Századok – 1971
Történeti irodalom - Szekér Nándor: Föld alatt és föld felett (Ism. Vida István) 489/II
510 KRÓNIKA A Kommün historiográfiájának vitájában érdekes, sokoldalú felszólalásával kitűnt Ernest Raggioneri, aki megvilágította az olasz történetírás három iskolájának fejlődéstörténetét 1914-ig. Az anarchista tradíciónál utalt arra, hogy Bakunyin mellett az olasz anarchista mozgalom és történetírás is jelentőset alkotott. Hozzáfűzte, hogy az önkormányzatra való törekvés és az osztálynélküli társadalom igénye jó ideig előrelendítőleg hatott a szocialista mozgalmakra. Rövidebben szólt a kispolgári-reformista tradícióról, ami ugyancsak erős gyökereket eresztett az érintett korszakban, s Raggioneri itt emlékezett meg Lissagaray és Jaurès történeti munkáinak olaszországi hatásáról. Nagyobb részletességgel szólt a marxista tradícióról. Itt egy figyelemreméltó mozzanatra hívta fel a figyelmet. Jelesen arra, hogy Marx, mint írásaiból, tervezeteiből kitűnik, szélesebben kívánta megörökíteni a Kommün emlékét, feldolgozni történetét, — de erre már nem jutott ideje. Raggioneri a marxista történetírás 1914 előtti sajátosságait elemezve nem maradt meg olasz keretek között, s inkább a német szociáldemokraták írásairól emlékezett meg. 4 Megjegyezte, hogy Kautsky például alig-alig emlékezett meg a Kommünről, sőt véleménye szerint feltűnő, hogy Mehring is mily kevésszer szólt róla a Neue Zeit hasábjain. Hozzáfűzte, hogy a baloldaliak általában nagy érdeklődéssel fordultak a Kommün felé, de Raggioneri szerint ez a fordulat csak 1905 után következett be, a forradalmi tapasztalatok ' elemzése kapcsán. Noha előadásszárnbamenő hozzászólásával a jelenlevők közvetlen vitába nem bocsátkoztak, sok más hozzászólás Raggioneri hozzászólását több helyütt helyesbítette. S. Miller (Bonn) utalt arra, hogy a marxista áramlat mellett Németországban a lassai -leánusok is első pillanattól kezdve a Kommün védelmére siettek. Schumacher (Berlin) pedig a meg nem írt, de élő történesszemléletről szólt, arról, hogy miként ólt a Kommün a tömegek szívében, s hangsúlyozta, hogy ez az emlék nem homályosult el (vagyis tulajdonképpen vitatta Raggioneri szakaszos beállításának ilyen egyértelmű érvényesülését). Georges Haupt (Párizs) ugyancsak a Párizsi Kommün történetírásának néhány általános problémáját érintette. Megjegyezte, hogy egyesek az első szocialista, mások viszont az utolsó jakobinus forradalmat tisztelik benne. Egyes történetírók — a reformisták — a Kommün bukásából azt olvasták ki, hogy forradalmi fellépésekre az új feltételek között nem nyílik lehetőség, ezzel szemben Engels éppen ezeket a feltételeket, lehetőségeket kutatta. Végül Haupt utalt egy olyan forrásállagra, amelynek feldolgozása a tematikus kutatás, új módszerek alkalmazása mellett is még sok újat adhat, éppen abban a vonatkozásban, hogy kik és miért vettek részt a Kommün harcaiban, védelmében. A rendőrségi anyagokról beszólt, s ezek kritikus felülvizsgálásáról, amelyek ugyanúgy mint a bírósági anyagok — amelyekre J. Rougerie támaszkodott legújabb és sok újat felmutató művében — számos fehér foltot tüntethetnek el. Számunkra természetesen különösen érdekes az osztrák munkásmozgalom történetírásának megelevenítóse. Erről a vitában H. Steiner adott képet. Az 1870-es évekről szólva ő is megemlékezett arról, hogy a Kommün emlékét a legkülönbözőbb munkásszervezetek őrizték, így többek között éppen Frankel tájékoztatta tudósításaival az osztrák szocialistákat. A későbbiekben Steiner hangsúlyozta, hogy míg a reformista irányzat képviselői az 1848-as forradalomról írtak, a forradalmi irányzat hívei a Kommünről szóltak. A vitát a referátumot beterjesztő G. Oukhow válasza zárta le. Oukliow e felszólalásában nagyobb részletességgel szólt azokról a problémákról, amelyekkel a munkásmozgalom a XIX. század harmadik harmadában szembekerült, elsőrendűen a forradalmiság jelentkezéséről, a spontaneitásról ós a szolidaritás érzéséről, anélkül, hogy a szerteágazó vita értékelésére vállalkozott volna.
