Századok – 1971
Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV
A PÁRIZSI BÉKEKONFERENCIA GYARMATI VITÁJA 645 - és ennek nyomán az érintett ország közvéleményében is kisebb területi kérdések kedvező megoldása olyan alapvető nemzeti érdekként jelentkezik, hogy az már a hisztéria határát súrolja. Hughes Ausztrália nemzeti tragédiájának tekintette, ha Űj-Guineát és a környező szigeteket nem teheti országa gyarmatává, ha a birodalomalapítás terén nem léphet anyaországa nyomdokaiba. Hasonló magatartást tanúsított később Olaszország, elsősorban Fiume és Dalmácia kérdésében, de kisebb mértékig a gyarmatok ügyében is. Bordent követően az olasz miniszterelnök sietett figyelmeztetni a konferenciát Olaszország létére és ennek következményeire a gyarmati rendezés terén. Mindenekelőtt hangsúlyozta, országa kész „részt venni a civilizálás munkájában. Ő maga a legcsekélyebb mértékben sem kíván emlékeztetni a londoni paktum 13. cikkelyére, mert annak elvei olyan igazságosak, hogy természetszerűleg is alkalmazásra kerülnének, még ha nem is létezne az egyezmény."42 Vagyis Orlando is annexiós igényeket jelentett be az 1915-ös szerződés alapján. Felszólalásában ugyan általánosságban helyeselte mandátumok adását, de egyes esetekben lehetségesnek tartotta a teljes annexiót, jobb érv híján azzal indokolva, hogy „kivétel erősíti a szabályt". Clemenceau aggodalmának adott hangot, hogy a Népszövetségnek kárára válhat, ha túl sok terhet, feladatot rónak ki rá. A meghódított gyarmatokat pont ilyen fölösleges tehernek tekintette, mivel számára a Népszövetség egyetlen feladata Franciaország győzelmi eredményeinek tartós biztosítása volt. Borden javaslatát az azonnali elosztásról Lloyd George is támogatta. Biztosította kollégáit, hogy a mandátum visszavonására csak igen súlyos esetben kerülne sor — tehát ettől nem kell tartaniuk. Hughes és Massey azonban szilárd volt, a tárgyalások tehát holtpontra jutottak. A következő napon a „Tizek" más problémákkal foglalkoztak, míg a mandátumok ügyében a megoldást a kulisszák mögötti tárgyalásoktól remélték. A hivatalos konferencia képtelennek bizonyult a kérdés eldöntésére. Milyen eszközökkel remélték a szembenállók győzelemre juttatni álláspontjukat? Mindkét fél a nyilvánosságot gondolta segítségül hívni. A tanácskozások alapját képező 14 pont közül ugyan mindjárt az első kimondta a nyílt diplomáciát, de még a konferencia előtt megmutatkozott, hogy ennek kivihetetlensége tekintetében a nagyhatalmak között nincs ellentét. A tanácskozásokról nemcsak a sajtót rekesztették ki (a semmitmondó nyilatkozatokkal éppen a kósza híreket, a találgatásokat táplálva), de a kis államok képviselői is a sajtóval azonos elbírálás alá estek, és a legjobb esetben tanúként való megidézésüket remélhették az őket érintő kérdésekben. A 28-i tárgyalás utáni este Wilson húszperces beszélgetést folytatott House-szal külön házi telefonvonalukon. Elpanaszolta, hogy a franciák és az angolok a mandátumrendszer áraként azonnali elosztást követelnek, így ellenük az látszik a legjobb fegyvernek, ha az egész vitát nyilvánosságra hozza, s így leleplezi a világ előtt Hughes-ék szándékait, amire azok engedni lesznek kénytelenek. House azt javasolta, hogy egyelőre csak a konferencia teljes ülése elé vigye a kérdést, illetve ezzel fenyegetőzzék.43 42 „He did not wish to make the slightest allusion to article 13 of the Pact of London because, even if that agreement had not existed, its principles were so just that they would be applied as a matter of course." — Uo. 767. 1. 43 House naplója alapján House Papers, IV. 309. 1.
