Századok – 1971
Közlemények - Tilkovszky Loránt: Bajcsy-Zsilinszky önéletrajzi vallomása politikai nézetei fejlődéséről és a szellemtörténethez való viszonyáról 966/V
982 TILKOVSZKY LÓRÁNT érzékünk, s nagy vonalaiban helyes és józan elgondolásunk a belső átalakulás fontosságáról, mélységéről, sürgősségéről és alapvető tartalmáról. így természetesen került a politikai vezetés kitűnő és már gyakorlottabb, idősebb kezekbe. őket azonban túlságosan igénybevette a rendcsinálás, a „konszolidáció". A konszolidáció alapjait és formáját pedig túlságosan csak a régi rend restaurálásában keresték. Mindnyájan a kiegyezési korszak neveltjei voltak, Teleki Pál is, Bethlen István is, s nyilván egyikőjükben sem élt a kiegyezési korszaknak s az összeomlás előzményeinek olyan méretű és mélységű bírálata és mérlege, hogy a dolgok restaurálása előtt a háború előtti és háború alatti hibák elkerülésére is nagy gondot fordítottak volna. Teleki Pál valójában rugalmasabb és modernebb ember volt, de maga is meglehetősen újonc a politikában, s ezért is kedvetlen és tétovázó. Bethlen István hatalmas politikai és diplomáciai tehetséggel és készültséggel lépett újból a közélet porondjára, igazán markáns és jellegzetes magyar egyéniségként, de túlságosan erős konzervatív beidegzettségei és politikai, gazdasági, szociális szemlélete gátolták abban, hogy nagy reformok kezdeményezőjévé és megvalósítójává válhasson. Nagy rutinját túlságosan éreztette velünk, fiatalabb nemzedékkel, s vajmi kevés fogékonyságot mutatott a mi reformterveink iránt. Előrelátható volt, hogy szembekerülünk vele, ami 1923 nyarán formailag is megtörtént.28 De kérdem én, igen tisztelt Professzor Uram: nem sokkal előbbre volnánk ma az igazi belső konszolidáció terén, a szociális megbékélés terén, s nem sokkal nagyobb erőt gyűjtöttünk volna-e azóta a jövő nehéz feladataihoz, nem harmonikusabb volna-e nemzeti életünk, az osztályok egymás között való viszonya, amin csak most kezdünk komolyabban gondolkozni megint, nem okosabban és szervesebben oldottuk volna-e meg a zsidókérdést, természetes folyamatként állítva azt be, akkori mérsékelt antiszemitizmusunk és magyar emberségünk szellemében, a keresztény vallás, a jogegyenlőség és a tiszta alkotmányosság keretei között? Nem zsidótörvényekkel, hanem nagy szociális reformokkal, elsősorban földreformmal, szellemi életünk, művelődési politikánk nagyszabású, magyarabbra való átállításával, és mindezt elsősorban a magyar fajta, a vérbeli magyarság javára? Azok a zsidó tőkés és szellemi körök, amelyek ^kkoriban valósággal üldözőbe vettek bennünket, emberséges és magyar fajvédőket — kik közül még egyetlen egy sincs, még Héjjas Iván29 sem, az idegen szellemű és szadista antiszemitizmus táborában, — most elgondolkozhatnak azon, nem jobb lett volna-e még az ő szempontjukból is hagyni, hogy ez a főleg szociális, gazdasági és művelődési józan reformok útján haladni kívánó fajvédelem elvégezte volna idejében a maga munkáját? Vájjon sor került volna-e egyáltalán ezekre a szerencsétlen zsidótörvényekre,3 0 ha megvalósulhatnak idejében a mi szegedi szellpmű reformterveink ? A zsidóság zöme akkoriban azokkal a rosszabb értelemben konzervatív, inkább maradinak és kerékkötőnek mondható erőkkel fogott össze, amelyeknek odaállásuk aztán könnyűvé tette Bethlen István számára a kissé soványan értelmezett konszolidációt. Most pedig kesereghetünk, mint Marius Carthago romjain, alkotmányosságunk történelmi szemmel nézve szinte évezredes jogegyenlőségi alapköveinek csúf repedései előtt, a keresztény erkölcsi mérték súlyos csorbáján, de azon is, hogy ez a jobboldaliságnak nevezett belső egyensúlyvesztés, és ez a fajvédelemnek csúfolt, idegenből importált antiszemita elvaduitság ugyan mi jót hozott magának az árva vérbeli magyarságnak, melynek fölemelését, szellemi, anyagi birtokállományának felduzzasztását tűztük akkor Szegeden a magunk fajvédő politikája elé? Professzor Uram — megengedem, hittel, meggyőződéssel, — a „konszolidáció" erőihez csatlakozott, és Bethlen István politikájának szolgálatába bocsátotta nagy nevét, 28 Gömbös ós társai 1923. aug. 2-án léptek ki a kormánypártból, megalakítva a Fajvédő Pártot. " Hírhedt, véreskezű ellenforradalmár különítményparancsnok. »»A három ún. zsidótörvény: 1938: XV., 1939: IV., 1941: XV. tc.
