Századok – 1971
Tanulmányok - Zsigmond László: A Párizsi Kommün helye a francia politikai gondolkodás történetében 1185/V
1188 ZSIGMOND LÁSZLÓ munkásosztályon múlik, sikerül-e a gazdasági és társadalmi felszabadulást jelentő politikai hatalmat békés úton biztosítani és megőrizni. Ennyiben a Párizsi Kommün Proudhon cáfolatát jelentette. * A Második Császárság helyzete megrendülésével, a katonai és politikai összeomlással párhuzamosan újjáéledt az 1791 —1792: es évek, de főleg az 1793-as esztendő forradalmi frazeológiája. Ugyanúgy, mint a francia forradalom modellje és a forradalmak menete sémája esetében a múlt lidércnyomásként nehezedett a jelenre. Régi dátumok és nevek, régi szólamok és jelszavak, régi politikai és társadalmi koncepciók merültek fel a mélységből, Robespierre, Herbert stb. váltak forradalmi eszményképekké. Velük együtt újjáéledt régi forradalmi módszereknek, köztük a terrornak a mítosza. Ezzel a történeti szellemidézéssel kapcsolatban írta 1870. szeptember 4-én Marxhoz intézett levelében gúnyosan Engels, hogy a terror kiváltója igen sokszor félelem attól a pillanattól, amikor szembe kell nézni a valósággal és az igazsággal, hogy a terror igen gyakran azoknak az uralma, akik azért rémítenek másokat, mert maguk vannak megrémülve. A terror öncélú hangsúlyozása, különösen ha a gazdasági terror vonatkozásában olyan képzetekkel párosult, amelyek a jakobinus diktatúrának arra a periódusára emlékeztettek, amely már túl mutatott a polgári tulajdonviszonyokon, alkalmas volt nemcsak a polgárság felesleges ijesztgetésére, hanem az ország lakossága többségét kitévő parasztság elidegenítésére. A múlt emlékei ugyanakkor, amint erre az I. Internacionálénak 1870. szeptember 2-i üzenete rámutatott, elterelhetik a francia munkások figyelmét arról, hogy közvetlen feladatuk nem a köztársaság megdöntése, hanem olyan köztársaság, illetve demokratikus rendszer kivívása és biztosítása, amely lehetővé teszi, hogy hozzáfoghassanak saját osztályuk megszervezésének nagy feladatához, és felkészülhessenek a reájuk háruló történelmi feladatok vállalására. Az események alakulása más menetet vett és drámai sodrásuk kész helyzetet teremtett az I. Internacionálé és francia szekciója számára. Mindkét esetben emberileg rendkívül nehéz szituációban kellett a Főtanácsnak Londonban, az internacionalistáknak pedig Párizsban állást foglalniok, figyelembevéve, hogy sok esetben, méghozzá alapvető kérdésekben eltérő volt az álláspontjuk. Az I. Internacionálé hívei számára a helyzet egyre nehezebb lett április vége felé és május elején, amikor a vezetés majdnem teljesen a blanquisták, az új-jakobinusok és olyan doktrinérek kezébe került, akik fontosabbnak tekintették rendszerüket, mint az embereket. 1871 májusában újból a szólamok kerekedtek felül, a forradalmi múlt jegyében a Párizsi Kommün többségének sikerült a kisebbség tagjainak, köztük Varlinnek, Frankelnek, Vallèsnek, Courbet-nek stb. a tiltakozása ellenére létrehozni a Közjóléti Bizottságot. Courbet a diktatúra új szerve feletti vita alkalmával elutasította azt a történeti szellemidézést, amelynek semmi köze sem volt a jelen feladataihoz. Courbet csalódottan visszahúzódott, Varlin, Frankel, Vallès és még sokan mások fenntartásaik ellenére az utolsó pillanatig kitartottak egy olyan helyzetben, amelyben meggyőződésük szerint csak a fizikai vagy erkölcsi halál között lehetett választani. *
