Századok – 1970

A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Hozzászólások : - Szabó Ferenc: A kortörténet helyi forrásainak néhány kérdése 596/III

596 HOZZÁSZÓLÁSOK 596 Szabó Ferenc: A kortörténet helyi forrásainak néhány kérdése A hely történetírás oldaláról, a helyi források aspektusából szeretnék néhány mozzanatot érinteni a kortörténet szerteágazó problematikájából, abból a forrásbázisból kiindulva, amely egy-egy megye közgyűjteményeiben, a megyei levéltárban, a helyi könyvtárakban, a vidéki múzeumokban, a megyei pártarchívumokban elérhető, a fennmaradást és a gyűjteményekbe kerülést gyakran veszélyeztető tényezők figyelembevételével. Anélkül, hogy a kortörténet szűkebb vagy tágabb időbeli értelmezésében állást tudnék foglalni, elmondhatónak érzem, az üzemeknél, tanácsoknál, szövetkezeteknél végzett levéltári ellenőrzések tapasztalatából, hogy e szervek a forrásokhoz való — egyáltalán nem megnyugtató — viszonyukban a kortörténet nagyon leegyszerűsített, tudománytalan, de a gyakorlatban eléggé általánosan végigvitt „megfogalmazását" alakították ki. Néhány esztendővel ezelőtt még az 1956-os ellenforradalom leverését követő konszolidáció kezdetével esett egybe a megbecsülésre, gondosabb őrzésre kiszemelt iratok kezdő éve is. A helyi tanácsok nagyjából jelenleg is ezt az értékrendet követik, ha a források oldaláról — a maguk módján — a kortörténetet értelmezni próbálják. Az ipari üzemek zömének magatartásából, a forrásokkal való bánásmódjából napjainkban — legalábbis Békés megyében — az derül ki, hogy valahol a jelen évtized elején, 1960—1964 körül van az a határ, ameddig kortársi igénvnyel és képességgel vissza tudnak és akarnak tekinteni, amit a jelen határai közé számítanak. Erőteljesen belejátszik ebbe az egyáltalán nem tudatosan kialakult szemléletbe, hogy az 1960-as évek elejétől kezdve vett nagyobb lendületet a vidéki üzemek zömének fejlesztése, nemegyszer alapvető átalakulással és bővüléssel járó rekonstrukciója, egyúttal a stabilabb munkás- és műszaki gárda kialakulása, a színvonalas üzemi irányítás kifejlődése. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezetői és tagjai az 1960-ban lezajlott nagyarányú fejlesztéstől számítják egy-egy közösség jelenkorát, a régi szövetkezetek se igen nyúlnak vissza 1956-ig vagy még messzebb. A forrásérték egyszerű szintű elbírálása is nagyobbrészt az elmondottakhoz igazodik. Az említett szervek vezetőinek és dolgozóinak túlnyomó része a gyakorlati használhatóság, a közvetlen érdekvédelem határáig terjedő szemlélettel tekint a történészek számára értékes forrásanyagot jelentő dokumentumokra. Ami a termelés szervezése, gazdasági és műszaki irányítása, a szabályos pénzügyi gazdálkodás, a személyi ügyek, a bérezés nyilvántartása stb. szempontjából „élő anyag", azaz rövid távra szóló szükségletet elégít ki, annak értéke van, a többinek, amely a napi adminisztratív szükségleten túlmutat, gyakran nincsen. A laikus közember, s ebben a tekintetben egy üzem vezetője is annak számít, nemcsak az országos történetet és a helytörténetet választja szét eléggé élesen — nagyon világos értékrenddel —, hanem a forrásokat is aszerint rangsorolja, értékeli és aszerint törődik velük. A kortörténet „köznépi" értelmezése a szaktörténészek szempontjából egyáltalán nem lehet útmutató, de a források létét, jövőjét, megbecsülését nézve, ennek a szemléletnek nagyon komoly veszélyei vannak. A kortörténet helyi forrásainak mérlegelése során jelentős figyelmet kell szentelni a centralizáció szerepének. A funkciók, hatáskörök központosításá-