Századok – 1972
Közlemények - Zachár József: A Verfassungspartei külpolitikája a Neue Freie Presse tükrében az 1870-es években 126/I
A VERFASSUNGSPARTEI KÜLPOLITIKÁJA 131 kai szemben barátságosnak nevezhető. A hatalmi egyensúly potenciális megbontóival, Oroszországgal és Franciaországgal szemben viszont a bizalmatlanság a jellemző. Olaszország, a fiatal királyság, inkább csak igényei alapján nevezhető nagyhatalomnak. Az olasz külpolitika legfontosabb törekvése helyzetének megszilárdítása, ezért jó viszony kiépítésére tesz lépéseket valamennyi nagyhatalom felé anélkül, hogy bármelyikkel szövetségre óhajtana lépni. * Az osztrák-magyar külpolitika legjellemzőbb vonása a francia—porosz háborút követő időszakban a német—osztrák-magyar közeledés. Ennek minden feltétele adott. Már Beust, a Monarchia korábbi külügyminisztere is ebbe az irányba igyekezett terelni a külpolitika irányvonalát. Németország ezt a közeledést kívánja, hiszen, a francia-porosz háborút lezárva, az az érdeke, hogy az országgal szomszédos két másik nagyhatalommal kedvező kapcsolatokat építsen ki, nehogy bármelyik is Franciaországgal összefogva veszélyt teremthessen az új birodalomra nézve. Az Ausztria-Magyarországhoz fűződő kapcsolatok kiépítését nagy mértékben elősegíti, hogy a Habsburg-birodalom a francia— porosz háború során megőrizte semlegességét. A Monarchia új külügyminisztere, Andrássy szintén a német-barátság irányába akarja vinni az osztrák-magyar külpolitikát, hogy megvalósíthassa alapvető külpolitikai koncepcióját, az orosz ellenes összefogást. A Monarchia e politikai irányvételével az osztrák liberálisok is egyetértenek, így látják biztosítottnak a status quo-t. A Verfassungspartei ezen túlmenően az Andrássy politikai törekvései ellenére megvalósuló új hatalmi csoportosulást, az 1873 októberében létrejött három császár szövetségét is e szempontból vizsgálja, és szintén üdvözli: ,,A meggyőződés, hogy Európában egyetlen lövésnek sem szabad esnie addig, amíg Németország, Ausztria és Oroszország eltökéltek, hogy kéz a kézben elhárítják a béke akadályait, időközben egy axióma érvényét nyerte el, és a népeket a megelégedettség félreismerhetetlen érzése tölti el, ahányszor a három császár barátságának csorbítatlan szívélyessógét egy újabb bizonyíték dokumentálja."20 A frankfurti békét követő években a francia—német ellentét teljes súlyával ránehezedik az európai külpolitikai kapcsolatokra. Franciaország határidő előtti hadisarcfizetése előrehozza ugyan a német csapatok francia területről való kivonását is, és ezzel a közvetlen konfliktus fenyegetése megszűnik, de a két ország viszonya továbbra is feszült marad. Ennek oka lényegében a francia belpolitika új irányvétele. 1873 májusában ugyanis Thiers helyett Mac Mahon tábornok — a sedani legyőzött — lesz a francia elnök. 1873 júliusában pedig elfogadják az új francia haditörvényt, amely az ország haderejét egynegyedével megnöveli, és a revansra való törekvést nyiltan dokumentálja.21 A német—francia viszony alakulásában az osztrák liberálisok állásfoglalását ugyanúgy, mint Ausztria-Magyarországét a német-barátság, a Németország javára és Franciaország hátrányára megváltozott erőviszonyok elismerése határozza meg. Franciaországgal szemben folytatott politikájuk alapvonása a következő két követelés: a francia porosz háború következményeinek elismerése Franciaország részéről és az ez alapján folytatott francia reálpolitika. Amennyiben a francia kormány ezt a politikát követi, akkor az osztrák liberálisok hajlandók a Franciaországgal folytatott békés együttműködésre, ellenkező esetben egyetértenek a Franciaország elszigetelésére irányuló német politikával: „Ha Franciaország lemond Elzász visszahódításáról, egy új 20 NFP, 1874. júl. 9. 21 Fr. Haselmayr: Diplomatische Geschichte des zweiten Reiches 1871—1918-(München. 1955) 1. k'öt. 85. I. 9*
