Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
NAPÓLEON ÉS MAGYARORSZÁG 571 s más lép fel a thrónusra. Ójja meg az Isten ettől még az ezredik maradókomat is!"84 Vajon a „nemzet" elsüllyesztése ebben áll ? Vajon a Habsburgok, akiknek támogatása ebből következnék, mindenkor Kazinczy elődeinek akaratából léptek a magyar trónra? Az érv így nyilvánvalóan üres és más, fontosabb valóságot takar. Ez utóbbira igyekezett appellálni a spanyol kérdést ügyesen kiaknázó, hivatalos propaganda is.8 5 A bécsi udvar és a magyar nemesség könnyen ellentétbe került, ha a külső veszély éppen elmúlt, mint 1802-ben, majd 1807-ben. De újra összefogott, ha úgy látta, hogy a feudális status quo együttes védelmet kíván, mint 1809-ben, vagy előbb, 1805-ben. Mert a nemesek, láttuk, már akkor, a spanyol ügy előtt sem tartottak Napóleonnal. A „fordulat" tehát 1809-ben nem volt annyira új és meglepő. Új a reagálás mértéke volt mindenkinél. Mert most, 1805-től eltérően, szinte mindenki úgy látta, hogy döntő válság következik, amelyben végleg eldől a monarchia és a magyar „alkotmány" sorsa egyaránt. A reformerek, okkal vagy anélkül, fokozottan reménykedtek Napóleonban. A feudálisok, okkal vagy anélkül, fokozottan féltek Napóleontól. Ezt igyekezett felhasználni és befolyásolni a maga javára Bécs is. Míg a monarchia német tartományaiban az „osztrák nemzeti eszmét" népszerűsítették,86 addig Magyarországon a kabinet a feudális nacionalizmusnak tett engedményeket. Rendszabályainak, propagandájának csak úgy lehetett ilyen hatása, ha egy valóban létező, erősödő tendenciára lelt. 1809 elején a nádor a megyéket sorra járva közölte bizalmasan mindenütt, hogy ezúttal, ha megint a franciák győznének, „az ország függetlensége s aristokratiai alkotmánya alig lenne tovább fentartható". A nemesség pedig, teszi hozzá e tényt regisztrálva Horváth Mihály, amúgyis úgy tudta, hogy „ahol magát a franczia sas megfészkelte, a hűbéri jogok s kiváltságok ott hamar elpusztultak s demokratiai institutióknak adtak 84 Uo. 495 — 496. E. Sayous: i.m. (1872), 198 — 202. 1. még úgy értelmezte a spanyol példát, liogy a magyar nemesek felháborítónak találták, ha a Bourbon-házat egy „íorradalmár" dönti meg. Utóbb azonban irodalmunkban egy ellenkező magyarázat kezdett előtérbe jutni. Marczali Henrik: Magyarország története III. Károlytól a bécsi congressusig, 1711 —1815. Bpest. 1898 (A Magyar Nemzet Története, szerk. Szilágyi Sándor, VIII), 583. 1. szerint „a régi Napoleont, a forradalom fiát tán tárt karokkal fogadják, mint szabadítót; a zsarnokban természetes ellenségüket látták a magyarok". Adataink azonban korántsem valószínűsítik, hogy a forradalom fiát bármikor tárt karokkal várta volna a magyar nemesség. Domanovszky Sándor: József nádor élete. 1/2. köt. Bpest. 1944, 245. 1. ugyancsak e hagyomány félrevezető hatása alatt írja, hogy a magyar nemesség „akkor már" (1809-ben) „a nemzeti törekvések és önállóság legveszedelmesebb ellenségét" látta Napóleonban. „Akik egykor régebbi kozmopolita elvek alapján reményekkel fordultak feléje, már részben meghaltak, részben, a nemzeti törekvések megerősödésével, elfordultak tőle." E megállapítás részben figyelmen kívül hagyja a megmaradt „jakobinusok" új reményeit, részben nem ismeri fel világosan a feudális nacionalizmus tartalmát. 85 Ennek jegyében látott napvilágot 1809 tavaszán magyarul Cevallos Pedro spanyol külügyminiszter, Hiteles előadása а spanyol történeteknek c. könyve, amelyet a nádor megbízásából Verseghy Ferenc fordított le; az előszó szerint Napóleon, az „elvetemültzsarnok", csalárd ígéreteivel elkábítja az embereket, így tett a spanyolokkal is. Verseghy, az egykori jakobinus, ekkor már a nádor környezetének kedves embere, a feudális nacionalizmus elfogadója ós 1809-ben a Magyar Hűségről írt lírai játék szerzője volt. — Georges Lefèbvre: Napoléon. Paris. 1941 (Peuples et Civilisations XIV), 285. 1. külön kiemeli, hogy a magyar nemesség mennyire a Spanyolországgal kapcsolatos bécsi propaganda hatása alá került. 86 André Robert: L'idée nationale autrichienne et les guerres de Napoléon. Paris. 1933.
