Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
NAPÓLEON ÉS MAGYARORSZÁG 575 a kétkamarás rendszer senatusában továbbra is arisztokratákkal, alsó tábláján viszont a nemeseken kívül már nem-nemesekkel is. A feudális uralkodó osztály tehát megőrizte politikai szupremáciáját, de nem kizárólagos kiváltságait, és a jakobinusok, ha nem is igen kaptak részt a hatalomból, tovább küzdhettek új reformokért. 3. Az új helyzet ellentmondó jellege különösen a társadalmi reform, a jobbágyfelszabadítás kérdésében mutatkozott meg élesen. A drezdai alkotmány eltörölte a „rabszolgaságot" (esclavage), vagyis a jobbágyságot (art. 4), kimondta a törvény előtti egyenlőséget és a polgári jog terén előírta a Code Napoléon bevezetését (art. 69). E reformok, a jakobinusok óhajára, jelentős előlépésnek ígérkeztek akkor is, ha utóbb gyakorlatilag meglehetősen korlátozott, formális értékűnek bizonyultak. A feudális uralkodó osztály ugyanis, ragaszkodva kiváltságaihoz, mélységes nyugtalansággal fogadta a reformokat és elkeseredett küzdelmet vívott, nem sikertelenül, annak érdekében, hogy a napóleoni törvényeket konzervatív és feudális szellemben értelmezzék. Az 1807. december 21-i királyi decretum Kosciuszko és a jakobinusok óhajával szemben úgy intézkedett, hogy a parasztokat csak személyi szabadságuk illeti meg, a szabad költözködés joga. A föld azonban, amelyet megművelnek, az úr tulajdonában marad. A paraszt tehát, föld nélkül, továbbra is súlyos, olykor még súlyosabb feltételek közt volt kénytelen földesurával szerződést kötni.90 A magyar nemességet a lengyelhez sok szimpátia és, főleg az ország északi részein, bizonyos közvetlen kapcsolat is fűzte. Örült a lengyel nemzeti aspirációk minden sikerének. A varsói hercegség azonban saját poziciójához képest kevésnek, ára pedig túl drágának tűnt előtte. A francia mintájú, centralizált államszervezet, részint éppen hatékonyabb volta miatt, kevésbé kívánatosnak, mint Magyarország régi és nehézkes politikai rendszere, a bécsi udvar abszolutista próbálkozásaival együtt. A parasztkérdésben pedig a nemesség nagy többsége még határozottabban elutasított mindent magától, ami akár 1 formailag is veszélyeztette kiváltságait. Még a felvilágosultabbak is magukévá tették azt a lengyel nemesi véleményt, hogy a reform időszerűtlen és hiábavaló, a parasztoknak sem kell. Az osztrák sereg egy felvilágosult szellemű magyar tisztje, Csehy József, aki többször megfordult Lengyelországban, 1807-ben örömmel írta, hogy „a lengyelek, legalább egy része, megnyerték azt a Constitution melly az ő szabadságokat s nemzeti existentiájokat bátorságba helyezteti".97 1808. június 3-án ugyancsak örömmel számol be arról, hogy „a lengyel szó egészen restituáltatott minden jussaiba", meg hogy Varsóban sikerült érdekes francia könyveket vennie, amelyeket az osztrák cenzúra eltiltott. Majd hozzáteszi: „Eltöröltetett a paraszti állapot, de a lengyel parasztokon ez keveset fog, már most annyival inkább nem dolgoznak . . . sok pedig meg 96 M. Handelsman: Napoleon és Lengyelország. Történelmi Szemle, 1913, 396 — 414. 1. H. Grynwaser: Le Code Napoléon dans le Duché de Varsovie. Revue des Études Napoléoniennes 1917, 1*29—170. 1. — L. Villát: La Révolution et l'Empire, II. Paris 1942 (Clio), 123 —124. 1. R. Fugier: La Révolution française et l'Empire napolénien. Paris 1954 (Histoire des relations internationales IV). B. Orochulski: Sur la structure économique du Duché de Varsovie, 1807—1813. Annales historiques de la Révolution Française 1964, 349 — 363. 1. W. Sobocinski: Le Duché de Varsovie et le Grand Empire, 1807 — 1813. uo. 365 — 372. 1. J. Jedlicki: Bilan social du Duché de Varsovie. Acta Poloniae Historica 1966,93 — 103. 1. W. Sobocinski: Quelques observations sur le bilan social de la Pologne en 1815: questions juridiques et sociales. Uo. 105 —116. 1. 97 KL VI. 1894. 128. 1. 1933.
