Századok – 1971

Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV

580 KOSÁRY DOiMOKOS és aki, a békében is oly nagyként, mint a háborúban, eldönti majd sorsát drága hazámnak is." ,,Az osztrák ház vereséget fog szenvedni és valószínűleg elveszti trónját. Nálunk ezt hinni bűn, de én mégis erősen így látom. E katasztrófa Magyarországnak igen üdvös lehet, és szeretném remélni, hogy lesz is." Az emlékirat 15 rövid fejezetből áll. Az első 13 egy-egy speciális téma elemzésével foglalkozik, néhány vonással jellemezve az alkotmány, a nemesség, a parasztság, a királyi hatalom, a törvényhozás, a közigazgatás, a művelődés stb. helyzetét. A 14. fejezet „általános megjegyzéseket" fűz mindehhez, a 15. pedig a fenti témák sorrendjében, számozott pontokba szedve, 78 konkrét reformjavaslatot sorol fel. Részletes elemzésük helyett legyen szabad itt közülük mindössze néhány olyat kiemelni, amelv nagyjából körvonalazza Berzeviczy programjának jellegét. „Az első kívánság az, hogy a magyar alkotmányt revideálni, módosítani kell, és egyben rendszerbe foglalni. A Corpus Iuris jelenleg „kaotikus rendetlenségben" van. A feudális nacionalizmus hívei azt kívánják, hogy az alkotmány örökre így maradjon. Ez „hiábavaló illúzió", hiszen eddig is sokszor változott, és most különösen változnia kell, mivel a feudális rendszeren (système féodal) alapszik, amely már elvesztette az élethez való jogát. „Kikerülhetetlenül szükséges" a hadrendszer reformja is. Az insurrectió teljesen elavult. Ezentúl „kivétel nélkül mindenki köteles az országot védeni, vagy annak védelméhez hozzájárulni". Reformra szorul a nemesség és annak minden „osztálya" is: a katolikus klérus, nagy birtokadományaival, amelyek minden létjoga már régen megszűnt, a főnemesség, amelynek „előjogait felfokozta a visszaélés és birtoklás", és a szegény nemesség is, amely „a lakosok leghaszontalanabb osztálya", mert nincstelenül is megőrzi ősei gőgjét és „megvetését minden munka iránt". A jövőben a nemesség, mint rang vagy cím, megmarad ugyan, de „a jogegyenlőség sérelme nélkül". A nemesség „adót fizet, mint bárki más". Az egyházi vagyont szekularizálják, a papokat az állam fizeti. Az ősiség megszűnik, a birtokok szabadon vásárolhatók és eladhatók. A Harmadik Rend (Tiers Etat), vagyis a polgárság, „mint korunk kultúrájának jellemző attribútuma", erősítésre szorul, ezért emelni kell a sz. kir. városok számát. A parasztok, akiknek nyomorúságos, elnyomott helyzete „nemcsak káros, hanem veszélyes is", a polgárokhoz és nemesekhez hasonlóan megkapják a „birtoklás jogát", és az úrbéri földek ezentúl az ő tulajdonukba mennek át. A tized és kilenced megszűnik. A többi földesúri szolgáltatás elvben megmarad, de a parasztok ezeket az úr beleegyezésével „teljesen megválthatják", olyan szerződések útján, amelyeket minden esetben a királyi (vagyis nem a nemesi) hatóság előtt kell megkötni. A földesúr joghatósága (úriszék) megszűnik a parasztok felett. Mindez, ha nem is éri el a kötelező állami örökváltság 1848-as szintjét, már a reformkor javaslat-lépcsőzetébe illik, és a paraszti földtulajdon biztosításával, legalábbis az úrbéri földeket illetően, talán tanulságul is, jóval messzebb megy annál, ami Lengyelországban megvalósult. A központi királyi hatalmat, amelyet a feudális erők megbénítottak, meg kell szilárdítani. „Ez nem fog tetszeni ... az oligarcháknak", de az utókor ós „az egész haza" áldása rajta lesz. A törvényhozás, amely most a kiváltságosoknak a nemzettel való azonosítására épül, szintén gyökeres reformra szorul. Az új országgyűlés alsó tábláján a sz. kir. városok, a parasztok (járások), az értelmiségiek (tanárok, protestáns superintendensek) és a kereskedők képviselői foglalnak majd helyet. A köznemesség képviselői (ezentúl is