Századok – 1971
Tanulmányok - Zsigmond László: A Párizsi Kommün helye a francia politikai gondolkodás történetében 1185/V
1194 ZSIGMOND LÁSZLÓ lángja parazsát akarta felszítani Verlaine, amikor az,,A költők" című versét, amelyben eredetileg a látnók és lázadó költők voltak a legyőzöttek, két versszakkal kiegészítette és ,,A legyőzöttek" címen a kommunárdok emlékének szánta. A vers hangja nagyjából azonos a Párizsi Kommün rajongójának és Verlaine társaságában egyideig Londonban meghúzódó Rimbaudnak „Mit már nekünk, szívem ..." című verse gondolatmenetével. Verlaine és Rimbaud verseinek megjelenési éve 1872-re tehető, ésez sokat mondó a versek politikai mondanivalója megítélése szempontjából. A Párizsi Kommün és elbukását követő időszak jellege kérdésében megoszlottak a vélemények a munkásmozgalomban; 1871 — 1872-ben szakadás következett be az I. Internacionáléban. A blanquisták és az anarchisták a forradalom permanenciája nevében iij és rögtöni forradalmat hirdettek meg, a tények reális és józan felmérése helyett ismét az egyéni türelmetlenség szolgált elméleti érvül. Ez a türelmetlenség jutott kifejezésre a londoni tartózkodásuk alatt erősen blanquista, anarchista befolyás alá kerülő Verlaine és Rimbaud említett verseiben is. Ugyanakkor Verlaine és Rimbaud, vagy akár a blanquisták és az anarchisták esetében sem csupán türelmetlenségről volt szó. A Párizsi Kommün bukása után ugyanolyan jelenségek mutatkoztak, mint az 1848 1849-es forradalmak leverése után. Érdemes ezzel kapcsolatban emlékeztetni Marxnak az ún. forradalomcsinálókkal 1850 szeptemberében folytatott vitában elhangzott szavaira, amelyeket Mehring idéz „Marx Károly élete" című művében. ,.A kisebbség a kritikai szemlélet helyébe a dogmatikusát, a materialista szemlélet helyébe az idealistát teszi, mondotta Marx, majd így folytatta - számára a való tények helyett a puszta akarat válik a forradalom hajtóerejévé. Amíg mi azt mondjuk a munkásoknak: »15, 20, 50 éven át kell polgárháborúkat és nemzetközi csatákat végigküzdenetek ahhoz, hogy meg tudjátok változtatni nemcsak a fennálló viszonyokat, hanem önmagatokat is, és így képessé váljatok a politikai hatalom gyakorlására«, addig ti, éppen ellenkezőleg, azt mondjátok: »Azonnal hatalomra kell kerülnünk, máskülönben lefekhetünk aludni ! . . .« A demokraták a nép szóból csinálnak valamiféle szentséget, ti pedig ugyanígy a proletariátus szóból." A nép, illetve a proletariátus fetisizálása összefügg egy olyan mentalitással, amelyet Max Weber „A karizmatikus uralom és átalakulása" című tanulmányában a következőképpen jellemez: „A karizmatikus tekintély a dolog lényegének megfelelően különlegesen labilis: a hordozó elveszítheti a karizmát, »Istentől elhagyatva« érezheti magát, mint Jézus a kereszten, »erejétől megfosztottnak« bizonyulhat hívei szemében. Ekkor küldetése megszűnik, a reménység új hordozót vár és keres, öt elhagyják hívei, mert a tiszta karizma nem ismer más legitimitást, mint amely a saját, minduntalan újra bebizonyosodó erejéből fakad." A karizmatikus szemlélet jól felismerhető Baudelaire-nél is, talán leghatározottabban a „Szent Péter nemet mond" című versében jut kifejezésre. Lényege: ha Isten vagy küldötte nem tud csodát teremteni, akkor jöjjön a remény új hordozója: a Sátán. Ha a sátán sem váltja be a reményeket, úgy vissza Istenhez ; ezt jelezte Verlaine megtérése 1874-ben és többek között már címében is sokat mondó verse: „Nem. Gallikán az az évszázad..." Nemcsak a karizmatikus tekintélynek, hanem a karizmában hívőnek is labilis a helyzete, de Verlaine és Rimbaud vagy akár Baudelaire esetében mégsem egyszerűsíthető le olyan ide-oda sodródásra, amelyeknek a Párizsi Kommün vereségét követő években sokan elég hosszú ideig vagy véglegesen áldozatai lettek.
