Századok – 1972
Tanulmányok - Ságvári Ágnes: A magyar kül- és belpolitika néhány összefüggéséről a népi demokratikus forradalom időszakában 1333/VI
1352 SÁGVÁItl ÁGNES a kommunista párthoz. A program egyértelmű radikalizmusa, a parasztság érdekeit szolgáló követeléseivel együtt, elősegítette a dolgozó parasztság tőkeellenes mozgósítását. A burzsoáziának, ilyen körülmények között, mérlegelnie kellett a támadás lehetőségeit és korlátait. Erre az egész időszakra vonatkozott Nagy Ferenc miniszterelnök márciusi értékelése, miszerint ,, . . . a koalíció felbomlása egyik oldalon sem teszi lehetővé a kormányzást". Ugyanakkor a szociáldemokrata párt vezetősége a következőképpen tájékoztatta tagságát a belpolitikai helyzetről: „Nyilvánvaló, hogy a magyar reakció arra készül, hogy a békeszerződés után — mikor Magyarország kontrollja a SzEB által hamarosan megszűnik ... — előidézve a megfelelő »jobbratolódást«, »új szellemet« adjon a koalíciónak, vagyis megakadályozza a további államosításokat, s általában ne engedje »balra vinni« az országot."38 A polgári és ellenforradalmi csoportok egymástól eltérő koncepciót képviseltek. A baloldali pártok és szakszervezetek követelésére a Kisgazdapártból eltávolított képviselőkből verbuválódott Szabadságpárttal a Kisgazdapárt jobbszárnya vonakodott ugyan szövetséget kötni, de igyekezett azt hátvédnek felhasználni.3 9 Az új párttal egyébként a nyugati hatalmak sem rokonszenveztek. A Mindszenty által vezetett magyar klérus magatartása szélsőséges volt: antiszemita és soviniszta tüntetéseket szervezett, akadályozta az egyház és az állam régóta időszerű szétválasztását, sőt 1946-ban az állami élet katolikus alapra helyezését sürgette. A klérus lapja, az Új Ember vállalkozott arra, hogy mint „az Egyház világokat átfogó utolsó ága itt Közép-Európában", őrizni , és terjeszteni fogja a magyar szupremácia gondolatát.4 0 A magyar katolikus egyház mélységes konzervativizmusát jellemezte az is, hogy a hatalmi helyzetében beállott változást figyelmen kívül hagyta. Nem ismerte el az új államrendet, exponált embereit tüntetően helyükön hagyta, az irányítása alatt működő ifjúsági egyesületeket kommunistaellenes akciókba vitte, tehát tulajdonképpen világnézeti alapon nyílt, közvetlen, rendszerellenes tömegmozgalom szervezésére készült fel. Ez teszi érthetővé, hogy a több irányból és vezető katolikus személyiségek által támogatott kezdeményezések ellenére miért nem kerülhetett sor demokratikus-katolikus párt szervezésére, a haladó ifjúsági mozgalmakkal való összefogásra és a társadalmi-politikai reformok támogatására.4 1 38 Ld.: Nagy Ferenc beszédét a Kis Újság 194G. márc. 31-i számában, valamint az MSzDP tájékoztatóját, Pl Arcb. 253/—1—79. 39 A Magyar Szabadság Pártnak a belpolitikában elfoglalt helyzetéről ld. Balogh Sándor: Parlamenti és pártharcok Magyarországon a felszabadulás után 1945—47. Budapest 1972. 1556 —1650. 1. Kézirat az Akadémiai Könyvtárban. 40 Új Ember, 1946. aug. 25-i és szept. 22-i száma. 41 A katolikus egyház demokráciába beleilleszkedósóre programot dolgozott ki Szekfű Gyula: Forradalom után c. müvében (Cserépfalvi Kiadó, 94—100. 1.) arra hivatkozva, hogy ,, . . . egészében véve a nagy változás bekövetkezésekor mindegyik keresztény egyháznak megvolt a lehetősége, hogy az új demokratikus erőket elismerje, esetleg hozzájuk csatlakozzék. Ennek nem is volt feltétele, hogy a múltat megtagadják, hiszen elvileg és hivatalosan nem helyeselték az elmúlt korszakot . . ." —A katolikus egyháznak és a magyar jobboldalnak hagyományos kapcsolatát jellemzi Bibó István: ,, . . .a forradalomtól való közös félelem kapcsolta össze az államot és egyházat . . . Ez bomlott meg a felszabadulással, amikor az állam új útra lépett. Ezidőtől kezdve az egyház mindenfajta reakciós elemet közvetlenül is támogatott." — Harmadik út. Magyar Céh Kiadó, München. 85—86. 1. — Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek. Buenos Aires, 1963.
