Századok – 1970

Tanulmányok - Berend T. Iván: A termelőerők fejlődése: növekedés és struktúraváltozás Magyarországon a szocialista átalakulás negyedszázadában 827/IV

858 BEHEND T. IVÁN: A TERMELŐERŐK FEJLŐDÉSE . A különböző közlekedési mutatók egyaránt bizonyítják, hogy a közlekedés fejlettsége jelentősen elmarad az ország általános gazdasági színvonala mögött. A személygépkocsik száma pl. csupán a fele az egy főre jutó nemzeti jövedelem és gépkocsiszám nemzetközi korrelációja alapján várható szintnek. Az útépítésre és fenntartásra fordított hányad alig több mint a fele a nemzeti jövedelemből erre a célra fordított európai hányadnak. A hírközlés állóeszközeinek netto értéke csupán nem egészen másfélszeresére nőtt. (A fejlesztés alapvető problémájára utal, hogy az állóeszközök nettó értéke 1950-ben még a bruttó érték 81%-át érte el, 1967-ben azonban már csak 55%-át. Az állóeszközök jelentékeny része ugyanis elöregedett, s rendszeres pótlásra nem volt lehetőség.) A telefonszolgálat Budapesten ugyan gépi kapcsolású, de a vidék 2700 központjából már csak 93-ban működik gépi kapcsolás, jórészt 30 — 40 éves, korszerűtlen központokkal. A helyközi telefonszolgálat (interurbán) hálózatának nagyrésze elavult, s teljesen kézi kapcsolású maradt. Előrehaladást tulajdonképpen csak a 100 lakosra jutó állomássűrűség több mint megháromszorozása, az európai szint 55%-ának elérése jelentett. A hírközlési beruházások 1/5-e a rádió és televízió hálózat gyors bővítését célozta, s a hírközlés fejlődésének fontos — a lakosság életkörülményeit, szokásait jelentékenyen befolyásoló — mozzanatát képviselte. Az építőipar fejlődése Az infrastruktúra fejlődése szempontjából ugyancsak központi jelentősége van az építőiparnak. Színvonala a háború előtti Magyarországon ismeretesen alacsony volt, nem lépett túl a kisipari kereteken, gépesítettsége úgyszólván teljesen hiányzott. A kiterjedt beruházási-építkezési tevékenységgel tehát úgyszólván egyidejűleg kellett megteremteni a korszerű, nagyüzemi építőipart. Ennek kezdetei az 1950 és 1953 közötti évekre esik, amikor létrehozták az állami építőipari nagyvállalatokat. Erre a célra fordították az összes beruházások 2,6%-át, fele arányban gépek vásárlására, s főként egyes nehéz fizikai munkák, főként a földmunkák gépesítésének megkezdésére. Az építőipar létszáma ezekben az években több mint 1/3-dal nőtt. Ezt követően azonban a beruházások erősen csökkentek, 1960-ig az összes beruházás 2%-a alatt maradtak, a létszám is csökkent. A fejlődés nagyobb méretei csak 1960 után bontakozhattak ki. 1961 és 1967 között az építőipar több beruházáshoz jutott mint előtte összesen, s azoknak 3/4-ét gépbeszerzésre fordította. Ezekben az években honosodnak meg a nagyüzemi építőipar valóságos módszerei: a közép- és nagyblokkos lakásépítés, a paneles ipari építkezés, az előregyártott vasszerkezeti elemek hasznosítása, és az évtized vége felé a házgyári építkezés. A korszerű előregyártott — panelos, blokkos és öntött — módszerrel épített lakások aránya 1961-ben még csak az összes átadott lakás 1/6-át tette ki, 1967-ben már közel 2/3-át. Megindult a munkafolyamatok gépesítése. 1960-ig jelentősebb gépesítés csak a földmunkáknál volt (közel 50%-os arányban). Ez 1966 -га 75%-ra nőtt. A gepi vakolás 8%-ról 20%, a festés-meszelés 12%-ról 26%-ra. Az építőipar állóeszköz-fejlesztése, valamint 70%-os létszámnövekedése azonban elmaradt a népgazdaság állóeszközállományának és munkaerő-számának átlagos bővülése mögött, s az országos építőipari tevékenység több mint megháromszorozódása sem tudott lépést tartani az igényekkel. Az építkezési munkák átlagos kivitelezési ideje a hatvanas évek közepéig lényegé-