Századok – 1970

KRÓNIKA - Vay Ádám halálának 250 éves évfordulóján rendezett emlékülésről (Solymosi László) 809/III

KRÓNIKA 811 Ounda Béla A magyar nép múltja a néprajz tükrében című előadásában abból indult ki, hogy a néprajz az élő népi műveltséget vizsgálja. A népi műveltség viszont történeti folyamat eredménye és híven visszatükrözi a közösség (nép vagy népcsoport) gazdasági-társadalmi rétegeződésót, kapcsolatát a tájjal ós más közösségekkel. Mindez azt jelenti, hogy a népi kultúra a közösség életszemléletének és törekvéseinek megfelelően állandóan alakul, fejlődik; bizonyos jelenségek elmosódnak és új elemek törnek a felszínre. A magyar népi műveltség legrégibb rétegei a honfoglalás előtti időkig nyúlnak vissza. Elsősorban a magyar halászat és a pásztorkodás körében találunk ilyen elemeket. Ez a két foglalkozás szinte a szocialista átalakulás kezdetéig megőrizte ősi jellegét. A halászok és pásztorok ugyanis rendszerint zárt közösségekben éltek, távol a falvaktól. Ezt a hagyományőrző elszigeteltséget csak fokozta a pásztorok esetében a foglalkozási endogámia, amely megakadályozta, hogy a pásztorok gondolkodását házasságuk felfrissítse más közösségben szerzett tapasztalatokkal. így a pásztorréteg megőrizte az ősi sámánhit, a totemizmus és a honfoglalás előtti állattartás emlékeit. A két konzervatív foglalkozás mellett a parasztság is hozzájárulta régi emlékek fennmaradásához. A paraszti társadalomszervezet tartotta fenn a nagycsaládot, a magyarság honfoglalás előtti társadalmi örökségét. A népi építkezés pedig a neolitikumtól kezdve számos korszak elemét őrizte meg. Ilyenformán a nép múltjának hatalmas kincsestára az élő népi kultúra, amely szerves része és forrása az ország történelmének. Dankó Imre Néprajz és történelem címen a két diszciplína kapcsolatával foglalkozott. Leszögezte, hogy a néprajztudomány sok vonatkozásban történeti tudomány. Legfőképpen azért, mert történeti anyagot vizsgál, amikor a mindennapi élet apró, de összességében népet, kort, kultúrát meghatározó mozzanatait kutatja és rendszerezi. Néprajzi jellegű kutatási módszere mellett a történettudomány klasszikus módszerével, az írott források megszólaltatásával is élhet. Sajátos esete, a történeti néprajz, nem más, mint a népélet egyes jelenségeinek történeti vizsgálata. A néprajztudománynak mint történettudománynak igen érdekes, ós a nyugati ethnológiai kutatásokban is fontos része a tömeg és az egyéniség szerepének, alakító hatásának vizsgálata a népéletben, ahol a kultúrjelenségek, a hagyományok átadása, alapvetően a kollektívum, a tömeg munkája. Az áthagyományozás azonban nem nélkülözheti az egyén, a változtatni képes egyéni indíték, feltalálás, módosítás, értelmezés kezdetet jelentő lökését. Mindez nem jelenti a két közeg szembeállítását, hiszen ezek a társadalom életfolyamatában mindig szorosan összekapcsolódva, mindig egységben vannak jelen. A néprajztudomány és a történettudomány szoros kapcsolatából az következik, hogy a néprajz feladata a jelenségek puszta leírása, regisztrálása mellett a történelmi összefüggések, a fejlődés feltárása. A legtöbb néprajzi feldolgozás hibája, hogy statikus képet ad, holott a jelenség, amiről beszól, dinamikus. Ez a módszer sok hibás következtetés kiindulópontja lett, és több fogalmat homályosított el. Mindezen fogyatékosságok felszámolása a történeti szempontok érvényesítésétől várható. Ferenczi Imre A kuruckor mondavilága című felszólalásában a kuruc vonatkozású néphagyomány gyűjtésének és feldolgozásának problémáit ismertette. Megállapította, hogy a II. Rákóczi Ferenc seregéhez pártolt magyar ós nemzetiségi tömegek a Kárpátmedencére kiterjedő hagyomány kört teremtettek. A folklorisztikai felmérés ós a nyomtatásban megjelent közlések alapján bizonyos, hogy a kuruc hagyománykör számos kisebb ciklusból áll, sok hagyományos elbeszélő motívumot tartalmaz, és bőségesen merített az irodalomból. Különösen a nép ajkán élő kuruc-dalok kapcsolódnak az irodalmi témákhoz. Az irodalmi hatás azonban a folklorizálódás új szakaszának elindítója. A hagyománykör kialakulásának kezdeti periódusában a társadalmi, tudati, érzelmi és földrajzi jelenségek játszották a döntő szerepet. A hasonló mondatémákban jól megfigyelhető a nemzetiségek történeti tudatának és epikus hagyományának különbözősége. Egykorú közlések hiányában a kuruc hagyománykör történeti-filológiai ós alkotáslólektani vizsgálata, a történeti monda keletkezésének elemzése és indítékainak (háborús pszichózis, hiedelmek, érzelmi reflektálás stb.) feltárása bizonyítja és egyben jellemzi is a XVIII. századi primér mondakópződósi szakaszt. Újváry Zoltán (Hozzászólás Ferenczi Imre előadásához) a monda-kutatás kérdéseivel foglalkozott. Mivel a mondákban a nép sajátos történetszemlélete, történeti tudása néphittel, európai vándor-motívumokkal keveredik, nehézséget okoz a nemzetközileg ismert motívumok különválasztása, elemzése. A kuruc hagyománykör számos ilyen általánosan ismert elemet őrzött meg. Ezek fennmaradásában a népre emocionálisan is ható eseményeknek, hősöknek volt döntő szerepe. A folklorizáció folyamatainak vizsgálata során a XVIII. és XX. századi kuruc-mondák kontinuitásának kérdése, a történeti mondák hagyományozódásában ós elterjedésében pedig a közösség és az individuum szerepe vár tisztázásra.