Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
586 KOSÁRY DOiMOKOS Berzeviczy vei egy évben (1763), de egy dunántúli mezővárosi polgár fiaként látta meg a napvilágot. Mint író 1790 körül a nemesi-nemzeti mozgalom viszonylag haladóbb, felvilágosult reformista szárnyát támogatta. Antifeudális programjával azonban hamar túlhaladt azon. A francia példát idéző, ragyogó forradalmi versei miatt 1793-ban megfosztották állásától. A következő évben a magyar jakobinusokkal együtt őt is elfogták. Az összeesküvésben való részvételt nem tudták rábizonyítani, csak azt, hogy tudott róla. Ezért és főleg védekezése során kinyilvánított „veszélyes elvei" miatt 1795-ben egy évi várfogságra ítélték. így lett, az osztrák hatóságok jóvoltából, Marét és Sémonville rabtársa Kufstein börtönében.11 2 Szabadulása után kénytelen volt Bécsben letelepedni, ahol a pénzügyigazgatásnál sikerült szerény pozíciót szereznie. 1805 eseményeire nem reagált. 1808-ban azonban már elérkezettnek látta az időt arra, hogy olyan kötet megjelentetésére készüljön, amelybe forradalmi verseit is be akarta venni és amelyről normális viszonyok közt, a kormányrendszer bukása nélkül, nyilván nem várhatta, hogy az osztrák cenzúra átengedi. A fent elmondottakból már értjük, mi késztette erre. Ez is a polarizálódás folyamatához tartozott. 1809 novemberében, a franciák kivonulásakor, Batsányi elhagyta Bécset és Párizsba ment. Egyesek szerint azért, mert a proklamáció fordításában része volt, vagy mert tudta, hogy ezzel vádolni fogják. Ö maga ellenségeire, üldöztetésére és jóakaratú ismerősei azon intésére hivatkozott, hogy jobb lesz távoznia.11 3 Valószínű azonban, hogy nemcsak a proklamáció-ügy miatt menekült, hanem a helyreálló reakciós osztrák rendszert is elviselhetetlennek találta már és szabadabb atmoszférát, jobb működési teret akart találni Franciaországban, Napóleontól várva Európa feudális viszonyainak reformját. Otthon — írta egyik levelében — „a magamfajta emberek számára nincs boldogulás, . . . míg az elavult s ma is élő rendszer tart". Batsányi párizsi éveit114 jóidéig szinte csak azon levelekből ismerték, amelyeket feleségéhez, Baumberg Gabriella osztrák költőnőhöz írt. 1811-ben azonban ő is csatlakozott férjéhez Franciaországban. Ujabban került elő Batsányi levelezése Johann Georg Müllerrel115 , akinek bátyját, Johannes v. Müller svájci történészt és publicistát (fi809) Bécsben, 1804 előtt, baráti kapcsolat fűzte Batsányihoz. E levelekből kiderül, hogy Batsányi, az osztrák rendőrség ellenőrzése alól szabadulva, szenvedélyes gyűlölettel bírálta az elnyomó rendszert. Az újabb kutatások megállapították végül azt is, hogy Batsányi nemcsak passzíve reménykedett Napóleon „világra szóló reformmunkáiban", Európa szebb jövőjét és a feudalizmus felszámolását várva tőle, hanem maga is, aktíve 112 Marét kufsteini fogságáról írt beszámolója beszél ugyan arról, hogy magyar foglyokkal is érintkeztek és kopogtatással értesültek tőlük a magyarországi eseményekről, de névszerint külön itt senkire sem hivatkozik. Ernouf: i. m. 186. 1. 113 Batsányi, 1816-i vallomása szerint, 1809 októberében, még Bécsben, búcsúlátogatást tett Maret-nél, megemlítve azt is, hogy a proklamációról elterjedt hírek miatt fél a bosszútól. Marét ezt megütközve hallgatta, megjegyezte, hogy szükség esetén számíthat támogatására Franciaországban, sőt utóbb irodafőnöke útján állást is kínált neki a francia Illyriában, amit Batsányi elutasított. Horánszky L.: i. m. (1907), 414 — 415. 1. 114 Horánszky L.: i. m. (1907). Nemes Eva Margit: Bacsányi Párizsban. Találkozás Gabriellával, 1810 — 1811. Bpest. 1942, Minerva-könyvtár 153. Pál Margit: Bacsányi Párisban. 1810. Bpest. 1943, Minerva-könyvtár 154. 115 Zsindely Endre: Batsányi János párizsi levelei Johann Georg Müllerhez. Irodalomtörténeti Közlemények, 1964, 65 — 81, 216 — 229; 1. és kny. Bpest. 1964 (8 levél a schaffhauseni könyvtárból). Ld. előzőleg Zsadányi Éva: Bacsányi János és Johannes von Müller. Bpest. 1941.
