Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
NAPOLEON ÉS MAGYASOKSZÁG 609 mányuk: egyetlen és igazi bálványuk megmarad".17 8 Igazában véve ugyanis azóta, hogy a polgári forradalom kérdése komolyan felmerült, a fő ellentét már nem a feudális udvart és a feudális oppozíciót választotta el egymástól, hanem a feudalizmus és a polgári liberális átalakulás híveit. Vagyis az ,,első" variánst (amelynek a „második" mondhatni csak hátoldala volt), és a.,,harmadikat", a jövőét. Napóleonnak, a második helyett, amely használhatatlannak bizonyult, e két realitással kellett volna számolnia. Az elsővel, ha a feudális struktúra védelmét óhajtja támogatni. A harmadikkal, ha a forradalom ügyét. Az elsővel? A dinasztia iránti lojalitással? Sajátos módon még mindig inkább, mint a feudális oppozícióval. A magyar nemesség lelkesedésére nem számíthatott, mert legszebb ígéretei sem licitálhatták túl a privilégiumok azon biztonságos élvezetét, amelyet birtokosaiknak a Habsburg uralom maradisága és gyengesége biztosított. Engedelmességére azonban talán már inkább számíthatott, ha azt félreérthetetlenül, könyörtelen akarattal megköveteli. És addig, amíg erre valóban módja van. A nemesség a Habsburg uralom alatt azt is megtanulta, hogy a dinasztiának, a hatalom birtokosának, végső fokon engedelmeskednie kell. Napóleonnak, a győri csata után, módjában volt nyilvánvalóvá tenni, hogy ő (vagy megbízottja) lépett a letűnt Habsburgok helyébe és nem tűr több ellenkezést. Ez azonban nagyobb erőfeszítést, vagy éppen némi erőszakot igényelt. Napóleon azonban e téren, a proklamáció fel kínálásán túlmenően, semmi erőszakkal nem próbálkozott. Napóleon nagy sikernek tartotta Győr bevételét.17 9 Az is volt annyiban, hogy megnyílt előtte az út Buda és Pest felé. Mindenki azt várta, hogy a franciák most már egy csapásra elérik Magyarország egykori fővárosát, amely a közvélemény szemében már ismét az ország központja volt s a jövő fővárosa, és amelynek határában feküdt Rákosmező, a meghirdetett nemzeti diéta színhelye. Sok kis adatból látni, hogy a hangulat valami fordulóhoz ért. Felsőbüki Nagy-Sándor, Pál fivére, aki mint insurgens küzdött a franciák ellen, 1809. július 13-án ezt írta haza családjának a komáromi táborból:18 0 „Most már az osztrák monarchiának ós a magyar szabadságnak végórája ütött, nincs már semmi reményem." A „német marhák", vagyis az osztrák tábornokok ügyetlensége megadta a végső kegyelemdöfést. Vagyis: a régi úr helyett most már el kell az újat fogadni. Gr. Dessewffy József, az ország egészen más vidékén, július 14-én ezt írta Kazinczynak: „Azon viseletünktől fog függni sorsunk, a mit majd akkor mutatunk, midőn Budára vagy Pestre be fog jönni Napóleon."18 1 178 Camille de Tournon: Note sur la Hongrie, Bécs 1809. aug. 24. Közli Kecskeméti К : i. m. 174 —183. 1. Azon u.itt (184 sk. 1.) közölt 5 hadmérnöki jelentós közül, amelyet Magyarország francia megszállás alá került részeiről készítettek a „Corps Impérial des Ingénieurs Géographes" tisztjei, az első J. Brousseaud „chef de bataillon" tollából (Bécs 1809. okt. 1.) a Duna, Rába, Fertő tó stb. ismertetése és a parasztok feudális elnyomatásának jellemzése után, hasonló eredményre jut, Moson és Győr megyei tapasztalatok alapján, a magyar közvélemény elemzése során. Beszél a hagyományos idegen-ellenességről, a rendi ellenzékiségről és arról, hogy szerinte emiatt nem segítették eléggé Ausztriát 1805 és 1809 háborúiban. „A magyarokat hosszú idő óta olyan felfogás hatja át, amely nemzetinek tűnik ós amelyet többen így fogalmaztak meg válaszul kérdéseimre jelen politikai helyzetüket illetően: Ausztria felvirágzása mindig végzetes volt a magyar királyság számára", uo. 216. 1. 179 E. Sayous: i. m. (1900), 494. 1. 180 Bodnár I.— Qírdonyi A.: i. m. I. 45 — 46. 1. 181 KL VI. 1896, 448. 1.
