Századok – 1971
Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV
634 JESZENSZKY (ÎÉZA érdekében utasítások mentek a meghódított német gyarmatokon illetékes kormányzókhoz, hogy gyűjtsenek adatokat, amelyek bizonyítják, hogy az illető területek lakói „határozottan brit uralom alatt kívánnak élni",7 majd a beérkezett megfelelő válaszokat az angol kormány Kék Könyvben adta ki.8 A Közel-Kelet megszerzésének előkészítésére 1918 márciusában Lloyd George kinevezte a Keleti Bizottságot (Eastern Committee), ennek javaslatai is a korábbi terveken alapultak: Délnyugat-Afrikát és az óceániai szigeteket meg kell tartani a dominiumok és Japán kezében, de a többi gyarmatból lehet juttatni Franciaország, Belgium és Olaszország, „a gyarmati terjeszkedés mániájától megfertőzött" hatalmak számára.9 Tekintetbe kellett azonban venni az Egyesült Államokat is, valamint a nemzetközi munkásmozgalomban erősödő hangokat, amelyek valamilyen nemzetközi ellenőrzést követeltek a gyarmati területek fölött. A fegyverszünet az angol igényeket igen kedvező helyzetben találta: az angol és a dominiumi csapatok birtokon belül voltak, sőt az igényeltnél nagyobb terület állott brit megszállás alatt. így a Smuts tábornok irányítása alatt készülő „Brief" (a tárgyalásokhoz szükséges adatok, feljegyzések gyűjteménye és a meghatalmazottaknak szóló utasítás) a konferencián követendő angol taktika egyetlen igazi feladatát az Egyesült Államok, pontosabban Wilson meggyőzésében látta az angol igények jogos voltáról, teljesítésük indokoltságáról. Smuts azért is fontosnak tartotta az együttműködést Amerikával, mer.t tőle remélte a francia „katonai nagyhatalom" veszélyének elhárítását, a Közel-Keleten pedig vele kívánta megvétóztatni a mind kellemetlenebbé váló Sykes-Picot egyezményt.10 A konferencián követendő taktikát Smutsnak a gyarmatügyi miniszterhez intézett levele foglalja össze. „Teljesen osztom az afrikai gyarmatok bármiféle közös nemzetközi igazgatásával kapcsolatos aggályait. .. a német gyarmatok feltételnélküli annexióját a végsőkig kell erőltetni. Ha ez kudarcot vallana, akkor a Nemzetek Szövetségének bizonyos specifikus tárgykörökre (ital, fegyverek, katonai kiképzés, erődítmények stb.) kiterjedő ellenőrzése mellett kell azokat továbbra is kezeink között tartanunk. Ezt az ellenőrzést egy általános jellegű törvényben kellene rögzíteni, így a franciák és mások ugyanúgy kötve lennének, mint mi. Láthatja, hogy itt semmi sem maradt a közös ellenőrzésből, csak a Nemzetek Szövetségének teszünk egy kis engedményt, ezzel pedig biztosíthatjuk az Egyesült Államok támogatását e gyarmatok megtartásához - ha egyéb érveink csődöt mondanak. Természetesen küldötteink addig nem fogják megtenni ezt az engedményt) amíg nem lesz rá szükség, hogy így nyerjék meg Wilson elnök beleegyezését."11 A kidolgozott taktikában helyet kapott az önrendelkezésre való hivatkozás is, mégpedig paradox módon az annexiós igények ultima ratio-jaként. 7 Long gyarmatügyi miniszter 1918. okt. 15-én a táviratváltások szövegét köröztette a kabinetben. CAB. 24/66. Louis: I. m. 97 — 99. 1. 8 „Correspondence Relating to the Wishes of the Natives of the German Colonies as to Their Future Government", 1918. November. Cd. 9210, Accounts and Papers XVII. 9 Memorandum by Balfour, Secret, G. T. — 4774, 1918. máj. 2., CAB. 24/53. Louis: I. m. 105 —106. 1. 10 W. K. Hancock: Smuts. I. The Sanguine Years 1870 — 1919. Cambridge. 1962. 504. 1. 11 Smuts levele Longhoz, 1918. nov. 28. Smuts Papers, Vol. 101., No. 49. Louis-I. m. 119. 1.
