Századok – 1971

Tanulmányok - Zsigmond László: A Párizsi Kommün helye a francia politikai gondolkodás történetében 1185/V

A KOMMÜN A FRANCIA POLITIKAI GONDOLKODÁSBAN 1195 Nagy művészekre jellemző érzékenységgel megérezték és költészetükben kifejezésre juttatták azt, aminek motívumait muzsikusára, általában lebegő figuráira utalva, más történeti helyzetben ugyan, de igen találóan fogalmazta meg visszaemlékezéseiben Chagall: „Nem érzitek, hogy az az egész . . . világ inog a lábunk alatt. . . Nem lógunk valamennyien a levegőben ? Nem ugyanaz a betegség kínoz valamennyiünket? stabilitásra szomjazunk." Stabilitásra szomjaztak Baudelaire, Verlaine és Rimbaud is, velük együtt mindazok, akik 1871-ben annak a megvalósítását a Párizsi Kommüntől várták. Az adott történelmi körülmények között ez azonban a csodával lett volna határos, és a csodavárástól a munkásosztály sem maradt mentes. Ennyiben a „Polgárháború Franciaországban" című műnek az a megállapítása, hogy a munkásosztály nem várt csodákat a kommüntől, túlzottnak tekinthető. A megfogalmazásnál minden bizonnyal közrejátszott, hogy az ezer sebtől vérző francia munkásosztálynak úgy hívják fel a figyelmét a Párizsi Kommün egyes tanulságaira, hogy az ne tűnjék kioktatásnak. Az I. Internacionálé Főtanácsa 1871 májusában sem mulasztotta el a francia munkásosztály és vele együtt a nemzetközi munkásmozgalom figyelmét felhívni arra, hogy a munkásosztálynak sem lehetnek ,, . . . kész utópiái, amelyeket néphatározat alapján valóra akarna váltani. Jól tudja: ahhoz, hogy saját felszabadítását megvalósítsa és ezzel együtt azt a magasabb formát, melyre a jelenlegi társadalom saját gazdasági fejlődése révén feltartóztathatatlanul tör, hosszú küzdelmeken, történelmi folyamatok egész sorozatán kell átmennie, amelyek mind az embereket, mind a körülményeket meg fogják változtatni. Nem eszményeket kell megvalósítani, csak ki kell szabadítania az új társadalomnak a régi összeomló burzsoá társadalom méhében már megfogamzott elemeit." A marxizmusnak ez az „ars politica"-ja nehezen volt összeegyeztethető a blanquistáknak és az anarchistáknak a doktrínáival. Mindkettő esetében a közöttük levő különbségek ellenére, — Baudelaire, Verlaine és Rimbaud „ars poetica"-jára jellemző „szó alkímiája" mintájára olyan „ars politica"ról volt szó, amelyek alapelve: a „tett alkémiája." * A „tett alkémiája" doktrínája és gyakorlata az elmélet lebecsülését jelentette, és ennek megvoltak a hagyományai a francia munkásmozgalomban. Az I. Internacionálé 1866-os első kongresszusán a francia delegáció részéről a proudhonista Tolain azt javasolta, hogy a Nemzetközi Munkásszövetség alapszabálya mondja ki: szellemi dolgozók nem lehetnek a szervezet tagjai. A vita folyamán szóvá tették, hogy ez gyakorlatban azt jelentené, hogy Marx, aki az I. Internacionálé megalapításában, általában a munkásmozgalom életében olyan kiemelkedő szerepet játszott, nem lehetne a Nemzetközi Munkásszövetség tagja. Tolain álláspontját É. Dolléans ismerteti az „Histoire du mouvement ouvrier 1830 1871" című kötetében. íme az idézett szöveg egyes részletei:„Si nous admettons ici des hommes appartenant à d'autres classes, on ne manquera pas de dire que le congrès ne représente pas les aspirations des classes ouvrières, qu'il n'est pas fait par des travailleurs; et je crois qu'il est utile de montrer monde que nous sommes assez avancés pour agir par nous-mêmes." Tolain javaslatát szótöbbséggel elvetették, de az értei-