Századok – 1971
Közlemények - Sipos Péter: Milotay István pályaképéhez 709/III–IV
716 SIPOS PÉTER A fő frontot publicisztikájában tehát „a koncentrált bankári tőke és a plutokratikus érdekek elhatalmasodása, túltengő uralma" alakította ki. Az utolsó negyedszázad lényegének a „belső kontraszelekciót" tekintette, amelyet szerinte a „zsidó" finánctőke uralma érvényesített.3 7 A „zsidó" térhódítást sérelmező kitételek alapvetően gazdasági hátterét világosan bizonyítja az is, hogy Milotay a finánctőkén kívül a vele szövetkezett arisztokráciát is felelősségre vonta, mert „kölcsönadta politikai befolyását és tekintélyét a nagytőkének, hogy a kormányzattal való üzleti összeköttetéseit megalapozhassa". Nem mentsége a mágnásoknak, csak növeli bűneik súlyát, hogy az érdekszövetségen belül már a finánctőke került előtérbe, s „azok a jóhiszemű nevek, amelyekre régen olyan nagy szükség volt, igazán csak arra jók, hogy veszély esetén fel lehessen vonni őket fehér lobogó gyanánt a kalózhajók árbocára".38 Helyenként felvillan Milotay cikkeiben az úri „középosztály" egyes rétegei között később kiteljesedő érdekellentét felismerése is. „Mit tudnak ezek a Sztranyavszkyak a szegény lecsúszott, deklasszifikálódott magyar értelmiség rettentő küzdelmeiről, amelynek újabb nemzedéke már iskolát sem tud végezni iszonyú létgondjai miatt, ha pedig elvégezte, zárva és tömve látja maga előtt az intellektuális pályák egész sorát, egy frissen beszivárgott idegen értelmiség tömegeivel."3 9 Sztranyavszky Sándorról van itt szó, ekkor még jelentéktelen munkapárti képviselőről, akiben senki sem sejtette a későbbi nagyhatalmú „cárt". Nem is személye érdekes itt, hiszen neve csupán jelképe a magát még tartani képes középbirtokos rétegnek, amely elkerülte az anyagi romlást, s ha gondok árán is, megmentette az „ősi" biitokot. Milotay a középbirtokosi lét megőrzésében nem látott kiutat a dzsentri számára. Görcsös törekvése a vagyon roncsainak megőrzésére csak elmélyíti a züllést, meggyorsítja az anyagi romlást, hiszen „minden idegszála kétségbeejtő örök egyformaságban csak egyazon tengely körül pörög: hogy lehetne mégegyszer, csak egyszer visszaszerezni ami elmúlt, a tekintélyt, a ragyogást . . . Hogy lehetne, ha rejtve maradt gyalázat, erőszak vagy akár vér árán is."4 0 Milotay elégedetlen volt az úri „középosztály" harcmodorával. A „politikai inszurrekció" önmaga energiáit szervezés helyett szónoklatokban felőrlő módszereit a függetlenségi törekvések szolgálatában elavultnak ítélte, s elégtelennek a „szellemi portyázóharcot" a „zsidó" túlsúly ellenében. Mind a célt, mind az eszközöket elődeinél szélesebb keretbe öntve fogalmazta meg. „A magyarság jobbik része, amely most öntudatra ébred, csak azt akarja elérni . . ., hogy övé legyen az országban minden téren a hegemónia, s hogy . . . visszaszerezhesse magának az uralkodás erőtényezőit ós pozícióit."41 Az ,,őrségváltás" igényének határozott megfogalmazása közös eszmei alapot kívánt nyújtani az úri „középosztály" szétszórt, egymással is hadban álló rétegei kohéziójára. Ez a jelszó lobogója lehetett a rendszerellenes, de ugyanakkor a demokratikus átalakulástól is irtózó erők tömörülésének, amely Milotay szerint a siker alapvető feltétele. Példaképe — a Hangya, mint a zsidó tőke túlsúlya ellen szervezkedő keresztény burzsoázia első jelentősebb vállalkozása. „A magyarságnak, ha mint ilyen élni és uralkodni akar, meg kell tanulnia, hogy sikerre csak úgy számíthat, ha a Hangya módjára megszervezik egész társadalmi, gazdasági és kulturális életében."4 2 Ez egyúttal felkészülés lenne már a háborút követő előreláthatóan válságos időkre. Milotay — Prohászkához 37 Uo. 88. 1. 38 Uo. 56. 1. (Üj Nemzedék, 1916. febr. 13.) 39 Uo. 133. 1. (Új Nemzedék, 1918. aug. 15.) 40 Uo. 46. 1. (Új Nemzedék, 1915. jún. 6.) 41 Uo. 134. 1. (Uj Nemzedék, 1918. aug. 15.) 42 Uo. 89. 1. (Új Nemzedék, 1917. márc. 25.)
