Századok – 1970

Tanulmányok - Berend T. Iván: A termelőerők fejlődése: növekedés és struktúraváltozás Magyarországon a szocialista átalakulás negyedszázadában 827/IV

854 BEHEND T. IVÁN: A TERMELŐERŐK FEJLŐDÉSE . Az állatállomány, főként a sertés és baromfi révén szaporodott. Előbbi létszáma az 1934—38. évi átlagos 3,5 millió darabról 1968-ra 6,6 millióra, utóbbié 17,6 millióról 28,9 millióra. Figyelmet érdemel a juhállomány különösen gyors növekedése is (1,4 millióról 3,3 millióra). A leglassúbb előrehaladás a szarvasmarhaállományt jellemezte. A létszám 1,8 millió darabról mindössze 2,1 millióra emelkedett, ezen belül azonban a tehénállomány 0,9 millióról 0,8 millió alá esett. Az egyes állatfajták állománynövekedésének különbsége — különösen ha figyelembe vesszük a lóállomány jelentős csökkenését (0,8 millióról 0,3 millió alá) — az állatállomány szerkezetének jelentékeny átcsoportosulására utal. A háború előtti években a lóállomány képezte az összes állatlétszám (számos állatban kifejezve) kereken 25%-át. A hatvanas évek második felére ez 8%-ra csökkent ! A sertéslétszám aránya 15-ről 25%-ra nőtt. E két legfőbb ellentétes irányú változás mellett néhány százalékkal emelkedett a szarvasmarha (54-ről 57%), a juh (közel 4-ről több mint 6%) és a baromfi (nem egészen 3-ról több mint 4%) állomány aránya is. Az állattenyésztés belső struktúraváltozásában nem kisebb szerepet játszanak az egy-egy állatfajta tenyésztésén belüli szerkezeti és minőség-változások sem. A sertéstenyésztés nagy horderejű átalakulása jut kifejezésre pl. a zsírsertések háború előtti több mint 80%-os arányának 6%-ra csökkenésében, amivel egyidejűleg a hússertés-fajták részaránya 1/5-ről 2/3-ra ugrott. A tehénállomány minőségjavulása jut kifejezésre az egy tehénre jutó tejhozam 1,5 ezer literes átlagáréi közel 2,5 ezer literre emelkedésében. Az állattenyésztés fejlődésének azonban az egész vizsgált periódusban komoly akadályát képezte a korszerű nagyüzemi állattartás hiánya. Ez egyrészt a takarmánybázis elégtelenségével is összefügg (a fontosabb szarvasmarhatakarmányok termésátlaga a háború előtti szinthez képest jelentősen csökkent !), amennyiben kiegyensúlyozatlanságot idéz elő, s nem egy évben jelentős kényszervágásokra vezet. Az egyenletes ellátás, a nagyüzemi állattartás alapkövetelményeinek biztosítására a hatvanas évektől rendszeres és növekvő takarmány-import alakult ki. Az összes felhasználás százalékából a fehérjetakarmány-import részesedése az 1959 —60-as 1%-ról 1965 —66-ban 17%-ra, az abraktakarmány-import 2-ről 10%-ra nőtt. Akadályozta a korszerű állattartást az állatférőhelyek technológiai alkalmatlansága, sőt gyakran fizikai elavultsága is. A kollektivizálás idején egyidejűleg jelentkező tömeges állatférőhely-igény kielégítése rendkívüli nehézségekbe ütközött. A legköltségesebbnek a szarvasmarhatenyésztéshez szükséges építkezés bizonyult. Az ötvenes évek végétől kezdődő évtizedben erre fordították az összes mezőgazdasági építkezési kiadás közel 40%-át. Ennek ellenére a hatvanas évtized végén a termelőszövetkezeti tehénférőhelyek jóval több mint egyharmada alkalmatlan (méret, technológiai szint, vagy rossz fizikai állapot következtében), a borjú-férőhelyek esetében az arány még kedvezőtlenebb: a férőhelyek alig több mint fele megfelelő. Sokkal roszszabb azonban a helyzet a sertéstenyésztés feltételeit illetően. A nagyüzemek felszerelése során ugyanis a tehénistállók kivételével legnagyobb részt ideiglenes, néhány éves élettartamú „szerfás" épületeket emeltek, melyek fizikailag nagyrészt tönkre is mentek, s ezért a sertésférőhelyek 3/4-e, 4/5-e alkalmatlan. A nagyüzemi állattartásnak tehát még alapvető akadályai vannak, s igazán nagyüzemi, korszerű formák bevezetéséről, gyors elterjedéséről csupán a baromfitenyésztés esetében beszélhetünk. A régi kisüzemi baromfi-fajtákat