Századok – 1971
Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV
632 JESZENSZKY (ÎÉZA mati érdekeit ezek a feltételek voltak hivatva biztosítani. Az amerikai kapitalizmus számára a szabad gazdasági behatolás, a kereskedelem és a tőkeexport szabadsága volt fontos, mert egyenlő feltételek esetén fejlettebb gazdasága és nagyobb politikai súlya alapján előnyben volt versenytársaival szemben. A század kezdetétől fogva Kínában a „nyílt ajtók" (open doors) elvét tette politikája alapjává, és ezt akarta most kiterjeszteni a meghódított gyarmati területekre. A régi gyarmatosító államok viszont a versenytársak kirekesztésére, gyarmati monopóliumra törekedtek. (Néhány évtizeddel korábban hasonló helyzet állt elő, csak alacsonyabb szinten: akkor a legfejlettebb Anglia volt a „nyílt ajtók"-nak megfelelő szabadkereskedelem híve, és vele szemben törekedett monopolizált gyarmatok kialakítására Franciaország, Olaszország és Belgium.) A régi gyarmatosítók számára a „nyílt ajtók" most az Egyesült Államok potenciális fölényével fenyegettek valamennyi megszerzett gyarmaton, ezért még saját gyarapodásuk terhére is készek voltak részt kínálni Wilsonnak a gyarmati zsákmányból. Ezzel remélték biztosítani a megmaradó területeken teljes gazdasági és politikai befolyásukat. A gyarmatok kérdésében nemcsak a két harcoló fél között állt fenn konfliktus, de az egymást részben fedő igények miatt a „Szövetséges és Társult Hatalmak"-on belül is. A háború alatt, majd a békekonferencia előkészületei közepette a gyarmatok iránt érdeklődő valamennyi állam fontosnak tartotta, hogy kidolgozza céljai megvalósításának programját. Hogy a szövetségesek egymásközti ellentétei ne zavarják a háború menetét, a brit kormány a vitás kérdéseket igyekezte a békekonferenciára hagyni, és kitért előzetes tárgyalásuk elől, például a belga és az olasz igények esetében. De amikor lehetőség nyílott egy mindkét felet kielégítő megegyezésre (mint az angolok és franciák között), vagy a hadiesemények következtében bizonyos igények teljesítése elodázhatatlanná vált (mint 1917-ben Japán irányába), akkor szerződésileg rögzítették egymás igényeinek elismerését. A háború alatt és közvetlenül a békekonferenciát megelőzően brit részről történtek a legrészletesebb előkészületek a gyarmatok sorsával kapcsolatban. A német vetélytárs kiküszöbölése után Nagy-Britannia és dominiumai számára a gyarmatok jelentették a háború legfontosabb kérdéscsoportját. Ez nemcsak a hagyományos gazdasági érdekekből, hanem a háború tanulságai tásának megmaradásába. The Times, 1918. febr. 25. A mandátum-elv első kidolgozója a Dél-afrikai Unió hadügyminisztere és a brit Háborús Kabinet tagja, Smuts tábornok volt. 1918 decemberében megjelent pamfletje (The League of Nations. A Practical Proposal) azonban még „az elpusztult birodalmak", Oroszország, Ausztria-Magyarország és Törökország egyes területeire kívánta alkalmazni, míg a „barbárok által lakott" volt német gyarmatokat különleges esetnek tekintette és kivonta a „semmi annexió" elv érvényessége alól. A békekötést előkészítő amerikai bizottság, az „Inquiry" gyarmati szakértője, G. L. Beer azonban már korábban magáévá tette a nemzetközi mandátum alapján történő igazgatás gondolatát, lásd R. von Albertini: „Die USA und die Kolonialfrage." Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte, 1965. 1. sz. 3 — 31. 1., 3. 1. A mandátumjavaslatot hivatalos formában is megismételte 1918. jan. 1-i memorandumában, lásd The Intimate Papers of Colonel House. Ed. by C. Seymour. I—IV. New York—Boston 1928. (továbbiakban House Papers) IV. 295. 1. Wilson a javaslatot elfogadta, és az bekerült mind a 14 pontba, mind a fegyverszünet alapjául szolgáló Cobb — Lippmann-féle „Ertelmezések"-be. Ennek tudatában született meg a hivatalos angol mandátum-javaslat: „Draft Convention regarding Mandates", 1919. jan. 24. Közli D. H. Miller: The Drafting of the Covenant. I—II. New York. 1928, I. 106. és köv. 1. Wilson ebből sokat szó szerint is átvett januári, majd későbbi párizsi Népszövetség-tervezeteiben. Vö. Miller: i. m. I. 65 — 93. 1.
