Századok – 1971
Folyóiratszemle - Drobisch; Klaus–Eichholtz; Dietrich: Külföldi munkaerők kényszermunkája Németországban a második világháború alatt 1083/VI
1083 l'OLYÖIRATSZEMLE közös kicserélése hasznosnak látszik. A szerzők bizonyára terjedelmesebb változatban hozzák majd nyilvánosságra kutatásaik eredményeit, ámbár a nyelvi nehézségek problémát okozhatnak a külföldi olvasónak az anyag megismerésében. És még egy szubjektív megjegyzés: a paraszti gazdálkodás vizsgálata anyagának ilyen gazdag bemutatása egészen elszédíti a lengyel történészt. (Przeglad Historiczny, 1969. 4. sz. 718—722. I.) P. Klaus Drobisch—Dietrich Eichholtz: Külföldi munkaerők kényszermunkája Németországban a második világháború alatt Külföldi munkaerők kényszermunkája Németországban a második világháború idején lényegében nem volt más, mint a leigázott és függő nemzetek fasiszta módszerekkel (idegen állampolgárok kiemelése és elhurcolása, ezek nemzeti, ill. faji elnyomása, terrorizálása, megkülönböztetése politikai, gazdasági ós szellemi-kulturális területen) történő imperialista kizsákmányolása a német hadigazdaság és hadvezetés érdekében, vagyis a monopóliumok és az állam jelentős profitjának és extraprofitjának forrása. Mint ilyen merőben új jelenség a háborúk történetében. Külföldiek kényszermunkájának a német hadigazdaságban való alkalmazását három szakaszra lehet osztani. Az első szakasz a célkitűzést és a megvalósítás közvetlen állammonopolista előkészítését foglalja magában. A német véderőfőparanesnokság, birodalmi védelmi tanács és a különböző konszernek már 1938/39-ben terveket készítettek idegen munkaerők kónyszeralkalmazásáról a német gazdasági életben. Csehszlovák munkások voltak első áldozatai külföldi munkások Németországba történő tömeges deportálásának. A kényszermunka második szakasza a háború kitörésétől 1941-ig terjed. A lengyelországi hadjárat során a németek 420 000 lengyel hadifoglyot ejtettek. Ezek nagyrészét még az őszi mezőgazdasági munkáknál igénybevették a keleti és közópnémet területeken. Iparban ebben az időben a lengyel hadifoglyoknak még csak G%-a dolgozott. Az iparban foglalkoztatottak száma azonban a konszernek követelésére egyre nőtt. Az észak-, nyugat- és délkelet-európai harci cselekmények nyomán a Németországban dolgozó külföldi munkaerők száma háromszorosára, 1,15 millióról (1940. V. 31.) 3,5 millióra (1941. X. 1.) ugrott. Ezek közt 1,4 millió volt a hadifogoly. A hadifoglyok közt egymilliós létszámukkal a legnagyobb kontingenst a franciák adták; a maradék 360—400 000 főn mindenekelőtt angol, belga és lengyel nemzetiségű hadifoglyok osztoztak. Németország nemcsak ellenségeivel, hanem szövetségeseivel, csatlósaival szemben is kíméletlenül érvényesítette katonai és gazdasági túlsúlyát, s államszerződésekkel ezeket is munkaerőszolgáltatásra kötelezte. 1940 nyarától megváltozott a mezőgazdaságban és az iparban foglalkoztatott munkaerők aránya az ipar javára. Ez a tendencia még erősödött a szovjetellenes háború előkészítése során. A kényszermunkaerő alkalmazásának harmadik szakasza 1941/42-től a háború végéig tartott. A németek moszkvai veresége után a kényszermunka-rendszert a rendelkezések egész sorával tökéletesítették, s erősen központosították. A végrehajtó apparátus élére Hitler Fritz Sauckel gauleitert állította. Az ún. „Sauckel-akciók" során a toborzó bizottságok és a megszálló hatóságok 1944 végéig majdnem hatodfélmillió külföldi munkaerőt kényszerítettek Németországba, nagyrészt a Szovjetunióból. A háború végén a Németországba hurcolt külföldi kényszermunkások száma — a hadifoglyokat és a
