Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Francia tervezet magyar-lengyel felkelésre 1796-ból (Közli Vadász Sándor) 70/I

FRANCIA TERVEZET MAGYAR-LENGYEL FELKELÉSRE 1796-BÓL 71 Törökország hadat üzenne Ausztriának, ilymódon nyújtana támogatást a felkelőknek. Ezt megelőzően Franciaországra hárulna a közvetítés feladatának végrehajtása: befolyását felhasználva el kellene érnie, hogy a porta tárgyaljon a felkelők képviselőivel. „Ezen kívül kitervelhetnék a magyarokkal, milyen módon tartják majd a kapcsolatot a franciákkal Trieszten és Fiúmén keresztül." Feltétlenül kiemelendőnek tartjuk, ezért idézzük a kelet-európai felkelési terv következő mondatát: „Egyébként felhatalmazásom van közölni önnel, Miniszter polgártárs, hogy amennyiben a francia kormány helyeselné ezt a tervet, a legnevezetesebb személyeket Párizsba hivathatjuk, hogy szélesebb keretek között tárgyaljunk és megegyezzünk az alapelvekben." A nevezetes személyekre történő utalás kétségtelenné teszi, hogy a másik dokumentumban a magyarországi felkelési tervben megnevezett felvidéki nemesekről van szó! Nem kétséges, hogy a felkelési tervek ismeretlen szerzője ténylegesen személyesen ismerte a Habsburg-uralommal szemben álló magyar nemesi családok egynémelyikét, ellenkező esetben nem tehetett volna határozott ígéretet arra, hogy Párizsba hívja tárgyalni a felkelés jövendő vezetőit. A terv benyújtásának időpontja valószínűsíti azt a feltevést, hogy összefüggés volt a vázolt koncepció kidolgozása és Bonaparte győzelmes itáliai hadjárata között. Akkor, 1796 végén — 1797 elején nem tűnt elképzelhetetlennek Bécs közeli elfoglalása, amit egy a Habsburgok hátában kitört felkelés nyilvánvalóan meggyorsíthatott volna. Nincs tudomásunk azonban arról, hogy a Direktórium bármiféle módon foglalkozott volna az ismertetett beadványnyal, aminek okát talán az ellenségeskedések beszüntetésében kell keresnünk. (Bonaparte 1797. április 28-án a stájerországi Leobenben bókét kötött Ausztriával.) Mindezek következtében e tervek francia vonatkozásait bízvást figyelmen kívül hagyhatjuk; forrásértékük sokkal inkább annak tulajdonítható, hogy a szemtanú hitelességével jellemzik a hazai közállapotokat, bár óvatosságra int az a körülmény, hogy szerzőjük feltehetően eltúlozta a nemesi szervezkedés méreteit a Direktórium beleegyezésének elnyerése végett. Nem teljesen felel meg a történeti igazságnak a tervezet utóiratában olvasható ama megállapítás, hogy az aláhúzott nevek viselői valamennyien börtönbüntetést szenvedtek a Martinovics-szövetkezésben való részvétel miatt. Egyesek, mint például Abaffy, vizsgálati fogságban voltak, mások: Berzeviczy, Örczy, Splényi és Laczkovits esetében inkább kihallgatásról lehetett szó. A Magyarországra vonatkozó felkelési terv perdöntő bizonyíték a magyar történetírás által részben már ismert és feltárt északmagyarországilengyel kapcsolatokra, továbbá a jakobinus-mozgalom mély hazai gyökereire. Ez a forrás kiegészíti Domanovszky Sándor, Benda Kálmán, H. Balázs Éva és a lengyel Reychmann A. F. iratközléseit és feldolgozásait, illetőleg igazolja idevágó megállapításaikat. Név szerint felsorolja — a politikailag legradikálisabbakat aláhúzással kiemeli — azokat a nemesi családokat, amelyek Martinovics elveit vallották. Igen figyelemreméltó, eddig teljesen ismeretlen adat Illyésházy és a Gironde-hoz tartozó Vergniaud szoros kapcsolata. Ismerteti, hol voltak elrejtve fegyverek, milyen volt az országban állomásozó császári seregek területi elhelyezkedése. Megkülönbözteti a Galíciával határos megyéket és városokat — Szepes, Zemplén, Liptó, Árva, Kassa, Eperjes, Bártfa —, amelyeknek a főszerepet szánta a jövendő felkelésben, valamint az ún. belső megyéket és városokat: Trencsén, Nagyszombat, Pozsony, Győr, Komárom, Buda. Erdélyre külön felhívja a figyelmet mint olyan országrészre, ahol a leg-