Századok – 1972

Történeti irodalom - Rudnyickaja; R. L.: Ogarjov v. russzkom revoljucionnom dvizsenyije (Ism. Kun Miklós) 1421/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1421. N. Ja. EJDELMAN: LUNYIN (Moszkva, Molodaja Gvardija. 1970. 351 1.) E. L. RUDNYICKAJA: N. P. OGARJOV V RUSSZKOM REVOLJUCIONNOM DVIZSENYIJE (Moszkva, Nauka. 1969. 423 L) OGARJOV AZ OROSZ FORRADALMI MOZGALOMBAN Az utóbbi tíz-tizenöt esztendőben a szovjet történetírás — mintegy folytatva a húszas-harmincas évek tradícióit — komoly érdeklődést tanúsít a XIX. századi oroszországi forradalmi mozgalom iránt. Korszerű monográfiák és tanulmányok egész sora jelent meg e témakörről, többek között az M. N. Nyecskina által vezetett, „az 1860-as évek forradalmi helyzetét kutató csoport" kiadványaiban. Napvilágot láttak a Gereen és Ogarjov szerkesztette „Kolokol" és „Sarkcsillag", mégpedig a kutatók számára jól használható fakszimile-kiadásban. Meg kell említenünk az 1863 —64-es lengyel felkeléssel foglalkozó közös szovjet—lengyel tanulmány- és forrásgyűjtemény-köteteket, valamint a Ju. N. Korotkov szerkesztette „Prometheusz" c. almanachot, amely részben felelevenítette a „Krasznij archiv" és a „Katorga i sszilka" legjobb hagyományait. Az e témakörrel foglalkozó munkák közül N. J. Ejdelman és J. L. Rudnyickaja könyveire hívnánk fel mindenekelőtt a figyelmet. N. J. Ejdelman a legsokoldalúbb és legalaposabb szovjet kutatók egyike. írásai — amelyek rendszerint az általa feltárt vagy új módon megközelített levéltári forrásokra épülnek — Gercen oroszországi levelezőivel, a „Sarkcsillag" és a „Kolokol" történetével, legutóbb pedig Puskin halálának körülményeivel foglalkoznak. Nem tekinthető véletlennek, hogy kutatásai során a dekabrista Mihail Lunyin felé fordult, ugyanis Lunyinért Puskin, majd Gercen egyaránt lelkesedtek, életpályájának több szakasza viszont eddig kevéssé volt megvilágítva. N. Ja. Ejdelman „Lunyin" című könyve a „Híres emberek élete" c. sorozatban jelent meg, jelentősége azonban nagyobb egy jól megírt történelmi életrajznál. A szerző Lunyin alakján keresztül az egész dekabrista mozgalmat közelíti meg, igen plasztikusan. Érdekes adatokat közöl a dekabristák létszámát illetően. Sokat foglalkozik a felkelés leverése utáni hosszú vizsgálattal, s a historiográfiában első ízben megkísérli indokolni a büntetés kiszabásában részt vevő szenátorok magatartásformáit. Helyszíni kutatások alapján értékes adalékokat közöl Lunyin és sorstársai szibériai száműzetéséről s olyan — látszólag érthetetlen — jelenségeket is megvizsgál, mint például azt, hogy miért fogadták egyes dekabristák örömmel az orosz csapatoknak az 1830—31-es lengyel felkelés résztvevői felett aratott győzelmét. A régebbi publikációkkal szemben N. Ja. Ejdelman többet foglalkozik Mihail Lunyin életének „ellentmondásos" mozzanataival. Hiszen a dekabristák idősebb nemzedékéhez tartozó párbajhős gárdatisztet (38 éves, amikor a cári ágyuk véget vetnek a mozgalomnak) nemcsak franciaországi élményei vagy a jobbágyrendszer ellen érzett ellenszenv, hanem a „lélek megváltásának", azaz az egyén szabadsága kivívásának vágya vezette az összeesküvők közé. Váratlanul áttért a katolikus hitre, ugyanakkor híve maradt a felvilágosodásnak. Látta társai gyengéit, alighanem kételkedett a mozgalom szerencsés kimenetelében, s bár egyízben vállalta, hogy megöli a cárt, éppen 1825 decem-