Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
546 K0SÁKY DOMOKOS a gondolat, hogy felkelést kell Magyarországon szítani és ezzel mérni Ausztriára döntő csapást".2 Egy ilyen értelmű, egyenes vonalú politika érte volna el tetőpontját Napóleon emlékezetes 1809-i proklamációjában, amely azonban a magyarok részéről megfelelő visszhang nélkül maradt. Nézetünk szerint azonban itt mindkét oldalon több, ellentmondó tendencia jelentkezett. Ez különösen jól látszik akkor, ha a politikai manőverek elemzésénél figyelembe vesszük a társadalmi problémákat is. így mindenekelőtt azt a tényt, hogy a forradalom utáni, polgári Franciaország és a még feudális Magyarország viszonyáról volt itt szó. Az alábbiakban a politikai és társadalmi tényezők e komplexitásáról szeretnénk reálisabb képet adni. I. Előzmények: magyar variánsok, 1792—1801 Magyarország elvileg, az 1791: X. tc. szavai szerint, regnum independens volt, saját, külön alkotmány birtokában. Gyakorlatilag azonban, a nemzetközi politika szemszögéből, mindössze egyik alkotó eleme, integráns része a Habsburg-birodalomnak. Saját külképviselettel nem rendelkezett. Közvetlen befolyással sem a bécsi udvar külpolitikájára. Magyarország a XVIII. században oly esetben tudott nemzetközi politikai problémává válni, ha az alábbi két feltétel egymással egyidőben találkozott: 1. Ha egy külhatalom, a Habsburg-monarchia ellenfeleként, keleten, riválisa hátában, annak táborán belül próbált párthíveket szerezni. 2. Ha a magyar nemesség, a maga részéről, a Habsburg-uralommal elégedetlenül, külső segítséget igyekezett keresni függetlenségének kivívása céljából. E két jelenség együtt hozta létre, francia—magyar vonatkozásban, XIV. Lajos és Rákóczi politikai és katonai kapcsolatát a XVIII. század elején. A XVIII. század második felében viszont, a renversement des alliances után, Franciaország tartózkodott attól, hogy szövetségese, Ausztria esetleges belső nehézségeit kihasználja. „Nekünk nincs ebben érdekünk" — írta 1764-ben Gérard bécsi francia ügyvivő a magyar országgyűlésen mutatkozó „nehézségekről".3 Noailles nagykövet pedig még 1791-ben is helyeslés nélkül emlegette, hogy a poroszok, akikkel a magyar nemesi ellenzék még II. József ellen keresett volt kapcsolatot, „igyekeztek a kormánynak bajokat és zavart okozni".4 A helyzetet 1792-ben a háború kitörése változtatta meg Franciaország és Ausztria között. Ekkor azonban az említett, két feltétel hagyományos politikai képletét mindinkább módosította már a francia forradalom új szakaszának visszhangja Magyarországon. Dumouriez 1792-ben azzal küldette Sémonville-t Konstantinápolyba, hogy igyekezzék Törökországot háborúba vinni Ausztria ellen és lépjen kapcsolatba a magyar „elégedetlenekkel", mivel az új helyzetben „Magyarországot kell mozgásba hozni".5 Sémonville azonban alighanem akkor is hiába 2 Louis Horánszky : Napoléon et la Hongrie. Revue de Hongrie, 1912, 168 —181, 264—275. 1. 3 AÉ (= Archives du Ministère des Affaires Étrangères, Paris), CP (= Correspondance politique), Autriche, vol. 298, p. 112. 4 AÉ, CP, Autriche, vol. 361. p. 114. 5 Ernouf, Baron A.-A.: Maret, duc de Bassano, Paris 18842, 161 — 172. 1.
