Századok – 1972
Közlemények - Zachár József: A Verfassungspartei külpolitikája a Neue Freie Presse tükrében az 1870-es években 126/I
130 ZACHAB. JÓZSEF A német kérdés mellett még egy döntő fontosságú kérdésben található utalás liberális elképzelés körvonalainak kialakulására: ez a keleti kérdés. Ennek a problémának a megítélésekor az osztrák liberálisok az európai liberalizmus orosz-ellenes politikájából indulnak ki, az orosz cári despotizmusban látják a haladás legnagyobb akadályát, a liberalizmust fenyegető legnagyobb veszélyt. Ausztriát fokozottan veszélyeztetett helyzetben levőnek vélik, ahogyan már a Vormärz legnagyobb osztrák liberálisa utalt erre: „Ausztriának földrajzi és politikai helyzeténél és nagy szláv lakosságánál fogva nincs gonoszabb ellensége Oroszországnál."18 A Verfassungspartei elfogadja azt az általános liberális véleményt, amely szerint a cárizmus magában rejti a Nagy Péter testamentuma szerinti további terjeszkedés veszélyét. így a cárizmus tervének megakadályozására hangsúlyozzák az Oroszország elleni európai összefogás szükségességét. Az 1870-es keleti válság idején fejtik ki egyértelműen, hogy érdekeik megvédésére keleten is egyetlen lehetőség van: a status quo fenntartása: „Keleti politikánk lapunk fennállása óta ugyanaz maradt. Törökország fenntartását Ausztria és Európa szempontjából mindig szükségesnek jelentettük ki, mindig a legélesebben küzdöttünk a Konstantinápoly megszerzésére irányuló orosz hódító politika ellen ... A mi lapunkban ott állt ez a mondat: Az a kereszt, amelyet Oroszország a konstantinápolyi Hagia Sofia templom kupolájára ki fog tűzni, az európai szabadság halotti keresztje lesz."19 Az osztrák liberálisok ragaszkodása a párizsi békeszerződéshez és törekvésük az azt aláíró hatalmak egységének megőrzésére nemcsak a további békét és az orosz törekvések sikertelenségre ítélését célozza. Egy orosz támadás eredményeként így vagy úgy megjelenő nagy szláv állam létét fenyegetőnek tartják a Habsburg-birodalom szempontjából, így nemcsak mint liberálisok, hanem osztrákokként is követik a Verfassungspartei tagjai a status quo politikáját. Ugyanakkor elleneznek egy osztrák részről folytatandó aktív keleti politikát is a szláv lakosság számának esetleges növekedése révén az ausztriai németeket fenyegető veszély miatt. A Verfassungspartei 1871-es ismételt kormányra kerülésekor már eltolódások figyelhetők meg az európai erőviszonyokban. A legfigyelemreméltóbb Németország megerősödése, amely nemcsak a porosz—osztrák háború sikeres megvívásával, hanem sokkal inkább a francia—porosz háború következményeként valóban jelentős politikai szerephez jutott, és belpolitikailag is elérte azt a fokot, hogy a kortársak joggal nevezhetik birodalomnak. Ez a birodalom láthatólag nem törekszik újabb területszerzésekre, hanem helyzetének további szilárdítására irányul minden törekvése. Franciaország az 1870—71-es háború következtében rendkívül sokat vesztett erejéből és tekintélyéből. Ezek az események mégsem fosztották meg nagyhatalmi jegyeitől, gyarmatbirodalma érintetlen maradt, gazdasági erejét pedig a hadisarc határidő előtti kifizetése éppen elég világosan dokumentálja. Ezért reális a veszély, hogy nagyhatalmi igényét ismét érvényesíteni akarja. Oroszország területileg egyre tovább nőtt, és elsősorban óriási területe és embertömege teszi ezt a dinasztikus birodalmat nagyhatalommá, — a belpolitikai fejlődés bizonyos lényeges reformok mellett is lassú marad. Külpolitikai céljait továbbra is a dinasztikus hódító érdekek határozzák meg. Ennek biztosítására hajlandó együttműködni, sőt szövetségre lépni Németországgal ós Ausztria-Magyarországgal is. Ázsiai terjeszkedése ezzel szemben előrevetíti az Angliával való összeütközés lehetőségét. Anglia rendkívül védett földrajzi helyzetből nézi az európai események alakulását. Gyarmatbirodalmát, gazdasági prosperitását, egyszóval nagyhatalmi pozícióit nem fenyegeti veszély Németország és A usztria-Magy arország részéről, ezért kapcsolata ezekkel az államok -18 F. Schuselka: Österreichische Vor- und Rückschritte (Hamburg. 1847) 268. 1. 19 NFP, 1870. nov. 19.