Századok – 1970
Tanulmányok - H. Haraszti Éva: Anglia és a német kérdés 1935 elején 603/III
'604 H. HARASZTI ÉVA illetve a német felfegyverkezés s általában a biztonság kérdéseiben nem tudott harmóniába kerülni a francia törekvésekkel. Anglia külpolitikájára az 1935-ös esztendő első felében főként a német kérdés, második felében az olasz—abesszin konfliktus volt döntő befolyással. A távolkeleti fejlemények ideiglenesen háttérbe szorultak. Az év legelején az általános figyelem a római francia—olasz egyezmények és a Saar-szavazás felé irányult. Az 1935. január 7-én Laval francia és Mussolini olasz miniszterelnök által aláírt megállapodások — gyűjtőnéven római egyezmények — a franciaolasz közeledési politika eredményei voltak. A megállapodások értelmében Franciaország Kelet-Afrikában tett kisebb engedményeket Olaszországnak, míg Olaszország hozzájárult egy Ausztria függetlenségét garantáló dunai paktum megkötéséhez (ebben résztvevő államok lettek volna: Ausztria, Olaszország, Jugoszlávia, Németország, Csehszlovákia és Magyarország: csatlakozó államok: Franciaország, Lengyelország és Románia). A két kormány elismerte Németország fegyverkezési egyenjogúságát — az 1932. december 11-i genfi nyilatkozat értelmében — az általános biztonság keretében, egyetértésre jutottak arra nézve, hogy „egyetlen ország sem módosíthatja egyoldalúan a fegyverkezésre vonatkozó kötelezettségeit és megállapodtak abban, hogv egyetértően járnak el abban az esetben, ha ezt az elvet nem ismernék el".5 Mit várt és mit kapott az egyezménytől Párizs és Róma, hogyan kommentálta London és Berlin ? Franciaország igyekezett általa a maga oldalára vonni Olaszországot a megerősödő német revansizmussal szemben. Laval ügyesen kihasználta az ausztriai kérdésből támadt német—olasz ellentétet és az egyezmény által nyilvánvaló alapot teremtett az abesszin háborúhoz, sőt annak idejére némi biztosítékot szerzett Németország ellenében (nemcsak egy francia—német megegyezés, hanem a német aspirációkkal szembeni francia együttműködés formájában is). További célja volt az olasz—francia Földközi-tengeri flotta erejének megnövelése, s evvel, — amire egy olasz történész halványan céloz — az olasz flottát a Földközi-tenger térségében az angol politikától való függőségétől kívánta felszabadítani.6 Ugyanakkor Laval Angliát szerette volna megnyerni a fegyverkezések kérdésének megoldására irányuló koncepciójához. (Anglia készségesen hozzá is járult a békeszerződések 14. fejezete 5. részének egyoldalú felmondása ellen irányuló francia—olasz deklarációhoz.) Olaszország pedig el akarta nyerni Franciaország és azon keresztül Anglia támogatását Abesszínia elleni háborújához. Az olasz — francia megegyezés létrejöttét Berlinben — H. G. von Mackensen budapesti német követ szerint — elsősorban Mussolininak arra a törekvésére vezetik vissza, „hogy egy németfrancia közeledést, amely a Saar-kérdés végleges rendezése után lehetségesnek látszott, minden körülmények között megakadályozzon".7 A római egyezmények lehetőséget nyújtottak német vezető fórumok számára, hogy bizalmas körökben újból kinyilatkoztassák változatlanul negatív, visszautasító álláspontjukat a Keleti Paktummal szemben, s bár a dunai 5 A római—francia—olasz egyezmények. Róma, 1935. január 7. Idézi: Halmoay Dénes: Nemzetközi szerződések, 1918 — 1945. Bpest. 1966. 355. 1. — A Dunai paktum lényegére, tárgyalására ós kudarcára ld. M. Sz. Ormos: Sur les causes de l'échec du pacte danubien (1934-35). Acta Historica, 1968, Tom. 14. (1—2). 21 -83. 1. 6 в. Salvemini: Prelude to World War II. London. 1953. 219. 1. 7 Kánya Kálmán magyar külügyminiszter és Mackensen német követ közt folyt beszélgetés. Napi jelentés, 1935. jan. 23. OL. Küm. Pol. 1935—2/16—290.
