Századok – 1971

Folyóiratszemle - Ström-Billing; Inger: Német érdekeltségek a svéd hadiiparban 1934–1935 1098/V

1116 KRÓNIKA amikor a forrásanyag alapján a kelleténél részletesebben vizsgál olyan jelenségeket, melyek ezt nem kívánják meg. Ezáltal néhány helyen felbillen az az egyensúly, melynek érvényesülni kellene Wesselényi erényei és hibái közt. Nem elég árnyalt az ábrázolás akkor, ha hibáiról van szó: például Wesselényiről, a zsibói földesúrról — aki parasztjaival szemben korántsem volt oly elnéző, — sem kapunk objektív képet Trócsányi beállításában. Az opponens hangsúlyozta, hogy ez természetesen ,, . . . a reformkor liberális birtokosainak nem kis részét jellemezte: liberálisok az eszmékben és a nagypolitikában, de erőszakos, nem egyszer antihumánus kiskirályok a saját portájukon." Varga János rámutatott arra, hogy ez a tompított kritika érvényesül az id. Wesselényi fellépéseinek megítélésekor is, amikor a szerző megfordítja a sorrendet, és azt alkotmányvédőnek minősíti, s csak másodsorban mutat rá a személyes motívumokra. A szerző bizonyos esetekben túlértékeli hősét; egynémely kezdeményezését még akkor is úttörőnek minősíti, ha azok nem egyedülállóak. Példának hozta fel az opponens a kukoricaraktár ügyét — a nép esetleges ínségének enyhítése céljából létrehozott intézményt —, melyhez hasonlóak működtek már a Csákyak és Batthyányak birtokain. A szerző többször is hangoztatja, hogy Wesselényitől kölcsönzött gondolatokat találhatunk Széchenyi munkáiban, de azt nem emeli ki, hogy Wesselényi is olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyekhez hasonlók jónéhány kortársában felmerültek. Vitatható a szerzőnek az a megállapítása is, hogy Wesselényi állította össze a híres szatmári követ jelentés anyagát, mert a benne fellelhető gondolatok más liberális követjelentésekben is megtalálhatók. A nagyformátumú politikus iránti tisztelet Írathatta le a szerzővel azokat a megállapításokat, hogy 1830 előtt Erdélyben minden, ami a haladást elősegítette, Wesselényi nevéhez fűződik. Az opponens nem kérdőjelezte meg Trócsányinak azt a megállapítását, hogy hőse Erdélyben vezérszerepet vitt, de azt igen, hogy ugyanezt állítja magyarországi tevékenysége vonatkozásában is. Ez a nyelvügyben, az úrbér elsőbbségének kiharcolásában — az opponens szerint — nem bizonyítható. Varga János ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Wesselényire inkább áll a kortársak ítélete, mely szerint „a haza ön felvidulásának egyik záloga", ós más hasonló megnyilatkozások, melyekből a munka is bőven idéz. A 30-as évek elején még nem alakult ki egységes program, a frontok kuszáltak voltak, s ilyen körülmények között nem beszélhetünk az ellenzék vezéréről nemcsak Wesselényi, de más esetében sem — hangoztatta az opponens. Varga János bírálta a szerzőnek a Szózattal kapcsolatos értékelését is. Szerinte a nemzetiségi törvénytervezet megvalósulása esetén több kárt okozott volna, mint hasznot, a nacionalizmusban pedig semmivel nem maradt el a liberálisok átlagos nacionalizmusa mögött. A birodalom föderatív átszervezése pedig 1848-ban hivatalos magyar program. Egy lényeges kérdésben a Szózat elmarad a liberalizmus koncepciója mögött. Wesselényi egy liberális kormányok által vezetett Európát akar szembeszegezni a cári hatalommal, s ezt az uralmon levő kormányok liberalizálódásával véli elérni. Ezt a koncepciót a reformmozgalom ugyanúgy, mint békülékeny javaslatait elutasította. Az opponens végső soron úgy értékelte ezt a munkát, hogy abban ,, . . .több negatívum van, mint a liberálisok egykorú programjában általában". Befejezésül Varga János hangsúlyozta, hogy bár többet foglalkozott a munka egyes ellenvetésre csábító vonatkozásaival, de tette ezt azért, mert ilyen nagyigényű munkához csak magas mércével lehet közelíteni. A magas színvonalú munka alapján javasolta a Tudományos Minősítő Bizottságnak, hogy Trócsányi Zsoltnak ítélje oda a történettudományok doktora fokozatot. Trócsányi Zsolt válaszában köszönetet mondott opponenseinek azért, hogy munkája készítése során segítségére voltak, s így bíráló megjegyzéseiket hasznosítani tudta. Tisztelettel és hálával emlékezett meg Barta Istvánról, aki szintén nagy segítséget nyújtott a disszertáció elkészítéséhez. Az opponensek dicsérő megjegyzéseit úgy fogadta,