Századok – 1970

A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Hozzászólások : - Makkai László: Jelenkortörténet és művelődéstörténet 583/III

HOZZÁSZÓLÁSOK 585 Mielőtt erre a kérdésre felelni próbálnánk, rá kell mutatnunk az általános társadalmi s ezen belül kulturális fejlődés két tendenciájára. Az egyik, a javak és az információk termelésében már a Homo sapiens megjelenésével bekövetkezett állandó gyorsulás, a technika és a tudomány fejlődési ütemének gyorsulása, ami egyrészt bővíti az emberiség rendelkezésére álló javak és információk ípennyiségét, sőt ezeken keresztül, az egészségügyi viszonyok javulásával, az emberiség abszolút számát és az egyedek élettartamát is, másrészt viszont szűkíti az egyre gyorsabban elavuló és kicserélésre szoruló technikai alap, társadalmi berendezkedés és világnézeti rendszer élettartamát, azaz egyre rövidebb idő alatt bontakoztat ki egy-egy társadalmi formációt. Lényegileg ezt az ütemgyorsulást követték a művészeti stílusváltozások és a divat változásai is az európai történelemben. Az utolsó száz évben növekedett a gyorsulás üteme olyan fokig, hogy előbb nemzedékeket választott el egymástól, napjainkban pedig egyetlen nemzedéken belül sűrűsödnek a változások, annyira, hogy tudósnak és munkásnak egyaránt élete folyamán kétszer-háromszor kell újratanulnia szakmája alapjait, hogy helytállhasson a kutatás és a termelés újabb és újabb problémáival, feladataival szemben. Az emberiség demográfiai fejlődése csak komplikálja a helyzetet, mert a várható életkor és munkaképesség határa kitolódik. Sőt a kommunikációs eszközök fejlődésével bizonyosfokú koraérettség is jelentkezik, aminek következménye napjaink ún. teenager-problémája. A kulturális életben mindez természetesen az esztétikai, erkölcsi és logikai értékelés gyors változásával jár együtt, művészeti stílusok sűrű keletkezésével és elavulásával (korunk legjelentősebb alkotóművészeinek nesztorai, pl. Picasso, életük folyamán többször változtatták stílusukat), sőt egymásratorlódásával, lázas divatcserével, az új hajhászásával. Az így keletkezett válságállapot teremti azután meg a fejlődés ütemével együtthaladni nem tudókban a konzervativizmus kiéleződésének feltételeit, hogy itt csak a nacionalizmus időszakos újraéledésének jelenségeire utaljunk példaként. A másik tendencia, amelyre rá kell mutatnunk, az egyes értékelési kategóriák viszonylagos önállósulása, autonómiára való törekvése. A szép, jó és igaz az ősember gondolkozásában még nyilvánvalóan egybeesett, később az esztétikai, morális és logikai értékelés már egyre kevésbé fedte egymást, a XIX. század végének polgári gondolkozásában pedig néha egymás ellen is fordult. Ennek alapvető okát abban kell keresnünk, hogy a különböző értékkategóriák alakítása az osztálytársadalmak létrejöttével specialisták csoportjainak kezébe került. A mai megoszlás szerint szólva művészek, politikusok és tudósok elkülönültek egymástól és saját hagyományt fejlesztettek ki, amely megszabja gondolkozásukat. A társadalmi lét változására természetesen mind a háromféle értékelés reagál, egymással való kapcsolatuk azonban meglazult, ami a három által együtt képviselt világnézet, társadalmi mentalitás belső egységének lazulására, belső ellentéteinek kiéleződésére vezet. Napjúnk kultúrtörténetének egyes jelenségeit és egészét a fenti két tendencia figyelembevételével alapvetően a válságjelenségeken való úrrálevés törekvései szempontjából kell tehát vizsgálni és értékelni. S e ponton lép be a fontos megkülönböztetés a késői kapitalizmus és a korai szocializmus egyidejű, sőt azonos technikai bázisokon, de merőben ellentétes termelési viszonyok közt alakuló kultúrája között. A két rendszer történeti viszonyából (a szocializmus a jövő, a kapitalizmus a múlt rendszere) következik, hogy a szocialista kultúra a modern technika és tudomány gyorsuló fejlődéséből következő válságjelenségeket egy új világ szülési fájdalmainak, a kapitalista kultúra viszont vala-