Századok – 1970
Tanulmányok - Berend T. Iván: A termelőerők fejlődése: növekedés és struktúraváltozás Magyarországon a szocialista átalakulás negyedszázadában 827/IV
832 BEHEND T. IVÁN: A TERMELŐERŐK FEJLŐDÉSE . teljes megragadására szolgálhat. A szakképzés, ipari tanulóképzés, gazdasági területen működők továbbképzése, a vizsgált periódusban különösen kiterjedt tanfolyamrendszer részletes vizsgálata, számszerüségeinek és különösen tartalmának feltárása még előttünk áll.) Az ,,emberi beruházás" és szerepe* Ismereteink mai szintjén a nyilvánvaló összefüggés ellenére sem lehet meghatározni, hogy az emberi termelőerő színvonalának (képzettség) fejlődése milyen mértekben befolyásolja a termelés növekedését, minőségét. (Az ilyen irányú kísérleteket, elsősorban az amerikai Denison és követői pontosságra törő számításait, melyekkel a gazdasági növekedés évi rátájában százalékszerűen határozzák meg az oktatás hatására bekövetkezett növekedést, ösztönző, gondolatébresztő hatásukban tartjuk fontosnak, de semmiképpen sem jelen formájában követhetőnek.) Az oktatás kiterjedésének és színvonal-emelkedésének hatásai először önmagukban is csak töredékesen kvantifikálhatók (az érettségi bizonyítvány mögötti tudásszint és tudás-struktúra különösen műszaki-közgazdasági téren rendkívüli eltéréseket takar, különösen több évtizedes koronkénti különbséggel). Másrészt a hatások gyakran áttételeken, sőt többszörös áttételeken keresztül érvényesülnek. (Gondoljunk pl. a kiképzett orvosokra, akik esetében a képzés gazdasági növekedési megtérülése a lakosság egészségügyi ellátottságán, a betegségek csökkenésén, az életkor meghosszabodásán keresztül érvényesül, vagy a tanárra, akinél egy teljes generáció késéssel, az átadott tudásanyagon keresztül jelentkeznek a hatások, de akár a közszolgálati, miniszteriális stb. irányító szerveknél elhelyezkedő közgazdászra, vagy mérnökre, akinek teljesítménye ugyan a legközvetlenebbül összefügg a gazdasággal, de a termelésre csak bonyolult áttételeken keresztül gyakorol hatást.) Az összefüggések számszerű meghatározásának igénye nélkül a különböző iskolai szinten kiképzettek számának és a keresők körében elfoglalt arányainak adatai mellett további kiindulást biztosíthatnak azok a számítási kísérletek, melyek megpróbálnak képet alkotni az oktatási kiadások, kiképzési költségek (egyes szerzők által korántsem pontosan, de mindenesetre kifejezően emberi beruházásoknak nevezett tételei) alakulásáról. Ennek segítségével ugyanis megközelíthetjük az emberi beruházások mértekének összehasonlítását a gépi beruházások szintjével, az álló-alapokba beruházott tőkével, ami fontos adalékkal szolgál jelentőségének megítéléséhez. A számítás erősen becslés jellegű, hiszen csakis az alap-, közép- és felsőfokú oktatásra vonatkozik, mégpedig a kiképzés „újratermelési" költségén, tehát a jelen költségkihatások alapján számítva a múltban végzett iskolaévek ráfordításait is. A költségvetés oktatási ráfordításaiból egy-egy különböző iskolatípusban tanulóra jutó költség alapján 1960-ban az összes felső szintű képzettséggel rendelkezők kiképzésére fordított költség (1960. évi ráfordítási értékben) 38,4 milliárd forint, a középszintű képzettséggel rendelkezők esetén kereken 8 milliárd, az alapszintű képzettségűeknél meghaladja a 41 milliárd forintot. Az összes képzési ráfordítás tehát meghaladta a 87 milliárd forint összeget. Ebből a három képzési * Az alább közölt adatok összegyűjtésében és a javítások elvégzésében közreműködött Nádasi Magda.
