Századok – 1971
Tanulmányok - Szántó Imre: A Temesvidék és Maros-völgy várainak török uralom alá jutása 1552-ben 16/I
A TEMESVIDÉK ÉS A MAROS-VÖLGY VÁRAINAK TÖRÖK URALOM ALÁ JUTÁSA 1552-BEiV 39 A török sereg fővezére ezután már csak arra törekedett, hogy a rommá lőtt erősség békés úton történő feladását kierőszakolja. Ezért még július 25-én egy hírnök útján békességet ajánlott Losonczinak. A pasa esküvel igérte, hogy Losonczi és társai fegyveresen, javaikkal együtt békésen elvonulhatnak a várból. A török katonák pedig a réseken át hangos kiáltozással a város lakóit s az őrséget biztatták a vár átadására. Az őrség nagy része a sebesülések folytán már félig-meddig harcképtelenné vált. A még ép katonákat pedig a szakadatlan török rohamok és a rések betömésének fáradságos éjszakai munkája annyira kimerítette, hogy — külső segítség nélkül Losonczi maga is kezdett kételkedni a vár megtarthatóságában. De a legaggasztóbb körülmény mégis az volt, hogy a várban a lőszer és az élelem jóformán teljesen elfogyott, lőporból is alig volt két vagy három vedernyi. Az élelemhiány s a víztorony elvesztése végső csüggedést keltett a városban a családjukért és vagyonukért remegő polgárok között. A réseken kiilön-I böző nyelven bekiáltozó törökök ígérgetései által megingatva elhatározták, hogy Losonczit rábírják a vár békés átadására. Ennek érdekében július 25-én éjjel küldöttség kereste fel a várkapitányt és arra kérte, hogy a pasa által felajánlott feltételek mellett adja át az erősséget . De a magyar és a külföldi tisztek közül is többen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kényszerítő szükségnek engedve el kell fogadni a pasának a szabad elvonulásra vonatkozó ajánlatát. Losonczi sejtette, hogy a pasa oltalomlevele nem fogja a kivonulókat a felkoncolás ellen biztosítani; erre vonatkozóan friss például szolgált a veszprémi őrség lemészárlása június 1-én. Ezért azzal a válasszal bocsátotta el a város küldötteit, hogy a várat az utolsó csepp vérig védeni fogja.147 A városi küldöttek Losonczi elutasító válasza után július 26-án reggel felkeresték a spanyol és német zsoldosokat, akik az éjszaka folyamán — Losonczi tudta nélkül maguk is azon tanakodtak, hogy a következő éjjel a mocsarakon keresztül kiszöknek a várból, átvágják magukat a török táboron és megkísérlik a Lippára való menekülést. Most a városi küldöttek izgatására arra gondoltak, hogy a hajthatatlannak mutatkozó Losonczit a tovább már úgysem védhető erősség feladására kényszerítik. A királyi zsoldosok Mendoza százados halála után tanácskozásra hívták meg Losonczit és felszólították a vár átadására.14 8 A nyílt katonai lázadással szemben a várparancsnok minden rábeszélése hiábavalónak bizonyult. A lázadók kereken kijelentették, hogy a vár átadása ügyében a főkapitány akarata és engedélye nélkül is tárgyalni fognak a pasával és elhagyják a tovább már úgysem védhető várat. „A spanyolok e nem várt rémülete és elpártolása — írja Istvánffy - megtörte Losonczi lelkét."14 9 A várkapitány ha meggyőződése ellenére is — engedélyt adott arra, hogy a pasával a megadásról tárgyaljanak. Erre a várbeliek egy magyar és egy spanyol tisztet küldtek Ahmed pasához, aki beleegyezését adta, hogy az őrség fegyveresen, magával vihető holmijával, podgyászával és kibontott zászlókkal biztos fedezet alatt elvonulhat addig az erősségig, ahova kíván menni. A pasa azt is megígérte, hogy a várost megkíméli a kirablástól, s azok a lakosok, akik ott akarnak maradni, szabadságukban és vagyonúkban nem szenvednek csorbát.150 A kivonulást a 147 Aacanio Centorio degli Hortensii: Cominentaria della guerra di Transilvania. Velence. 1556. 187. 1. 148 Forgách Ferenc: i. m. 40. 1. 149 Istvánffy Miklós: i. m. 247. I. 150 Centorio: i. m. 188. 1.