Századok – 1970
A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Hozzászólások : - Makkai László: Jelenkortörténet és művelődéstörténet 583/III
584 HOZZÁSZÓLÁSOK 584 ez a tükröződés a tudat természeténél fogva értékelő és célkitűző jellegű. A tudat olyan szerkezet, amely egy bele „kódolt" (s ez a kódolás az embernél kismértékben veleszületett ösztönből, nagyobb mértékben közvetlen tapasztalatból s túlnyomóan más emberek tanulás által közvetített tapasztalatából származik !) normarendszer szerint értékeli a létet. A normákat a társadalom érdekei (azaz céljai) szabják meg, s ezekhez képest különböztet meg a tudat esztétikai, etikai és logikai értékeket, azaz hogy valami szép-e, jó-e, igaz-e. A társadalom fejlődéséből fakad, hogy örök értékek nincsenek, de örökké vannak (változó) értékek. A mindenkori elfogadott értékelő normák irányítják a társadalom és benne az egyedek egész tevékenységét. Irányítják a leginkább állatinak, pusztán biológiainak látszó szaporodást (az emberek „termelését") is, a szerelem és szeretet érzelmi értékelésein, az erkölcsi korlátozásokon, anyagi meggondolásokon stb. át, és irányítják ugyanúgy a gazdasági tevékenységet, a javak termelését is. Nincs az emberi életnek olyan vonatkozása, amelyben a iét ne tükröződnék a tudatban, s amelyben a tudat ne értékelné a létet, befolyásolva ezzel az ember létet formáló cselekedeteit. A „szellemet" nem a szellemtörténészek találták fel — hallottuk a művelődéstörténeti vita zárószavában — , csak rosszul interpretálták. Nos, marxista módon a szellemet a tudat fentebb leírt értékelő tevékenységével kell azonosítanunk, amelyben a lét tükröződik és fogalmazódik át létérdekké, értékké, normává, céllá, mint tudjuk, többé-kevésbé hamisan, de soha nem teljesen hamisan, különben az érdek a lét ellen fordulna és elpusztítaná azt. Leonardo da Vinci a természetből, mint nyersanyagból készült emberi alkotások egyetemleges jelölésére a „második természet" kifejezést használta. Tágabb értelemben a „második természet" a kultúra általános fogalma; így alkalmazta Gorkij is. Egészítsük ezt ki a fentebbiek alapján úgy, hogy a kultúra az emberi céloknak alárendelt, e célok érdekében átalakított természet, beleértve magát a kultúra által átalakuló, „kulturálódó", „civilizálódó" emberi természetet is. Az alakítás és alakulás mércéje a szellem, a tudat értékelő normarendszere, amely az állati lét pusztán hasznossági normáiból a történelmi fejlődés során esztétikai, etikai és logikai normák bonyolult komplexumává differenciálódott ugyan, de soha sem veszítette el kapcsolatát a léttel, amelyben gyökerezik: a társadalomnak embereket, javakat és információkat termelő anyagi tevékenységével. Ennek a termelő tevékenységnek létérdekei tükröződnek a tudatban s vetítődnek arra vissza mint cselekvési és értékelési normák. A kultúra tehát a tudat által esztétikailag, etikailag és logikailag értékelt lét, azaz a lét minősített aspektusa. Mindaz a lét, amelyre ez a tudati értékelés rávetítődik, a kultúra fogalomkörébe tartozik, akár emberekről, akár javakról, akár információkról van szó. Az értékké tudatosított lét tárgyiasul az ún. anyagi kultúrában a szó legszorosabb értelmében, de objektív történésként a „szellemi" jelenségekben is. Mivel a termelő társadalom létérdekei válnak normatív értékekké a kultúrában, nyilvánvaló, hogy a termelő erők fejlődésével, a termelési viszonyok, osztály viszonyok alakulásával ezek az értékek is együttfejlődnek, együtt alakulnak. Melyek hát azok a sajátos vonások, amelyek napjaink kultúráját — mint a társadalmi léttel együtt fejlődött alapvető normatív értékeket — egyetemlegesen meghatározzák, s amelyekre a kultúrtörténésznek elsősorban figyelemmel kell lennie?
