Századok – 1971

Folyóiratszemle - Gobuglo; M. N.: A nyelvek kölcsönhatása és a nemzetiségi viszonyok a szovjet társadalomban 1304/VI

1305 FOLYŐIRATSZF.MLE bői. Az anyanyelv és a nemzetiség aszinkronjának változásait, mozgását — ezek előidézőit — igyekszik feltérképezni a szerző az 1926-os ill. az 1969-es népszámlálások adatainak összevetésével. Az 1926-os adatok még a forradalom előtti folyamatokat tükrözik. Ezek egyrészt az orosz nyelv spontán felvételét, másrészt a soviniszta politika következtében való terjesztését foglalták magukba. Az említett népszámlálás tanúsága szerint pl. a magukat ukrán nemzetiségűnek vallók 34 százaléka városban orosz anyanyelvűnek mondta magát. (A városi beloruszoknál ez az arány 60% !) Falun viszont az ukrán nemzetiségűeknek csupán 10 százaléka orosz anyanyelvű. A történelmileg rövidebb távú együttélés, a gazdasági-társadalmi viszonyok fejletlensége, a nyelvi különbözőségek, s egyéb okok miatt Közép-Ázsia és a Kaukázusontúl népeinek mind városi, mind falusi rétegeinél 99 százalékban szinkronban volt 1926-ban az anyanyelv és a nemzetiség. Alig 1 százalék vallotta magát kazah, türkmén stb. nemzetiség mellett orosz anyanyelvűnek. 1926 —1959 között a szocializmus építése során jelentős változások mentek végbe. A népek, nemzetiségek, nyelvek egyenjogúsága mellett következtek be a változások, miközben a fejlődés természetes velejárójaként az orosz nyelv, mint általánosan használt nyelv szükségszerűen a nemzetiségek közötti érintkezés eszközévé vált. A folyamat természetességének, szükségszerű voltának hangsúlyozása mellett, úgy véljük, történelmi és politikai gyökereit sem szabad figyehnen kívül hagyni. A nemzetiség és az anyanyelv aszinkronja vonatkozásában 1926 —1959 között két tendencia érdemel figyelmet. Az egyik a lenini nemzetiségi politikának a nemzetiségek kulturális fejlődósét biztosító hatása. Erre utal az a körülmény, hogy a városon lakó ukrán nemzetiségűek a korábbi 34%-kal szemben 1959-ben már csak alig 23%-ban vallották magukat orosz anyanyelvűnek. Hasonló tendencia figyelhető meg a beloruszoknál is. Ezzel szemben a Szovjetunió egyéb népeinél ós nemzetiségeinél néhány százalékkal nőtt a magukat orosz anyanyelvűeknek vallók aránya. Érdekes képet kapunk a tanulmányban levő 4-es táblázat elemzésekor (ld. 30— 31. 1.). Mint kiderül, az Orosz Föderációban élő orosz nemzetiségűek csaknem 100%-ban orosz anyanyelvűek, az Ukrán SzSzK-ban élőknél ez az arány 90%, a Szovjetunió egyéb területein 98—99%. Megállapítható, hogy orosz nemzetiségűek a Föderáció határain túl a helybeliek nyelvét tekintik anyanyelvüknek. A többi nemzetiségnél eltérőbb értékeket kapunk. Az ukrán ill. belorusz nemzetiségűek 50—60%-a az Orosz Föderációban orosz anyanyelvű, Ukrajna területén ez az arány 15% (falusiaknál 2% alatt van !). A Szovjetunió nem szláv népeinél 1 — 2% vallotta magát 1959-ben orosz anyanyelvűnek a saját köztársaságában, míg annak határain kívül ez az arány közép-ázsiaiaknál közel 10%, egyéb nem szláv népeknél átlag 30%. Az autonóm köztársaságok, autonóm és nemzeti körzetek népeinél az orosz nyelv aránya, szerepe jelentősebb. Ez mindenekelőtt azzal függ össze, hogy a fejlődésben 1917 előtt megrekedt nemzeti kultúrájuk az orosz nyelv közvetítésével frissült fel, került összhangba az új, korszerű, szocialista társadalmi viszonyokkal. Az említett táblázat érdekes tényei egész sor miértet vetnek fel a nemzetiség és az anyanyelv aszinkronjával kapcsolatban, amely miértek megválaszolása tulajdonképpen a további kutatások irányát is megjelöli, a szociológiai elemzés szükségszerűségét bizonyítva. (Isztorija SzSzSzR. 1970. 6. sz. 22 — 41. I.) M.