Századok – 1971
Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV
644 JESZENSZKY (ÎÉZA fegyverkezési verseny, ha pedig a létrejött Szövetségben csalódik a világ, „akkor valamennyien meglátják, hogy friss erőt nyer ez a keleti hullám, amely magának a társadalomnak a létét veszélyezteti".4 1 Ennek megakadályozásáért pedig áldozatokat is kell hozni. Ezt szánta Wilson egyik leghatásosabb érvének. A konferencia első napjai már világossá tették, hogy komoly eltérés mutatkozik az elnök nyilvános békeprogramja és tényleges céljai, a külvilágnak szóló jelszavak és a Tizek Tanácsában használt érvei között, nem hiába volt éppen ő az, aki a leghatározottabban síkraszállt a konferencia tárgyalásainak titkossága mellett, első pontjával szöges ellentétben. A nyilvánosság előtt Wilson imperialistaellenesnek, magasztos elvek hívének, a gyarmatok lakossága pártfogójának tüntette fel magát, és ezt a látszatot meg akarta őrizni. A konferencia előtt ezért hangsúlyozta a nyílt annexió elkerülésének fontosságát, a csalódott tömegek forradalmi mozgalmának veszélyét. 1919 januárjában Wilsonnak is egyik fő célja volt az európai forradalmi hullám megfékezése. Ennek eszközét az európai kérdések viszonylag igazságos, de mindenképpen gyors megoldásában és az imperializmus hangos elvetésében látta. Hughes, akinek országát a forradalom nem fenyegette, ezt nem volt képes belátni, de Lloyd George és Clemenceau igen, s ők végül ezért is engedtek Wilsonnak. Az álláspontok január 28-i megmerevedését nem lehet csupán a vita résztvevőinek eltérő érdekeivel magyarázni, hiszen végső fokon az ellentétek nem voltak összeegyeztethetetlenek. A januári gyarmati vitában jól megmutatkoztak azok a pszichikai tényezők, amelyek egyrészt Wilson, másrészt a kisebb imperialista hatalmak álláspontját — fő érdekeik mellett motiválták. Ezek a vonások a későbbi vitákban is fontos szerepet játszottak. Wilson a világ újjárendezésénél az önző érdekeken felülemelkedő bírónak szerette magát látni, aki magasztos elveivel kivívja a régi vezetők haragját, de elnyeri az emberiség háláját. Osztályhelyzetéből és a polgári társadalom magasabbrendűségébe vetett hitéből fakadó kommunistaellenességéhez így személyes féltékenysége, neheztelése is hozzájárult, amiért a népek érdekeinek rajta kívül is akad védelmezője, hogy az oroszországi forradalom békeprogramja népszerűségben vetélytársa lehet saját tizennégy pont jának. Önmagának szánt történelmi szerepe érdekében így bizonyos fokig kényszerítve érezte magát az imperialistaellenességre. A mandátum-elvben középutat remélt találni országa érdekei, az imperialista törekvéseknek tett engedmények és az annexióellenes látszat között. Javaslatát az annexiós igényeknek tehető engedmény végső határának tekintette, és ezért nem fogadhatta el a kanadai miniszterelnök ekkor előterjesztett kompromisszumos javaslatát sem. Borden ugyanis azzal állt elő, hogy mivel a Nemzetek Szövetségét úgyis az öt nagyhatalom képviselőiből álló Tanács fogja ellenőrizni, osszák ki a mandátumokat azonnal. A realitásokkal számolva ez logikus és a többi dominiumot valamennyire megnyugtató lépés lett volna, ha egyben nem bizonyítja a világ felosztását és nem tette volna nyilvánvalóvá a mandátum-rendszer valódi, imperialista jellegét. Wilson tévedése ott volt, hogy hiába állt meg ennél a pontnál, az annexiós tábornak tett engedményekben már így is túl messzire ment, az annexió ellenzőit ezzel nem tudta megtéveszteni. Ausztrália és Új-Zéland álláspontjában a kisebb államok imperializmusának azzal a gyakori jellegzetességével találkozunk, hogy vezetőik tudatában "Uo. 766. 1.
