Századok – 1970

KRÓNIKA - Ormos Mária kandidátusi disszertációjának vitájáról (Sárdi Anna) 812/III

KRÓNIKA 815 némét—olasz orientáció ellenére miért került előtérbe a francia kapcsolat, ós a franciák hogyan viszonyultak ehhez. Igaz az a megállapítás, hogy Bethlen ós a Külügyminisztérium, mivel nem mondott le a totális revízióról, tartózkodóan értékelte a francia kapcsolatokat, ós hogy Magyarországot a totális revízió reménye tartotta Németország ós Olaszország oldalán. A disszertáció az opponens véleménye szerint terjedelmében és színvonal tekintetében is felülemelkedik a kandidátusi disszertációk átlagos színvonalán. Ezután az opponens néhány bíráló megjegyzést tett. A disszertáció utalása a Danamedence öt államának és Lengyelországnak egymásrautaltságára, közös érdekeire, általánosított formában félreérthető. Utalva Ausztria jelenlegi politikájára, ajánlatosnak tartaná, ha a szerző a megállapítást egyértelműen a Horthy-korszakra vonatkozóan fogalmazná meg. A Monarchia már 1905—1907-ben megszűnt védőgát lenni a cári terjeszkedéssel szemben, nem csupán 1917-ben. Az osztrák németség már a dualizmus korában felfedezte magában a nemzetet, ha nem is annyira fejlett formában, mint az első osztrák köztársaság megalakítása után. Utalt az opponens Hans Lentze bécsi professzor tanulmányára, amelyben éppen ezzel magyarázza a Monarchia föderatív átalakítására irányuló kísérletek bukását. Igaza van a szerzőnek abban, hogy a hitlerizmus külpolitikáját nem lehet a vyeimari Németország külpolitikája egyenes folytatásának tekinteni. Az is hangsúlvozásra érdemes viszont, hogy Stresemann már a 20-as évek végén törekedett a versailles-i szerződés revíziójára, a német —lengyel határkérdés békés rendezésére, és a gyarmatok visszaszerzésének távoli tervével is foglalkozott. Ez utóbbival kapcsolatban több bizonyítékot szolgáltatott az opponens. Célszerű volna tisztázni a disszertációban, hogy a német politika keményedése mennyire függött össze a gazdasági válsággal, a nácik erősödésével, a szociáldemokrata vezetők megalkuvó politikájával, a kormányok baloldalellenességével és a német finánctőke megerősödésével. Annak tárgyalásánál, hogy Beneí és Misaryk még Ыгопуоз területi revízió árán is hajlandónak mutatkoztak a magyar—csehszlovák megegyezésre, utalni lehetne a magyar vezetők mértéktelen követeléseire, mint a magegyezés legfőbb akadálvára. Titulescu magyar—román közeledési tervét abból a szempontból is meg kellett volna vizsgálni, elfogadása esetén mennyire mozdította volna elő a béke megóvását. Ha ez a lehetőség fennáll, akkor a magyar kormány álláspontjának kritikája hiányzik. Ha a terv negatívan értékelendő, akkor ezt indokolással együtt célszerű lett volna kifejteni. Az NSzDP magatartásáról írottakat ki kellene egészíteni azzal, hogy a német junkerek és a burzsoázia a weimari osztálykompromisszumot csupán taktikai lépésnek tartották. Túlzásnak látta az opponens azt, hogy Papén támasza csupán Hindenburg akarata és a hadsereg lett volna. A külpolitikát illetően rá kellene mutatni arra, hogy Hitler szubjektív adottságai, a mögötte felsorakozó tömegek, a hadsereg ellenére sem folytathatott volna agresszív külpolitikát, ha ez nem felelt volna msg a junker nagybirtok és a finánctőke érdekeinek, és ha nem állt volna rendelkezésére az állam anyagi ereje. Horthy szerepére vonatkozólag az opponens megállapította, hogy Horthy nem hozott önálló, személyes elhatározáséi döntéseket. Arról lehet beszélni, hogy különböző csoportok befolyása erősebben érvónvesül nála a különböző időszakokban. Szükséges volna valamiféle indoklás azzal kapcsolatban, hogy Mussolini miért fogadta el Gömbös feltételeit a római paktum kiterjesztésével kapcsolatban. Végül kifejtette, hogy szükséges lenne a gazdasági hegemónián kívül más tényezők ismertetése, amelyek feltétlenül szükségesek voltak ahhoz, hogv Németország megteremtse a Duna-medence politikai leigázásának alapját. Főleg Magyarország viszonylatában tűnnék célszerűnek a politikai és társadalmi összefüggések hangsúlyozása. Az opponens a disszertációt értékei alapján elfogadásra ajánlotta. Tokody Gyula egyetemi tanár, a történettudományok kandidátusa, oppenensi véleményében a disszertáció érdemeit az új'anyagok feltárásában,marxista értékelésében, a kérdéseknek az eddiginél precízebb, sokoldalúbb megvilágításában, a komplex feldolgozási módszerben foglalta Ö3sze. Ez utóbbival összefüggésben rámutatott arra, hogy a szerző nemcsak a diplomíciatörténeti vonatkozásokat, hanem a gazdaságtörténeti összefüggéseket is feltárja, kitér a tárgyalt országok belpolitikájának változásaira. Kiemelte a disszertációnak azt az érdemét, hogy a nemzeti elzárkózást kifejező nacionalista irányzatok mellett hangsúlyt ad az integrációs törekvéseknek és azokat sokoldalúságukban ós ellentmondásosságukban mutatja be. A különböző integrációs törekvések elemzése nemcsak diplomácia-, de eszmetörténeti szempontból is figyelmet érdemel. A tervek bizonvítják, hogy а XX. század nacionalista tendenciái mellett a két világháború között már jelentős történelemformiló tényezők voltak az integráció különböző formái. Fontos ennek hangsúlyozása, mert az egyes országok izolált szemlélete, leegyszerűsített vizsgálata az integráció jelentőségének lebecsülésére vezet. Ormos Mária disszertációja újabb bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy az int9gráció nemcsak a nagy, de a kicsi és gyenge országoknak is a törekvése. Azonban a gazdasági integráció éppen ezekben az országokban került felold-18*