Századok – 1970
Tanulmányok - H. Haraszti Éva: Anglia és a német kérdés 1935 elején 603/III
TANULMÁNYOK H. Haraszti Éva: Anglia és a német kérdés 1935 elején A weimari Németország idején Angliában az a felfogás uralkodott, hogy a németeket túlszigorúan és igazságtalanul sújtotta az első világháborút követő versaillesi béke. Még az értelmiségi mivoltukra rangosan adó cambridgei tanár- és diákkörökben is ez volt a divatos nézet.1 Hitler hatalomra jutásával azonban a náci brutalitásokra érzékenyen reagáló angol közvéleményben lelohadt az érdeklődés a német sérelmek orvoslása, a német követelések jogosságának elismerése vagy akár mérlegelése iránt. Az angol külpolitika útjait, kanyargós ösvényeit és a partnerek megválasztását azonban általában nem a közóhaj vagy a közhangulat egyengette, hanem a „jól felfogott" birodalmi érdeknek hitt európai erő-egyensúly, a hagyományos egyensúly-politika, a XIX. századi Balance of Power. E szellemben nevelkedtek s utóbb váltak a szigetország vezetőivé kevés kivétellel az angol kabinet tagjai, a miniszterek, mindenekelőtt általában a külügyminiszter és minisztériumának tisztviselői, a konzervatív párt politikusai és tagjai, a konzervatív sajtó-lordok. így történhetett meg, hogy, amikor hatalomra jutása után Hitler azonnal és határozottan bejelentette fegyverkezési szándékát a német minisztertanács 1933. február 8-i ülésén és folyamatosan növelte a Reichswehr állományát (a Reichswehr állománya 1933 első felében 96 000 fő, 1933 végén mintegy*^ 60 000 fő, ugyanakkor Anglia szárazföldi hadserege 1933-ban mintegy 180 000 fő), az angol parlr mentben az egész év folyamán csak két képviselő — egy munkáspárti és egy konzervatív —, Attleeés Churchill emelte fel szavát az ellen, hogy a Németországban bekövetkezett változásokat figyelmen kívül hagyva, Anglia tovább folytassa a németekkel való egyezkedés politikáját.2 Mi több, 1933 márciusában (16-án) MacDonald, volt munkáspárti miniszterelnök terjesztett a genfi tanácsülés elé3 olyan leszerelési javaslatot, amely egyrészt bizonyítékát adta annak Hit ler számára, „hogy a versaillesi hatalmak képtelenek egységesen és erélyesen fellépni ellene", másrészt, amely „kizárólag egy államnak, a fasiszta Németországnak méltánylására számíthatott".4 Az európai erőegyensúly alapján álló speciális angol külpolitikai vonalvezetésből adódott, hogy a leszerelés. 1 E. Wiskemann: The Europe I Saw. London. 1968. 11. I. 2 Ld. erre s általában az angol és francia kormány 1933—34-es politikájára, a német fegyverkezésre, MacDonald leszerelési javaslatára legújabban Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler hatalomrajutása után (1933 — 34). Századok, 1966. 2-3. sz. 400-448. 1. 3 J. R. MacDonald második, úgynevezett nemzeti kormánya 1931 novemberben alakult és 1936 júniusig volt hivatalban. Közismert személyek: pénzügyminiszter: N. Chamberlain; belügyminiszter: Sir H. Samuel; külügyminiszter: Sir J. Simon; légügyi miniszter: Marquess of Londonderry. 4 Ld. Sz. Ormos: I. m. 403, 408. 1.
