggyőzően és indokoltan cáfolják azt a nem is ritka és erőtlen álláspontot, mely szerint , a történeti folyamat valamennyi szakasza egyformán nevelőértékű az iskolai oktatásban. Tárgyát szerető, jóérzékű történelemtanár a kötettel kézbe kapja — s ezt mennyire igényelték a felszabadulás óta — népünk történetének, hazafias hagyományainknak nagy hozzáértéssel válogatott és jól tagolt forrásanyagát. Ennek birtokában eredményesebben szolgálhatják a legáltalánosabb követelményt: a történelem tanításának, mint minden iskolai tantárgynak, legfontosabb feladatát, a nevelést. SIMON GYULA GERGELY PÁL: A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁRA HAGYOTT VIGYÁZÓ-VAGYON SORSA (Budapest. Az MTA Könyvtárának kiadványai. 1971. 95 1.) Az első világháborút követő években a Magyar Tudományos Akadémia tudományos tevékenysége szinte teljesen megbénult az anyagi nehézségek következtében. A működéséhez szükséges pénzügyi alapot továbbra is adományok, alapítványok, s ezek befektetése révén igyekezett biztosítani, az infláció következtében azonban ezek elveszítették értéküket. A szinte teljes csődbe jutott Akadémiának az állam sietett a segítségére. A klebelsbergi kultuszkormányzat előbb az MTA személyi állományát vette át a felállításra kerülő Gyűjtemónyegyetem állományába, majd 1926-től rendszeres évi államsegélyt biztosított az Akadémia részére. A szorosan vett tudományos programon túlmenően, a kormányzat és a közvélemény nyomására, az MTA-nak — a maga eszközeivel — a kulturális revízió céljait is szolgálnia kellett. Mindehhez az állami támogatás nem túl jelentős összege (évi 120 000 P), a rendszertelen adományozás, valamint a
