Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
610 KOSÁB.Y DOMOKOS A császár azonban, váratlanul, Győrnél megállt. Itt védelemre rendezkedett be és azt mérlegelte, hogy a francia helyőrség, ha megtámadják, ki tud-e tartani. Már előre, június 18-án közölte Eugène alkirállyal, hogy „ami Budát illeti, tenni semmit nem lehet: ez erődített hely, Pest pedig a Duna másik oldalán van; erről szó sem lehet". Június 19-én pedig végleg elvetette Jenő azon ötletét is, hogy a Duna balpartjára keljen át észak felé: így semmi nem fedezné jobbszárnyát „Buda és egész Magyarország" felől. Az alkirály célja tehát pusztán csak az lehet, Napóleon szerint, hogy úgy tegyen, mintha Budára készülne és csak az ostromágyúkra várna az indulással, továbbá, hogy „Magyarországot elárassza a magyarokhoz intézett proklamációval és más, Bécsben közzétett iratokkal", és végül, hogy Győr bevétele után a visszavonulást biztosítsa.182 De ki támadta volna meg keletről, ahol nem voltak erre alkalmas, komolyabb erők? Dodun, a bécsi francia nagykövetség első titkára, akit az osztrák hatóságok Budára vittek, már egy hónappal előbb sem látott ily erőket a városban, amelynek utcáit járva (persze osztrák ágensekkel nyomában) megszabadítását „napról-napra" várta.18 2 Június 16-án reggel „a magyar insurgensek a győri dicsőséges ügy után felbomlásban vonultak át Budán". Senki nem gondolt ellenállásra. Az udvar kétségbeesetten Kassára menekült. Dodunt is oda vitték tovább.18 3 Egy Pesten, június 15-én este írt levél, amely a franciák kezébe jutott, panaszkodott, hogy a győri vereség „annyival is súlyosabban sújtja császárunk hű szolgáit, mivel nagy számban vannak itt olyanok, akik örülnek ennek és akik a franciákat várják".18 4 Camille de Tournon, aki mint Bayreuth francia intendánsa, Bajorországban került osztrák fogságba, és akit Magyarországon át vittek a keleti határszél felé, július 6-án Pestre érve ugyancsak az ellenállási készség hiányát figyelte meg:185 „A győri csata után oly nagy volt a félelem, hogy nemcsak az udvar, de Magyarország parancsnoka, Alvinczy marsall is elhagyta Budát, sőt Pestet is és a Tisza felé vette útját . . . Ezidőben haladtam át a balparti megyéken, és bár minden pillanatban várták, hogy a franciák a folyón átkeljenek, legfeljebb nyugtalanságot láttam, de semmi olyat a nép körében, ami azt jelezte volna, hogy fegyvert ragadva részt kívánna venni a háborúban. Mindabból amit akkor s azóta láttam ós hallottam, azt a meggyőződést szereztem, hogy ha csapataink Magyarországra lépnek, egyáltalán nem kell a lakosok ellen harcolniok, hanem azok teljesen nyugodtan vetik magukat alá." A franciák azonban soha nem érkeztek meg Budára és Pestre. Ez a további erőfeszítésük elmaradt és ezzel, csalódottan vagy fellélegezve, mindkét álláspont hívei azt a benyomást szerezték, hogy Napóleon nem veszi egészen komolyan saját akcióját. 182 Correspondance de Napoléon. XIX. 149 — 150, 155 —150. 1. Dodun visszatekintő jelentése Bécs 1809. júl. 5.: AÉ, CP, Autriche vol. 383, p. 154. 183 Dodunt rövidesen újra visszakísérték Kassáról, majd júl. 2-án Ácsnál kicserélték a párizsi osztrák nagykövetség személyzetével: Metternichhel és az ifjú hg. Esterházy Pállal. Dessewffy gúnyos kommentárja szerint a katonaság majdnem beléjük ágyúzott, Metternich a búzavetésbe bújt „szerencsétlen diplomácziájával együtt". KL VI. 1896. 448. 1. 184 Francia fordításban: AÉ, CP, Autriche, vol. 383. p. 120. 185 Kecskeméti К.: i. m. (1960), 176. 1.
