Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
590 KOSÁRY DOiMOKOS telen: ekét ismert, irodalmi személyiség neve mindennek több hitelt és nagyobb tekintélyt adott, mint Horvát Istváné, az ifjú ismeretlen, sz3gény kezdőé.12 6 így hát személyi ellentétekből és intrikákból kezdjük magyarázni történetünket? Nem. Ellenkezőleg: rivalitások és ellenérzések tulajdonképpen, végső fokon, annak a nagy konfliktusnak velejárói, tünetei, amelyben a kor két fő politikai tendenciája, a feudális nacionalizmus és a „jakobinus" reformista antifeudalizmus csapott egymással össze. Kazinczy ekkor valóban egykorú irodalmunk vezető alakja volt, de világosan kell látnunk, hogy az előbbi tendenciának, a feudális nacionalizmusnak volt kimagasló irodalmi képviselője, még akkor is, ha e tendencián belül annak reakciósabb, maradibb, provinciálisabb változatai ellen jó szempontokból hadakozott. Igaz, valaha résztvett a jakobinus mozgalomban. De már akkor, 1794 körül sem volt annyira antifeudális, mint társai. A hét évi fogság után pedig, megtörten, Zemplén megyei birtokára hazatérve, visszatalált a feudális nacionalizmushoz, amelyért, magánosságát feloldva, a magyar nemesség nagy többségével együtt, egy sorban, egy szívvel, ha nem is egy színvonalon lelkesült. Ez hatásának és visszhangjának is egyik titka lett. Az is igaz, hogy a magyar nyelvújítás úttörő, vezető alakja volt. A nyelvújítás eredménye: a korszerűsített, kiművelt nemzeti nyelv pedig a polgári-nemzeti átalakulás fontos szükségletei, velejárói közé tartozott. Igen, e nyelv maga valóban ezek közé tartozott, egyéb, más természetű, bár szintén nem lényegtelen jelenségekkel együtt. Létrehozása, korszerűsítése azonban, mint előkészítő folyamat, bármilyen fontosnak kell is tartanunk, még nem azonos a végeredménnyel és annak felhasználásával. Vagyis e folyamat önmagában és egészében még korántsem jelzi szükségképpen a polgári-nemzeti átalakulás programját, tendenciáját és szándékát. Tulajdonképpen e folyamat általában véve, bizonyos fejlettségi szintű társadalmak esetében, más előkészítő folyamatokhoz hasonlóan, még a feudalizmuson belül megy végbe. Szembetűnően így történt ez a francia fejlődésben, ahol a nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának kezdete több mint egy évszázaddal előzte meg a polgári forradalmat. De így történt Magyarországon is, bár itt, az elmaradtabb viszonyok között, a szakaszok jobban egymásba csúsztak. Nálunk a nemzeti nyelv ügyét a nemesi-nemzeti mozgalom írói hozták elő-126 Kazinczy főbb idevágó levelei a Batsányi-ügy különböző változataival: Ber" zsenyi Dánielhez, 1810. márc. 16. KL VII. 311. Döbrentei Gáborhoz, 1810. márc. 16-Kb VII. 315 („futott Párisba s Bécsnek hagyta vén feleségét"). Rumy Károly Györgyhöz, 1810. márc. 22. KL VII. 321. Zabolai Kis Sámuelhez, 1810. márc. 28. KL XXII. 250. A legismertebb és leghiggadtabb változat a gr. Dessewffy Józsefhez 1810. ápr. 20-i levélben található: „midőn 1809. a bécsi municipaliíástól az ellenség magyar fordítót kívánt. . . s ez Decsyt nevezte ki, Decsy betegnek tette magát és Mártont projectálta"; ez utóbbi „excusálta magát ő nem csak jobbágy (= alattvaló), hanem szoros híve é&> protectusa az udvarnak. Marét Baesányitól tudakozódott, ki neki 1795. Kufsteinben szomszédja volt, s В. kész vala a munkára, sőt írt is valamit e cím alatt: Hungarus ad Hungaros, s bekövetkezvén a béke, feleségét hír nélkül elhagyta, s Párizsba ment". KL Vll. 443. A Decsyre és Mártonra vonatkozó hírek pontosak. Leveleikre Kazinczy részint Horvát Istvánnak írt 1810. márc. 12-i válaszában (KL VII. 305), részint, bővebben, Szentgyörgyi Józsefhez írt keltezetlen (1810. máj. 8-án kézhez vett) levelében hivatkozott. KL VII. 443. Ezek szövege, ha pontosan megvizsgáljuk, azt a benyomást kelti, hogy Decsy inkább csak Pánczél és Márton ügyéről, Márton pedig Decsy ellene irányuló manőveréről és Batsányi Párizsba távozásáról írt. S mindehhez már Kazinczy fűzi hozzá a proklamációról: „Tudni fogod, hogy Batsányi fordította ezt". Horvátra itt sem hivatkozik Kazinczy, hanem csak Mártonra (és Decsyre), bár egyébként más alkalommal Mártonról is elítélőleg nyilatkozott, hogy „tudatlan a magyar nyelvben", meg hogy „erkölcsi jelleme" sem ér többet. KL VII. 475. A valóságban Márton igen érdemes munkát végzett, latin—német—magyar szótára ma is a legjobban használhatók közé tartozik.
