Századok – 1971

A XIII. Nemzetközi történettudományi kongresszus - Lenin és a történelem 1251/VI - Mucsi Ferenc: Lenin és a történettudomány 1251/VI

A MOSZKVAI TÖRTÉNÉSZKONGRESSZUS FELSZÓLALÁSAI 1253 orosz mezőgazdaság fejlődési tendenciáival való egybevetésből a magyar agrárfejlődós helyének kijelöléséhez, a kelet-európai gazdasági-társadalmi regionális megoszlás meg­határozásához kapunk a lenini elemzésekből nem csekély támogatást. Ugyancsak nagyjelentőségűek számunkra azok a lenini gondolatok, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchiára, nemzetközi helyzetére, nemzeti-nemzetiségi kérdéseire vonatkoznak. Hogy csak egy mozzanatra utaljak: ismeretes Leninnek 1918 novemberé­ben a volt Monarchia népeihez intézett felhívása, amelyben a nemzeti elnyomás meg­szűnte után a tőkés rendszer elleni közös küzdelemre szólította fel a felkelt népeket. Leninnek ezt a felhívását sokféleképpen értelmezik, magyarázzák; vagy éppen bírálják: korainak, elsietettnek minősítik, olyannak, amely nem számolt az 1918-as forradalmak­ban résztvevő tömegek tudati állapotával, a nacionalizmus tényleges hatásával. Ismeretes, hogy a Monarchia nemzeti problémái nem a Lenin javasolta úton oldódtak meg. Maga a felbomlás, a korábban elnyomott népek nemzeti felszabadulása, kétségkívül, haladó jellegű előrelépés volt; nem oldotta meg azonban a népek szociális felszabadulását, sőt, bár megcserélt szerepekkel, de fenntartotta a nemzeti elnyomást is. Tévedett volna Lenin a helyzet felmérésében s a népek tennivalójának meghatározásában? Taktikai tekintetben — talán; de a dolog lényegét tekintve — aligha. S erre a legfőbb bizonyíték napjaink története: az a tény, hogy Leninnek a Duna-medence népeinek testvéri összefogására s a szocialista társadalom építésének közös tennivalójára vonatkozó szavai ma sem vesz­tettek érvényükből, ma is aktuálisak. Végül szólhatnék Leninnek a Magyarországi Tanácsköztársaságra vonatkozó megállapításairól, elemzéseiről, az első magyar proletárdiktatúra nemzetközi jelentőségé­ről mondott szavairól. Mindezzel azonban az elmúlt év tavaszán Budapesten rendezett nemzetközi tudományos ülésszak olyan kimerítően foglalkozott, hogy a kérdés taglalásá­tól itt és most eltekinthetünk. Lenin, mint bevezetőül már mondottam, nem volt hivatásos történész. De mint az elmondottakból is kitűnik, egyes történeti műveiből, főként pedig alkalmazott mód­szeréből ma is van mit tanulnunk. Tanulhatunk tőle egyszersmind olyan elkötelezett­séget, olyan kiállást a haladás, a forradalom mellett, amely erejét az objektív történeti megismerésből meríti. S támaszkodhatunk is gyakorta konkrét elemzéseire ós értéke­léseire — még akkor is, ha esetleg ma már a történeti távlat nyújtotta segítség s az akkor még hozzá nem férhető adatok birtokában egyes kérdésekről pontosabb képet tudunk alkotni, ha a részletekben esetleg másként látunk is. De nem a részletek a fontosak, hanem a történeti folyamat egészének, fővonalai­nak zseniális felismerése és elemzése s a belőle adódó konkrét politikai tennivalók helyes meghatározása. S ezekben Lenin a tudomány teljes objektivitására támaszkodva érte el a történelem által igazolt eredményeit, Marxról szólva egy alkalommal Lenin így írt: „Marx tanítása halhatatlan, mert igaz". Meggyőződésem, hogy ez a megállapítás ugyanígy érvényes megfogalmazójára: Vlagyimir Iljics Leninre is. Az életrajz helye és szerepe a történetírásban A kongresszus módszertani problémáinak sorában augusztus 18-án Az életrajz szerepe és helye a történelemben című téma megbeszélésére került sor. A vitára II. L. Mikoletzky, H. Lutz, F. Engel-Janosi osztrák professzorok: „Életrajz és történettudomány", A. Wilson (Kanada): „Az életrajz mint tör-9 Századok, 1971/6

Next

/
Oldalképek
Tartalom