Századok – 1971
Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV
A PÁRIZSI BÉKEKONFERENCIA GYARMATI VITÁJA 635 Erre éppen a Háborús Kabinet szélsőségesen imperialista gondolkodású tagja, Curzon hívta fel a figyelmet a Keleti Bizottságban. „Hajlom arra, hogy értékeljem az önrendelkezést mint érvet, mert úgy hiszem, hogy a nép legnagyobb része a javunkra döntene. . . ha nehézségeinkből nem tudunk más úton kijutni, akkor az önrendelkezést kellene kijátszanunk (bármit is ér az) mindenütt, ahol nehézségekbe ütközünk a franciákkal, az arabokkal, vagy bárki mással, és az ügy eldöntését eme végső érvre kellene bíznunk, szívünk mélyén tudva, hogy nekünk több esélyünk van hasznot húzni belőle, mint bárki másnak."1 2 A decemberben újból összeülő Birodalmi Háborús Kabinet, amelyben a dominiumok is képviselve voltak, Smuts és Curzon elgondolásait hivatalos politikájává tette, megerősítette, hogy a dominiumok hódításainak megtartását minden áron biztosítani kell, míg a többi igényelt területre kész volt elfogadni a mandátum-elvet.13 Abban is egyetértett a kabinet, hogy az Egyesült Államokat is érdekeltté kell tenni az elosztásban: Német Kelet-Afrika, Togo, Kamerun, Mezopotámia és Palesztina közül legalább az egyiket fel kell neki kínálni. Abban viszont már nem tudtak megegyezni, hogy melyiket, mert valamennyit nélkülözhetetlennek találták.14 Wilson meggyőzése nem látszott könnyűnek. Igaz, a tizennégy pont megfogalmazásakor elvileg nem ellenezte a gyarmatok valamilyen újrafelosztását, hiszen a „gyarmati igények szabad, elfogulatlan és teljesen pártatlan rendezésé"-ről beszélt, amelyben az érintett lakosság érdekei csak az egyik szempontot jelentik.15 Az ellenség egykori gyarmatainak a győztesek közötti nyílt felosztását azonban kezdettől fogva nem helyeselte, sőt a 14 pont 1918 október végi Cobb Lippmann féle értelmezése még nyitvahagyta az utat néhány gyarmat visszaadása előtt is , hogy ezzel félrevezesse a német vezetést, megkönnyítve Wilson feltételeinek elfogadását.153 A nemzetközi mandátum — úgy tűnt — megoldja az ellentétes igények gordiuszi csomóját, így Wilson a Nemzetek Szövetsége tervezetének részévé tette. Útban Párizs felé a George Washington fedélzetén, december 10-én részletesebben is tájékoztatta munkatársait elképzeléseiről. Ekkor még ellenezte, hogy a meghódított területeket a gyarmatosító hatalmak akár mandátumként is megkapják, „a német gyarmatokat a Nemzetek Szövetsége közös tulajdonának kellene nyilvánítani és kis nemzetek révén lehetne igazgatni. Minden egyes gyarmat erőforrásait 12 Curzon 1918. dec. б-én a Keleti Bizottságban. CAB. 27/24. Louis: I. m. 6. 1. 13 Imperial War Cabinet Minutes, 1918. dec. 20. CAB. 24/42. Louis: I. m. 121 — 127. 1. Még az „imperialistának" nevezett Lord Milner is „regarded this policy of a mandate by the League of Nations not as a mere cloak for annexation, but as a bond of union . . . between the United States and ourselves". — Lloyd George: The Truth about the Peace Treaties (továbbiakban Peace Treaties) I—II. London. 1938. I. 122. 1. 14 Louis: I. m. 124-125. 1. 15 „5. Valamennyi gyarmati igény szabad, elfogulatlan és teljesen pártatlan rendezése annak az elvnek a szigorú betartása alapján, hogy a szuverenitás valamennyi idevonatkozó kérdésének az eldöntésénél az érintett lakosság érdekei egyenlő súllyal esnek latba annak a kormánynak a méltányos igényeivel, amelynek a jogcímét el kell bírálni." — A History of the Peace Conference of Paris. Ed.: H. W. V. Temperley. London 1920. I—VI. I. 434. 1. 15a A fegyverszünet alapját képező dokumentum a gyarmatosító hatalmak „méltányos igényei"-t elemezve elismerte Németország nyersanyagigényét és népesség-fölöslegét, továbbá hangsúlyozta, hogy a katonai hódítás következtében létrejött területi változások nem erkölcsösek. House Papers, IV. 201 — 202. 1.
