Századok – 1971
Tanulmányok - Szántó Imre: A Temesvidék és Maros-völgy várainak török uralom alá jutása 1552-ben 16/I
40 SZÁNTÓ IMRE i következő napra tűzték ki. Ezt a másnapi elvonulást a városi nép eszközölte ki Losonczitól, mely még nem készült el pocigyászainak összecsomagolásával, bár a katonák — ismervén a török eskü értékét - azt sürgették, hogy semmit se késlekedjenek.15 1 A Temesvárból való kivonulás július 27-én reggel történt. Losonczi, aki a megmaradt vár őrséggel s a lakossággal Lip pára szándékozott vonulni, a kivonulást úgy rendezte, hogy előre bocsátotta a városi nép podgyásszal megrakott szekereit, amit a várőrség málháját és sebesültjeit vivő szekerek követtek. Losonczi — a török hitszegésétől tartva — a menet mellé a szekereken ülő fegyveres polgárokból és a kocsisor két oldalán huszárokból erős fedezetet állított. Ezután az őrség vonult ki a várból Batthyány Farkas temesvári alispán vezénylete alatt, kibontott zászlókkal, harci alakzatban. Maga Losonczi Forgách Simon és Perez Alfonz társaságában az elővédet képező huszárok élén lovagolt. A lovasság után az életben maradt cseh és német gyalogosok s a hajdúk következtek. A spanyolok pedig a menetoszlop végén a hátvédet alkották.152 Eközben Ahmed s a pasák, hogy megbosszulják a Lippáról múlt év őszén kivonuló Uláma hadinépének hitszegő módon történt megtámadását153 elhatározták Losonczi távozni készülő csapatának lemészárlását. A török fővezér erre az akcióra úgy készítette elő seregét, hogy a janicsárokat és a martalóc csapatokat a lippai kapu előtt sűrű, tömör sorokban állította fel, s a kivonuló őrségnek olyan szűk utat engedett, amennyi alig volt elég egy szekérnek vagy egymás mellett haladó két lovasnak.154 Szokoli Mehemed és Kászon pasák a kivonuló Losonczihoz csatlakoztak, nyájasan üdvözölték, s a cselvetésre felállított fegyveres sereg közepébe vezették. Mikor aztán a hátvéd is kiért a kapun, eldördült a mieink felkoncolására jeladásképpen leadott lövés. A törökök először is a hátvédet támadták meg. A tábor másik részében pedig a janicsárok és martalócok a városi nép szekereit rohanták meg, s kezdték elrabolni az erős testű ifjakat és szemrevaló leányokat, a védekező felnőtteket pedig legyilkolták. Közben egy janicsár lerántotta lováról Losonczi kedvenc apródját, Tömöri Endre nemesifjút, aki ura mögött annak fegyvereit, aranyos sisakját és mellvértjét vitte. Erre aztán Losonczinak is elfogyott a türelme, s a janicsárt levágta. Ekkor hallotta meg a hátvédnél keletkezett harci zajt, s a spanyol gyalogosok segélykiáltását. Világossá vált előtte, hogy nincs más menekvés a hosszú, kínos fogság elől, mint a halál. S ő inkább a dicső halált választotta, mint a szégyenteljes raboskodást az isztambuli Héttoronyban. A várkapitány megverette a dobokat, megfúvatta a trombitákat és harsány hangon végső küzdelemre szólította bajtársait: „De rajta, amíg egyikünk is él, ragadjatok fegyvert, hogy ne haljunk meg bosszulatlanul."155 151 Istvánffy Miklós: i. m. 247. 1. 152 Centorio : i. in. 188. 1.; Czimer Károly : i. m. 358 — 359. 1. 153 peese v i szerint a szabad elvonulásra vonatkozó szerződést azért szegték meg a törökök, mert Török Ferenc is éppen így bánt Uláma pasának Lippából kivonuló seregével: Thury József: i. m. II. köt. 268. I. 154 В. О. II. 352. 1. Batthyány Ferenc Mária királynéhoz. Bécs, 1552. szept. 2.; O. L. Nádasdy-család lt. Missil. Batthyány Ferenc Nádasdy Tamáshoz. Újvár, 1552. aug. 27.; Pray György : Epistulae procerum regni Hungáriáé 1490— 1711. II. köt. Pozsony. 1806. 331. 1. 155 Istvánffy Miklós: i. m. 248. 1.
