Századok – 1970

KRÓNIKA - Csépányi Dezső kandidátusi disszertációjának vitájáról (Stier Miklós) 819/III

KRÓNIKA 819 Gsépányi Dezső: „Az ellenforradalmi rendszer mnnkásellenes politikája 1935 — 1939" c. kandidátusi értekezését 1968. december 18-án vitatta meg a Tudományos Minősítő Bizottság. A szerző disszertációjában arra a fontos kérdésre keres és ad választ, hogy a nagy világgazdasági válság után miért és hogyan került a magyar kormány, valamint a különböző jobboldali pártok politikájának homlokterébe a munkáskérdés. A problematika kifejtésére — mint előszavában megjelöli — három egymással szorosan összefüggő, egymásra kölcsönösen ható kérdést tárgyal behatóan: 1. Az ellenforradalmi rendszernek a legális szocialista munkásmozgalom ellen követett politikáját, azaz: a fasiszta munkáskamarák létrehozására, tehát a munkásosztály soraiból való tömegbázis teremtésére ós ezáltal a szocialista munkásszervezetek felszámolására irányuló kísérletét. 2. A harmincas években napirendre került állami szociálpolitika helyét, szerepét és jelentőségét. 3. A kormányok által, a munkásosztály megnyerésére támogatott különböző szélsőjobboldali munkásszervezetek behatolási próbálkozásait. Az értekezés e három problémakör alakulását vizsgálja a Gömbös-kormány utolsó másfél évében, a Darányi- és Imrédy-kormányok idején, valamint a Teleki-kormány első félévében. Kónya Sándor, a történettudományok kandidátusa, opponensi véleményében hangsúlyozta, hogy a jelölt meggyőzően mutatja be a 30-as évek magyar kormányai belpolitikájának azon szerves részét képező törekvését, „hogy az elnyomás fokozásával és a különböző, felülről szervezett álmunkásszervezetek létrehozásával, bár szervezeti felépítésében eltérő, de alapjában fasiszta érdekképviseleti rendszer kiépítésével visszaszorítsák ill. felszámolják a legális szocialista munkásmozgalmat". E kérdéskörben a Nemzeti Munkaközpont története egyes részleteinek feltárásával, az Országos Szabadidő Intézet tervének ós a mögötte meghúzódó szervezési elképzeléseknek bemutatásával, valamint a Magyar Élet Mozgalom munkások között végzett szervezkedésének tárgyalásával újat hoz törtév neti irodalmunkban. Ezután a opponens kiemelte, hogy a szerző a munkásosztály sorainak megbontására irányuló, közvetlenül a kormány által irányított „mozgalmak" tárgyalásán túlmegy, s a harmadik kérdéskör keretében vizsgálódási körébe bevonta azokat a katolikus indítású szervezeteket is, amelyek mint a Magyar Munkások Önálló Gazdasági Szervezete, vagy pl. mint a Szegedről induló Hivatásszervezet és az Actio Catholica Egyházközségi Munkásszakosztálya (az EMSzO) „részben a kormánypárttal szemben, részben a nemzetiszocialista mozgalom ellensúlyozására igyekeztek a munkások körében befolyásra szert tenni". A disszertáció egyik fő témakörében, az ipari szociálpolitikában, a Bornemissza által kidolgozott szociálpolitikai alapelvek érvényesítését kíséri figyelemmel a szerző, ós a harmincas évek sztrájkmozgalmait felvázolva bizonyítja, hogy „a különböző szociálpolitikai intézkedések elsősorban ezeknek a harcoknak a következménye, ós annyi valósult meg belőlük, amennyit a munkásság erejével kiküzdött". Helyesen mutat rá a diszszertáció — hangsúlvozta Kónya Sándor—, hogy a munkásság sztrájkharcai mellett éppen Gömbösnek a legális szocialista munkásmozgalom felszámolására irányuló sikertelen kísérlete, s nem utolsósorban a háborúra való felkészülés „zavartalanságának" biztosítása azok az indítókok, amelyek meggyőzték a magyar uralkodó körök egy részét is a konkrét szociálpolitikai intézkedések szükségességéről. A jelölt disszertációja előszavában kitűzött célját gazdag sajtó-, levéltári és korabeli könyvészeti anyag feltárásával érte el. A továbbiakban az opponens a téma kidolgozásának módjáról, a dolgozat szerkezetéről szólott. Véleménye szerint szerencsésebb megoldás lett volna a három kérdéskör összefüggő, folyamatos, a kérdéses korszakot átívelő, s nem az egymást követő kormányok szerinti tárgyalása. Annál is inkább, mert a Bornemissza által 1936-ban kidolgozott szociálpolitikai alapelvek nem változtak a tárgyalt időszakban, s mert a disszertáció címe sem a különböző kormányok munkáspolitikáját jelöli meg az értekezés témájaként, hanem az ellenforradalmi rendszerét. Ezen előadásmódnak a könnyebb áttekinthetőség mellett még az az előnye is meglenne, hogy kiküszöbölne több ismétlést, s csökkentené azokat a veszélyeket, amelyek egy-egy kormány politikájának sommás, azért szükségszerűen vázlatos értékeléséből adódnak. Kónya Sándor mellőzhetőnek tartotta a különböző kormányok belpolitikájának a munkában tapasztalható viszonylag nagyterjedeh mű, általános jellemzését. Az opponens elfogadhatónak tartotta a tematikának a dolgozatban tárgyalt három fő kérdésre való szűkítését, valamint a tárgyalt időszak kezdő és végpontját,