Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
NAPOLEON ÉS MAGYASOKSZÁG 589 Ma már ismerjük ezen intrikák hátterét és előzményeit. Alig tették ki a franciák Bécsből lábukat, Docsy Sámuel, a Magyar Kurir volt szerkesztője, akit társa, Pánczél Dániel még 1809 áprilisban feljelentett, hogy lapjában Franciaországról és Napóleonról szimpát iával írt,12 2 és akinek helyét erre, az udvar óhajára, Márton József kapta meg, elérkezettnek látta a percet arra, hogy ellentámadásba menjen át. Most ő jelentette fel Mártont, hogy lefordította a hírhedt, proklamációt. Decsy nem véletlenül volt ily jól tájékozott. A béc3Í hatóságok ugyanis, midőn Marét és Andréossy utasítására magyar fordítót kellett előteremteniük, először Decsyért küldtek, aki azonban betegségére hivatkozott, és maga helyett, talán nem minden malicia nélkül, ő ajánlotta riválisát, Márton Józsefet. Ez utóbbi kihallgatása során, 1809 végén, Haager rendőrigazgató előtt elismerte, hogy május 4-én késő éjszaka, miután a franciákhoz rendelték, valóban készített egy magyar fordítást, de nem teljeset, mivel bizonyos erősebb kitételeket vonakodott átültetni. A franciák ezután Batsányira bízták a feladatot. A vizsgálat így happy enddel végződhetett. Márton számára, akinek sikerült magát tisztáznia, bár a lapot végül mégis kénytelen volt Decsynek visszaadni. De Haager számára is, aki a szerencsés módon távollévő Batsányiban felfedezhette nemcsak a fordítót, hanem a Nobilis c. röpirat oly sokat s hiába keresett szerzőjét is. Ezután adták ki az elfogató parancsot Batsányi ellen.123 Kazinczy Horvát levelét 1810. február 25-én kapta kézhez. A Batsányira vonatkozó hírt (a Nobilis szerzőségéről is) még aznap továbbadta Rumy Károly Györgynek,12 4 majd másnap Cserey Farkasnak, de a forrás megnevezése, és Horvát megértő, sajnálkozó megjegyzése nélkül, sőt megtoldva mindazon régi vádakkal is, amelyeket ellenfeléről korábban hirdetett. Batsányi „nem férhetett soha bőrében", mindenkivel összetűzött, Bécsben a titkos rendőrségnek, majd a franciáknak dolgozott. „Én csak azt a szerencséjét irigylem — fűzi még hozzá Kazinczy , hogy sokat tanulhatott Bécsben s sokat lát, tapasztal Párisban."125 Nemsokára azonban, úgy látszik, Decsytől és Mártontól is kapott Kazinczy híreket. Hogy e levelek msnnyiben szóltak íróik saját személyes szerepének igazolásán túlmenően másról is, így Batsányiról, azt szövegszerűen nem tudjuk pontosan megállapítani, mert a Kazinczy-levelezés összegyűjtött és kiadott anyagából ezek hiányzanak. Tartalmukra csak Kazinczy másokhoz intézett leveleinek bizonyos utalásaiból következtethetünk. Tény azonban, hogy Kazinczy ettől kezdve forrásként a levelek egész sorában rájuk és csak rájuk hivatkozva adta mindazt tovább, amit a proklamáció és a Nobilis ügyéről bárkinek megírt . Horvátra sosem hivatkozott. Kétség-122 Wertheimer Ede: Adalékok a „Magyar Kurir" történetéhez. Századok 1897. 14 — 25. 1. Eszerint Decsy előzőleg „nagy hősnek" nevezte Napóleont, és kiemelte, hogy még a spanyol nép is örült a gyűlöletes előjogok eltörlésének és a kolostori reformoknak, A háború küszöbén azután Decsy már hiába igyekezett hangot váltani, „dühöngő oroszlánnak" nevezve Napóleont. 123 A nyomozás ügye: Horánszky L.: i. m. (1907), 263 — 267. 1.; az elfogató parancsé: uo. 273. 1. Schuy G.: i. m. 53. 1. Haager Budán, 1809. nov. 13-án kelt jelentése a Nobilis Hum/arus ügyében (mellette egy példány a röpiratból): OL, N 22, 66. a. A történethez tartozik, hogy előzőleg, az udvar megbízásából, ugyancsak Márton József fordításában jelent meg a Manifestum, azaz: a felséges ausztriai udvarnak a háborút megelőzött nyilatkoztatása. Bécs. 1809 c. kiadvány. 12 4 KL VII. 1896, 283. 125 Kazinczy - Cserev Farkashoz, 1810. febr. 26. KL VII. 1896, 292. Cserey, Kazinczy információja alapján 1810. ápr. 3-i válaszában „semmi gaz ember"-nek minősítette Batsányit. KL VII. 1896, 367. 4 Századok 1971/3-4.
