Századok – 1971

Történeti irodalom - Szekér Nándor: Föld alatt és föld felett (Ism. Vida István) 489/II

528 KRÓNIKA Szabó Ágnes: „A KMP újjászervezése az ellenforradalom első éveiben (1919—1925)" címfi kandidátusi disszertációjának vitáját 1969. március 28-án tartották meg. A disszer­táció kimutatja, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezése a Tanács­kormány lemondása után azonnal megkezdődött, annak ellenére, hogy a tervszerű vissza­vonulást, a legalitásból az illegalitásba való átmenetet a párt vezetői nem készítették elő, s csak homályosan körvonalazták az újjászervezés feladatait. A kommunista vezetők zöme az antant-hatalmakkal kötött 1919. július 25-i megállapodás értelmében külföldre távo­zott, az itthoni pártmunka összefogására Lukács György és Korvin Ottó kaptak megbízást. A Peidl-kormány gyors félreállítása, az országot elöntő ellenforradalmi terrorhullám keresztülhúzta a legális munkásmozgalom lehetőségeinek kihasználására épített kommu­nista terveket. Korvint letartóztatták, Lukács emigrálni kényszerült. 1919 novemberében Bécsben megalakult a KMP Ideiglenes Központi Bizottsága. A pártvezetőség igyekezett felvenni a kapcsolatot a Magyarországon — a legális munkásmozgalom lehetőségeit, első­sorban a szakszervezeteket kihasználva — egymástól függetlenül szervezkedni kezdő kommunista csoportokkal. S ugyanakkor széleskörű irodalmi tevékenységet fejtett ki, hogy a nemzetközi munkásmozgalom elé tárja a magyar proletárdiktatúra 133 napjának tapasztalatait. A magyar kommunisták elméleti munkásságuk során egyöntetűen hangoz­tatták, hogy a Tanácsköztársaság alapvető gyengesége a forradalmi párt hiánya volt, s kiemelték, hogy erős, jól kiépített pártra nemcsak a hatalomért vívott harc, hanem a hatalom gyakorlásának időszakában is szükség van. A két munkáspárt egyesülését ele­mezve rámutattak arra, hogy a jobboldali szociáldemokratákkal semmilyen körülmények között sem szabad egyesülni, ellenük mindig következetes harcot kell vívni. A szociál­demokrata centrumot illetően, rossz tapasztalataik alapján, úgy vélekedtek, hogy hely­telen volt a velük való szövetségre lépés is. A parlamenti harc szükségességót nem fogad­ták el, — jóllehet ilyen vonatkozásban önálló tapasztalataik nem voltak, hisz a magyar munkásmozgalom nem juthatott be a képviselőházba, — s ezzel a nemzetközi munkás­mozgalomban a parlament bojkottját hirdető „baloldali" nézeteket támogatták. Emellett a magyar kommunisták a magyarországi ellenforradalmi rendszer jelle­gével, az itthoni politikai erőviszonyok alakulásával is foglalkoztak. Az ellenforradalmi rendszer osztály jellegé vei kapcsolatban három felfogás alakult ki: 1. A magyar ellenforradalmi rezsim osztályoktól független katonai hatalom, 2. a hatalom tényleges birtokosa a kispolgárság, 3. a különítményesek mögött a finánetőke és a nagybirtok áll, amelynek gazdasági és politikai érdekei egyaránt a konszolidációt kívánják. (Ez utóbbi nézet az 1920-as évek közepétől vált általánossá.) Az ellenforradalmi rendszer elleni harcban a párt kitartott a régi stratégiai cél, a proletárdiktatúra megteremtése mellett. Az elméleti munkássággal egyidejűleg a KMP Ideiglenes Központi Bizottsága leg­főbb feladatának a hazai munkásmozgalom támogatását tekintette. 1920—21-ben újabb, a pártmunkában jártasabb kommunisták jöttek haza Magyarországra; a párt agitációs és propaganda tevékenysége felélénkült. Megerősödött a kommunista szervezkedés az ifjúmunkások körében. 1921 második felétől azonban kezdetét vette, majd hamarosan egyre inkább tért nyert a nagytőke—nagybirtok konszolidációs törekvése, s ezzel a hazai munkásmozgalom helyzete is megváltozott; a szakszervezetek 1920 augusztusban törvé­nyes működési lehetőséget kaptak. Mindezek a Kommunista Párt számára is új körülmé­nyeket jelentettek. Az új helyzet elemzése s az új feladatok kijelölése tekintetében azon­ban felszínre kerültek a magyar kommunista emigráció belső ellentétei. Két frakció alakult ki: az egyik élén Kun Béla állt, a Moszkvában élő kommunista vezetőket tömörí­tette, s magát „pártépítőnek" nevezte, a másikat, amely a Bécsben élő kommunis­tákból alakult, Landler Jenő vezette. A viták középpontjában a pártépítés ütemének

Next

/
Oldalképek
Tartalom