Századok – 1971
Közlemények - Pál Lajos: Rónay Jácint 670/III–IV
678 PÁL LAJOS Május 29-én Lukács Sándor hadfelszerelési népbiztos hivatalosan közölte Rónayval, hogy „népszónok" címmel Győr megye papi biztosává nevezték ki. Másnap Győrbe utazott, ahol működésének harmadik napján, Horváth Mihály kiáltványa alapján azt az utasítást kapta, hogy szólítsa fel a győri papokat: buzdítsanak népfelkelésre, és amikor csak lehet, ő maga tartson Győrött ós vidékén lelkesítő beszédeket és szónoklatokat.40 Működése idején sok levelet kapott, amelyek azt bizonyítják, hogy a győrmegyei lelkészek, papok készen álltak, — mint az egyik levélíró írta — ,, . . . a haza védelmére, s ha nem volna fegyverünk, házi eszközeinkkel, kereszttel fogunk küzdeni nemzeti életünkért".41 Rónay nézeteinek radikalizálódását bizonyítja az az 1849. június 8-i keltezéssel Irt ós aláírásával megjelent plakát is, amely a korábbi felfogás teljes átértékelését tükrözi. Ő, aki korábban humanista meggyőződésből teljesen elfogadhatatlannak tartotta a francia forradalom útját, aki a lassú evolúció mellett foglalt állást, s állandóan királyhűségét bizonygatta, megértve a történelmi eseményeket, teljes mértékben megtagadta ezeket a nézeteket. A plakát, mely „Győr városa és vármegye minden vallású lelkészeinek" címmel jelent meg a győri utcákon, a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavaival buzdított a haza védelmére, s részletesen megindokolta a Habsburg-Lotharingiai ház trónfosztását is. Ezeket írja: „Legnagyobb tévedése nemzetünknek, hogy annyi századon keresztül eltűrt körében olly intézményeket, mellyek rendszeresen oda törekedtek, hogy az embert, kinek Isten észt adott, hogy gondolkodjék, szívet adott, hogy szeresse a szabadságot, — örök gyámságra kárhoztatták; hogy eltűrt olly intézményeket, hol milliók boldogsága egyes koronás családok érdekeivel ugyanazon egy mérlegbe vettetett."42 A népek öntudatra ébredtek, azért „ . . . a magyar nemzet, valamint soha, úgy most sem maradt el a dicső pályán; kimondá: hogy e honban, mellyet apái vérrel szereztek, nem mint nép töredék, nem mint kiegészítő része az osztrák birodalomnak, hanem mint nemzet akar élni, szabadon, függetlenül! A magyar kimondá: hogy e hon, elidegeníthetetlen sajátja, mellynek fiait és kincseit nem fogja többé egy habsburg-lotharingi ház uralmának fenntartására, hanem egy nemzet boldogságának eszközlésére használni !"4 3 Eddig 300 éven át hitegették a nemzetet „ . . . hogy hazánk függetlenségét megőrzendik, hogy nemzetünket boldoggá teendik ! Ők lázíták fel ellenünk idegenajkú véreinket, kikkel ezer éven keresztül egy sónk, egy kenyerünk volt, kikkel jó és balsorsban olly híven osztozkodtunk; ők kezdték meg a legborzasztóbb irtóháborút a magyar faj ellen, ők gyilkolták le fiainkat, ők fertőztették meg lányainkat, ők boríták vérbe, lángba falvainkat, városainkat, és most a szabadság és haladás legvadabb ellenségével szövetkeznek ellenünk — ők kik háromszáz éven át a magyart fiaiknak, s önmagukat kegyes apáinknak hazudták."44 Ez után következik a további teendők felsorolása: „ . . . hirdessük azt, mi e nagyszerű pillanatokban kötelessége minden magyarnak: élni a honért ! halni, ha kell a honért ! Naggyá tenni nemzetünket, vagy dicsőségesen eltemettetni romjai alá ! Hirdessük a testvériség szent hitét, mert míg ez füzendi össze e honnak fiait, addig rendületlenül állni fogunk, ha bár minden csordáikat ellenünk hoznák is a szabadság-gyilkosok. Minden nemzet legyőzhetetlen mindaddig, míg akarja, hogy le ne győzzék, de elveszett azon pillanatban, mellyben önmagával meghasonlik. Hirdessük az egyenlőséget, hulljanak le az elkülönző korlátok, ne tulajdonítson magának senki, bár mi vallású legyen is, felsőbb-40 Uo. 116. 1. 41 Uo. 117. 1. 42 BK. III. С. 70. 43 Uo. 44 Uo.
