Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
NAPOLEON ÉS MAGYASOKSZÁG 587 igyekezett ezt az ügyet támogatni, egy névtelen könyvvel, amelyet 1810-ben Cotta, a híres német kiadó tett közzé, Der Kampf címen.110 Ez egyrészt egy korábban írt, több részes költeményt, másrészt egy politikai tanulmányt tartalmazott, élesen támadva a feudalizmust, magasztalva Napóleont és az alkotmányos monarchiát. A kéziratot Batsányi valószínűleg Bécsből vitte magával. Vagyis menekülve új szerepre is készült az európai politikai irodalomban, a felvilágosult eszmények, a társadalmi haladás és egyben Napóleon európai reformjai szolgálatában. Nem meglepő hát, hogy Marét, aki Párizsban igen szívesen fogadta, ha nem is hivatalt, de irodalmi érdemeire való hivatkozással francia kegydíjat szerzett neki, ebből élt azután haláláig. Batsányi tehát igen határozott antifeudális politikai vonalat képviselt 1809 előtt és után egyaránt. A bécsi udvar veszélyes embernek tartotta, Napóleon bukása után, 1815. augusztus 5-én, Párizsban az osztrákok letartóztatták. Spielberg várába vitték, ahol ügyét 1816-ban külön bizottság vizsgálta meg. Batsányi csak annyit ismert be, hogy a proklamáció szövegét a franciák utasítására átjavította. A bizottság felmentette, a császár parancsára azonban mégis Linzbe internálták. Ott élt messzi, elszigetelten, haláláig. Az ügy irodalomtörténeti érdekességéhez tartozik, hogy a Batsányi szerepéről szóló hírt, a proklamációval kapcsolatban, elsőnek,11 7 még hozzá 116 A munka teljes címe: Der Kampf. Ein lyrisches Gedicht, Nebst einem Anhang über das Feodalwesen und das neue Europäische Staatensystem oder die republikanisch konstitutionelle Monarchie. Deutschland 1810. Megtalálta Zsindely Endre: Egy értékes hungarica: Batsányi János 1810-es, mostanáig lappangó műve a schaffhauseni Városi Könyvtárban. Magyar Könyvszemle 1964, 62 — 65. 1. Kiadta uő., német és magyar szöveggel, Batsányi János összes művei (szerk. Keresztury Dezső—Tarnai Andor) IV. kötetében. Bpest. 1967. 117 Ezt már Szinnyei Ferenc: Bacsányi János. Bpest. Í904, 103 —104. 1. helyesen megállapította, miután a KL. megfelelő köteteinek megjelenése után végleg nem volt I többé fenntartható Bayer Ferenc: Bacsányi János. Sopron. 1878, 209. 1. azon véleménye, hogy Kazinczy a Batsányi-kérdésre csak a Szirmay Antal szövegéhez (ld. alább, 127. sz. jegyzet) fűzött bizalmas megjegyzéseiben tért ki, amelyeket nem is óhajtott mások tudomására hozni, és amelyeket csak halála után tett közzé Kazinczy Gábor: Bacsányi János. Új Magyar Museum 1851/52, VII. 422. (Itt olvasható az is, ami az osztrák vádakban sem szerepelt sehol, hogy Batsányi a proklamáció lefordítása után „egyik kávéház után a másikba ment, mindenütt vad szitokra fakadt a császár ellen"). De még később is furcsa, bár módszertanilag tanulságos példát találunk az egymásután több szerző egymásra halmozódó forráshasználati pontatlanságából levont, téves követ' keztetésre: Scliuy Gilbert: i. m. (1914), 3. 1. azt állította, hogy a Batsányi szerepéről szállongó híreket „nagyban erősítette Ujfalusi Sándor elbeszélése", mely szerint Bacsányi maga mondta el neki, hogy mosolyogva olvasta át a kezébe adott híres kiáltvány fogalmazványát és e szavakkal ajánlkozott egy új szerkesztésére: „a magyar emberrel saját nyelvén kell beszélni". E meggyőzően hangzó, szép kis történetet Schuy Sasvári Ármin: I. Napoleon kiáltványa a magyarokhoz. Bpest. 1878. c. értekezéséből (14) idézi, ahol az valóban megtalálható, azon kis eltéréssel, hogy pontosabban: Újfalvi Sándorról beszél ós arról, hogy ezt Batsányi csak utóbb, 1819-ben mondotta volna, vagyis egy évtizeddel Kazinczy megnyilatkozásai után. Az itt idézett előző forrás: K. Papp Miklós: Történeti adatok az 1809-iki hadjárathoz c. anekdotikus közleménye az általa szerkesztett, népszerű kalendáriumban: A „Magyar Polgár" nagy naptára. II. Kolozsvár. 1870, 72 — 80. 1. Papp itt, egyebek közt, emlékezetből egy-két olyan esetet is megír, amelyet egykor Ujfalvy Sándor mesélt neki. Ezek közt van a fent idézett anekdota is, de nem úgy, mintha ezt Batsányi mondta volna el neki és olyan más, hasonló hitelű részletekkel, mint hogy pl. Napóleon személyesen vitte volna magával Párizsba Batsányit. És szerepel egy másik, talán hihetőbb, bár így is pontatlan történet arról, hogy Újfalvi 1819-ben Olmützben ( ? !) meglátogatta Batsányit, aki minden mosolygás nélkül, megtörten, öregen, könnyek közt intette saját példájával vigyázatra: „te még fiatal vagy, óvakodj". Mivel Újfalvi 1814 — 1820 közt Bécsben a magyar kancellárián teljesített szolgálatot, a látogatás (persze nem
