Századok – 1971
Folyóiratszemle - Az ázsiai; afrikai és latin-amerikai államképződés útjai és formái 1084/V
1084 l'OLYÖIRATSZEMLE koncentrációs táborok kényszermunkásait is beleértve — 14 millió körül mozgott. A számbavett kényszermunkásoknak mintegy 40%-a szovjet állampolgár volt; 26%-uk francia, 15%-uk lengyel. Összlétszámuk 6 millió civil munkásból, 2 millió hadifogolyból, több mint fél millió koncentrációs táborlakóból és mintegy 170 000 bírósági elítéltből tevődött össze. Az állam és a gazdaság a kényszermunkából a háborús időszakban mintegy 70 milliárd birodalmi márka hasznot húzott. Ez megfelel Németország egy évi teljes nemzeti jövedelmének a második világháború előtt. „Összefoglalólag meg lehet állapítani, hogy külföldi munkaerők tömeges kényszeralkalmazása nélkül a német imperializmus a villámháborús stratégia csődje után nem tudta volna hosszabb ideig folytatni a háborút. Ezen bűntény árán hosszabbította meg a népgyilkolást és egyben saját létét" (638. 1.). (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1970. 5. sz. 626—639. I.) В. Az ázsiai, afrikai és latin-amerikai államképződés útjai és formái A fenti címen a gyarmati és függő országok állami és nemzeti fejlődésének különböző útjait vizsgáló tematikus szám egyaránt tartalmaz átfogó, szintetikus jellegű, az afro-ázsiai és latin-amerikai fejlődést az egyetemes fejlődési folyamatba beillesztő hoszszabb tanulmányokat és az egyes afro-ázsiai országok, nevezetesen Guinea, Etiópia, Szíria, Libanon, Vietnam, a Fülöp-szigetek felszabadulásának, ill. szabadságharcának történetével foglalkozó rövidebb cikkeket. Átfogó, tézis-jellegüknél fogva Walter Markov és részben Manfréd. Kossok és Lothar Ratlimann—Herbert Baumann tanulmányait vesszük ismertetésünk vezérfonalául. A második világháború után alig két évtized leforgása alatt — főleg Ázsiában és Afrikában — annyi új állam keletkezett, hogy párját ritkítja a történelemben. Hasonló jelenséggel ugyan a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet, az amerikai polgári forradalmak időszakában (1775—1824) is találkozunk. Az új államalakulásokat azonban ettől is megkülönbözteti az a körülmény, hogy olyan nemzeti felszabadító mozgalom, ill. forradalom szülöttei, amely a kapitalizmus általános válságának második szakaszában, a szocializmus erőinek rohamos növekedése közepette törvényszerűen az imperialista gyarmati rendszer összeomlására vezetett. A felszabadító mozgalom először Észak-Afrikában és Ázsiában öltött antiimperialista jelleget, amelynek népei közvetlenül érezték az októberi forradalom kisugárzó erejét és támogatását. Forradalmi mozgalmak, felkelések és nemzeti felszabadító háborúk robbantak ki (Rif, Egyiptom, Szíria, Irak, Afganisztán, Indonézia), amelyek az imperialista gyarmati rendszer válságának kezdetét jelezték. A nemzeti burzsoázia, ha még oly bátortalanul is, kezdte követelni a nemzeti függetlenséget. Indiában a Nemzeti Kongreszszus Gandhi vezetésével mozgósította a tömegeket. A függő országok emancipációjában kezdeti eredmények születnek (Törökország, Irán), amelyeket azonban a polgári nacionalista vezetés sem teljes terjedelmében megőrizni, sem szociális irányban elmélyíteni nem tud. Viszont ahol egy marxista—leninista párt a gyakorlati cselekvésben maga köré tudja tömöríteni a parasztságot, és a munkásosztályon belül szilárd magot képez (Mongólia, Kína, Indokína), ott a népek látóhatárán megjelenik az igazi nemzeti és társadalmi felszabadulás látomása. A második világháború milliós tömegeket megmozgató antifasiszta ellenállási mozgalmában a kommunisták nem csupán a nemzeti ügy legáldozatkészebb harcosainak bizonyultak, hanem az antiimperialista nemzeti egységfront messzetekintő stratégiáját
