Századok – 1970

A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Hozzászólások : - Ormos Mária: A kortörténet elvi problémáihoz 586/III

586 HOZZÁSZÓLÁSOK 586 miféle apokaliptikus világvégének értékeli. Elég itt a technika démonizmusáról, eltömegesítő, elszemélytelenítő hatásáról szóló könyvtárnyi irodalomra, a burzsoá „jóléti társadalom" elleni intellektuális lázadásokra utalni, hogy a késői kapitalista kultúra pesszimista alapvonását kiemeljük. A szocialista kultúra ezzel szemben zavaraival együtt igenli és vállalja a technikai-tudományos haladást, abban a tudatban, hogy saját termelési viszonyai között sikerül majd leküzdeni a velejáró nehézségeket. Ormos Mária: A kortörténet elvi problémáihoz Felszólalásomban néhány, a korábban elhangzottakkal kapcsolatban felmerülő kérdést érintek. Elsőként Simon Péter időbeli meghatározásával vitázom: kétségbe vonom annak az álláspontnak a helyességét, amely szerint fontossága miatt 1948-at kellene a jelenkori történetírás kiinduló pontjának tekinteni, nem pedig 1945-öt, amint azt a referátumban Incze Miklós tette. Űgy vélem, hogy amennyiben nem regionális, hanem egyetemes szempontokat tartunk szem előtt, 1945 korszaknyitó jelentőségét nem lehet még csak megkérdőjelezni sem. Pusztán az a tény, hogy a hat évig tartó háborút a béke állapota váltotta fel, olyan esemény volt, amely az egész világ minden egyede szempontjából sorsdöntőnek, életvitele tekintetében alapvető változást jelentőnek minősül. Ugyanakkor semmiként sem lehet tagadni, hogy a szocialista tábor kialakulásához, s ezzel együtt az imperializmus struktúrájában majd bekövetkező változáshoz a háború adott formában történt lezárása szolgáltatta az alapot. Vitathatatlan az is, hogy a technika, a gazdaságszervezet és szervezés területén is új korszak kezdődött 1945-ben. Megemlítem még a kérdéssel kapcsolatban, hogy azt a megegyezést, ami 1945 korszakhatárként történő értékelésében minden ismert történész felfogásában — az amerikai történetírástól a szovjet történészek álláspontjáig — megmutatkozik, nem lehet — éppen a fentiek következtében — véletlennek tekinteni. Űgy vélem viszont, hogy Simon Péter korszakhatárolásának mindennek ellenére van egy reális magva, s ez további meggondolásokra indíthat a jelenkori történetírás meghatározása tekintetében. Ezt a reális magot nevezetesen abban látom, hogy egy nagyobb történelmi szakaszon belül és az egyetemes történelem egy adott, regionálisan megszabott részében 1948-nak kétségtelenül döntő jelentőséget kell tulajdonítanunk. Ez a tény — többek között — véleményem szerint arra indíthat, hogy a jelenkori történetírásnak tágabb és szűkebb értelmét tételezhessük. Anélkül, hogy nézetemet részletezném, szeretnék rámutatni arra, hogy a jelenkori történetírás körülhatárolásánál az előadó által alkalmazott kritériumok, amelyeket egyébként helyeseknek vélek, nem azonosan alkalmazhatók egyrészt a történetírás különböző szakágaiban, másrészt az egyes problematikákban. Ami például valamely kérdés lezártságát illeti, ez másként ítélhető meg akkor, ha az egész világ történetéről és annak mozgási törvényeiről van szó (s ebben az esetben maradéktalanul egyetértek Incze Miklóssal az 1945 utáni történet egészének ide utalásában), s másként, ha egy regionális, egy nemzeti, vagy azon belül helytörténeti stb. kérdésről