Századok – 1970

KRÓNIKA - Csépányi Dezső kandidátusi disszertációjának vitájáról (Stier Miklós) 819/III

820 KltÓNIKA további kutatás vagy könyvben való megjelentetés esetére azonban a társadalombiztosítás helyzete ós alakulása történetének feldolgozását is, valamint az 1939-es időhatár kitolását ajánlotta a szerzőnek. A honvédelmi törvény életbeléptetése kétségtelen lényeges változásokat voit, maga után a szociálpolitikában, de egyéb területen változatlanul folytatódnak az erőfeszítések a munkásosztály al ipvetően szocialista szervezettségének megtörésére. így az 1939. szeptember 1-i határ a disszertációban tárgyalt három kérdéskörből is csak egynek esetében tekinthető megnyugtatónak. A továbbiakban Kónya Sándor néhánv részletmegjegyzés keretében több pontatlan, azért félreérthető fogalmazásra, a korabeli sajtóanvag nem elág kritikus felhasználásából adódó problémára hívta fel a jelölt figyelmét. Végezetül elmondotta, hogy a harmincas években igen gazdag színáriíyalatban szereplő politikai erők precízebb megkülönböztetésére is törekedni kell, mindenekelőtt talán egészen következetes jelzőhasználattal. Opponensi véleményének végén — hangsúlyozva, hogy a disszertációban tükröződő kutatási tevékenység, az elért új eredmények megfelelnek a kandidátusi értekezéssel szemben támasztott követelményeknek — Kónya Sándor javasolta Csépányi Dezső részére a kandidátusi fokozat odaítélését. Pintér István, a történettudományok kandidátusa opponensi véleményében mindenekelőtt a jelölt témaválasztását értékelte. Nem a korszak érdekes, izgalmas témái közé sorolja, hanem olvan, a két világháború közötti időszak szintéziséhez nélkülözhetetlen építőkő-témának tartja, amely a 30-as évek társadalmi és osztálvmozgását új oldalról tárja fel, mely a magyar munkásosztály helyének, szerepének jobb megértéséhez nyújt jelentős segítséget. A munka pozitívumairól szólva, először a bevezető részt dicsérte, melyben a szerző alapvető dokumentumokra támaszkodva bizonyítja be, hogy Magvarország szociálpolitika tekintetében a világ legelmaradottabb országai közé tartozott. Majd a munka első fejezetére térve, az opponens hangsúlyozta, hogv a szerző helvesen tárgyalja a fasiszta munkáskamarák felállításának kórdósét Gömbös kormánypolitikájának szerves részekónt. Új megvilágításban tárgyalja a kamara-elképzelések, tervek bukásának okait. Helyesen állapítja meg, hogy Darányi inkább a szakszervezetek fokozatos elsorvasztását szorgalmazza, s a Gömbös-féle terveket Imrédy sem tudja megvalósítani. Jó érzékkel látja a jelölt a szociálpolitika és a magyar kormányok bel- ós külpolitikájának összefüggéseit is. Kár, hogy nem vonja le a következtetést: az ipari burzsoázia nagy részének a kormány szociálpolitikájával szembeni ellenállása miatt a kormány magát a munkásérdekek képviselőjeként tüntethette fel, és a munkások elégedetlenségét, amelyet egyrészről maximálisan elfojtani igyekezett, másrészről éppen a burzsoázia egyes csoportjai ellen vívott küzdelmében próbálta felhasználni. A jelölt disszertációjában igen gazdag forrásanyag felhasználásával kíséri nvomon az egyes szociálpolitikai intézkedések születését, s gondosan figyeli a végrehajtásukért folyó munkás-küzdelmeket. Elemzi a szociálpolitika helyét, szerepét a kapitalista rendszerben általában ез speciális szerepét a fasizmus keretei között. Helyesen veti fel a benne rejlő nagy lehetőséget a szociáldemagógia alkalmazására. Elemzi az állami beavatkozás új formáját a társadalmi ellentétek megoldásában, —különösen a bérkórdósbon. Felhívja figyelmünket arra, hogy a magyar munkásosztály egészét még a legravaszabb érdekvédelmi politikával és taktikával sem sikerült eltántorítani a szocialista szervezetektől. (S ha igen, mint pl. a bánvászok esetében, akkor ez csak ideiglenesen sikerült.) Kár, hogy e kérdés sokoldalú vizsgálatával a jelölt adós maradt. A kormány által támogatott és a szélsőjobboldali munkásszervezetekkel foglalkozó részekből külön kiemelte az opponens a Gömbös ált il Marton Béla vezetésével létrehozott Nemzeti Munkaközpont szerepének tárgyalását. Értékes momentumként ítélte meg az opponens azt is, ho^y Csépányi a nyilas munkásszervezetek, valamint a kormány által támogatott munkásszervezetek egymáshoz s a szocialista szervezetekhez való viszonyát is vizsgálja, s így értékes adalékokkal járul hozzá e jelenségek további megértéséhez. Kár, hogy a nyilas munkásszervezeteknól megelégszik csak a rájuk gyakorolt politikai befolyás bemutatásával, s elhanyagolja szervezeti erejük megrajzolását. A fő kérdések mellett — állapította meg Pintér István —, figyelemre méltó részadatokkal is gazdagítja a tárgyalt időszak egyes kormányainak általános politikáját. (Pl. Darányi „sajátos" fasizmusának bemutatása.) A pozitívumok sorában végül az igen gazdag forrás-, különösen sajtóanyagot említette az^ opponens. Áttérve a munka gyengéire, mindenekelőtt kifejtette: az a körülmény, hogy mindezideig elhanyagolt kérdések első marxista igényű feldolgozását válldta a jelölt, számos hibaforrás lehetőségét rejti magában. A munka egyik legfőbb gyengéje például az, hogy