Századok – 1971

Tanulmányok - Zsigmond László: A Párizsi Kommün helye a francia politikai gondolkodás történetében 1185/V

A KOMMÜN A FRANCIA POLITIKAI GONDOLKODÁSBAN 1193 tion et dans l'église" című munkájával. Az „anarchia atyja", ahogyan Cl. Willard a francia munkásmozgalomról szóló kiváló művében Proudhont jellemzi, Baudelaire-hoz hasonlóan a sátánt tekintette az emberiség szabadítójának. A sátánizmus gondolatmenete jól felismerhető Baudelaire „A romlás virágai" című művében. A spleen Baudelaire-t is fojtogatta, amint a „Spleen és ideál" című versciklus is bizonyítja. Baudelaire a menekvés helyett azonban a teremtést, a „tétlen szenvedély" helyett pedig a romboló szenvedélyt választotta. Ha az ideált nem lehet megvalósítani, ha a földön „Szent Péter nemet mond" című vers szavait idézve — „ . . . nem lehet testvér a tett és az álom . . .", úgy jöjjön a megváltó erőszak, lépjen Abel helyébe Káin. Baudelaire-nek „Abel és Káin" című versében, és ez a korabeli kritika figyelmét sem kerülte el, (J. Crépet idézi ezzel kapcsolatban a „Figaro" 1856. február 4-i számának egyik cikkét Louis Goudall tollából) Káin a lázadót jelképezi. A lázadó fogalma az évek múlásával, főleg a hatvanas évek közepe felé új elemekkel gazdagodott, és már nem egyedül a néppel, általában a szenvedőkkel, hanem már a proletariátussal kezdett azonosulni. Uj jelenség volt az is, hogy a proletariátusban nemcsak a gyámolítandó elnyomottat látták, hanem egyre inkább azt az erőt, amely önmagával együtt az egész társadalmat fel tudja szabadítani. A hangulatváltozás érzékeltetésére érdemes újból idézni Vallès trilógiájának egy részletét. „Élni akarok . . . Hogy is mondta az a vaskalapos iskolamester — egyetemi fokozatokkal meg lehet élni; bakkalaureátussal felfordul az ember, doktorátussal biztosítva van a tányér leves a kifőzdékben. Meghazudtolom valamennyi függetlenségi fogadalmamat ! Bánom is én ! Meg kell szereznem a kenyérkereső szerszámot. De azért fizetni fogsz, ostoba társadalom, aki kiéhezteted a művelt és bátor embereket, ha nem hajlandók lakájként szolgálni ! Ami késik, nem múlik. Kovácsolom magamnak a szerszámot, de fegyvert is élesítek a társadalom ellen, és egy napon véresre sebzem. Eszem a csajkádból, hogy erős legyek, gyakorlom magam, hogy megölhesselek — ... Mögöttem talán zászló leng majd, ezernyi meg ezernyi lázadó követ, s ha az öreg munkás még nem halt meg, meg lesz velem elégedve ! Az lesz belőlem, amit ő akart: a munkászubbonyosok mellett felsorakozó császárkabátosok vezetője ..." * A kétségbeesés hangjából előbb a harag hangja, majd a nép hangja lett, és csak ebben az aspektusban lehet megérteni azt a felfokozott, de az adott időszakban túlzottnak minősíthető reményt, amely 1870 — 1871 folyamán a munkásosztályhoz általában és a Párizsi Kommünhöz különösen fűződött. Illusztrációul szolgálhat ehhez Verlaine-nek az „A legyőzöttek" című verse, illetve végleges formába öntésének az előtörténete. Tisztázása szempontjából gondos munkát végeztek a „Verlaine: Oeuvres poetiques complètes" című kötet szerkesztői: Y. G. Dantec és J. Borel. Verlaine verse elsőízben 1867-ben jelent meg „A költők" címen, és eredetileg két versszakból állott. Amidőn a vers 1871-ben újból közlésre került, csak annyi változás történt, hogy egy jellel elválasztva a következő sorral egészült ki: „une faible lueur palpite à 1' horizon." A hajnalpírt a Párizsi Kommün jelentette, és hiába lett belőle vakító fény, május utolsó napjaiban kihúnyt. A Párizsi Kommün